Vegetáriánusok, vegánok! Ti adtok húst a kutyátoknak, macskátoknak?
Esetleg egyéb húsevő háziállatotoknak? Ha nem, akkor az nem állatkínzás?
Nem vegák véleménye is érdekel a témában!
Mire alapozod azt, hogy nem szaporodnának el ilyen mértékben? Ahogy írta a válaszoló, ez már magában foglalja az elpusztult állatokat. Kivétel az, amikor agyonütik az újszülötteket, de ez semmivel nem humánusabb, mint levágni egy csirkét. Mielőtt nem volt ivartalanítás, a sok idióta agyonütötte a kicsiket. Szerencsére ezért már büntetnek, tehát morálisan egyértelműen nem elfogadható.
Egyébként kb. 2 millió kóbor macska van Magyarországon. Ha csak egy utód marad meg egy évben, az is rengeteg, és erre minden esély megvan.
Kb. ugyanennyi az ivartalanított macskák száma is, ami nyilván felére csökkenti a problémát.
Normális állatorvos pedig nem altat el állatot csak úgy. Tényleg nagyon buta példákat hozol fel, orvosok is dolgoznak a szervkereskedelemben, attól ez még nem lesz helyes.
Az állatok jogai (1998. évi XXVIII.):
Állatvédelmi bírság kiszabható azzal szemben, aki
a) az Ávt. 2. §-ában felsorolt állatok valamelyikének szükségtelenül jelentős fájdalmat, tartós szenvedést, testi károsodást okoz,
b) a felügyelete alatt álló állat tartási, takarmányozási, illetve ivóvíz igényének rendszeres kielégítéséről nem gondoskodik,
c) az állat biztonságos elhelyezéséről, szökésének megakadályozásáról és ellenőrzéséről nem gondoskodik,
d) a veszélyes állatok tartásának engedélyezésére, illetve tartására vonatkozó előírásokat megszegi;
e) engedély nélküli állatkereskedést folytat,
f) az állat egészségét veszélyeztető ajzó-, illetve doppingszert alkalmaz verseny vagy kiállítás alkalmával,
g) cirkuszi mutatvány vagy oktatás céljából végzett idomítás során állatkínzó módszert vagy eszközt alkalmaz,
h) engedély nélkül, illetve az abban foglaltaktól eltérő módon végez állatkísérletet,
i) az állat életét indokolatlanul kioltja,
j) a felügyelete alatt álló állat ápolási és higiéniai szükségleteinek kielégítéséről nem gondoskodik,
k) az állat mozgásigényét kellően kielégítő szabad mozgáslehetőségéről nem, vagy nem szakszerűen gondoskodik,
l) a működési engedélyhez kötött állattartási módok (foglalkozásszerű eb- és macskatenyésztés, állatmenhely, állatpanzió, lovaglóiskola, prémes állattenyésztés) bevezetéséhez nem szerzi be a hatósági engedélyt,
m) az állat állategészségügyi ellenőrzését és ellátását elmulasztja, vagy
n) az állatkísérletek során a kötelezően előírt adatszolgáltatást nem, vagy hiányosan teljesíti.
Ne legyél már ennyire hülye, most komolyan. Amiről te beszélsz, az állatkínzás. És mi lenne, ha ahelyett, hogy éhen döglesztjük őket, hazavinnénk és ivartalanítanánk, szerencsétleneket, hogy ne nőjön a populáció? Te egy szadista idióta vagy.
Én eszek húst, szóval nem elfogultságból mondom, de nálad ostobább emberrel még nem volt dolgom.
"Mire alapozod azt, hogy nem szaporodnának el ilyen mértékben?"
Mért, el vannak? Nincsenek, pedig ahogy írod:
"Egyébként kb. 2 millió kóbor macska van Magyarországon. Ha csak egy utód marad meg egy évben, az is rengeteg, és erre minden esély megvan."
Na, akkor a válaszoló statisztikája szerint jövőre már nem fogunk látni tőlük...
"Normális állatorvos pedig nem altat el állatot csak úgy."
Nem is ez volt a kérdés, idézlek: "Ha valamihez nem értesz, akkor miért okoskodsz?".
"És mi lenne, ha ahelyett, hogy éhen döglesztjük őket"
Szövegértés...én ilyet nem mondtam, csak azt, hogy hagyjuk, a természet megoldja.
"hazavinnénk és ivartalanítanánk, szerencsétleneket, hogy ne nőjön a populáció?"
2 milliót... sok sikert ennyi befogadó találásához...
"Te egy szadista idióta vagy."
Mert nem etetek kóbor macskákat, hogy indokolatlanul elszaporodhassanak? Kössz a bókot.
"nálad ostobább emberrel még nem volt dolgom."
Mindenki csak személyeskedik....
Jézusom, ne legyél már ennyire értetlen xDD Azért nincsenek elszaporodva, mert tesznek ellene az ivartalanítással. Sokat pedig agyonütnek, ami még mindig bűncselekmény, szóval ne próbáld már meg azt beállítani követendő példának. Valóban nem látnánk tőlük egy év múlva, ha nem lennének, akik tesznek ez ellen.
Miért az mit jelent, hogy "hány állatot altatott el az akaratuk tudta nélkül" ?Ok nélkül egyet sem. Az eutanázia meg megint egy más kérdés, ezt azért nem kéne ide keverni.
A "természet megoldja" pedig tipikus agyatlan struccpolitika. Ha lehet ellene tenni, akkor miért dugjuk homokba a fejünket? De te ne tegyél, senkit nem érdekel, de még mindig nem a szívtelenség az etalon, bármennyire is szeretnéd elhitetni magaddal. Ez egész egyszerűen nevetséges.
Egyébként 10 millió ember él az országban, tehát nem lenne lehetetlen befogadni őket. De ha csak párat sikerül kivonni a szaporodásból, már az is eredmény. Egyébként sokan fogamzásgátlót raknak a kóbor macskák ételébe. Ez egy teljesen ésszerű és humánus megoldás.
Az már egyértelmű, hogy önző és embertelen vagy, de akkor minek produkálod magad? Azt magyarázod, hogy szr embernek lenni az ideális. Itt már a mindenevők is csak röhögnek rajtad :D.
"Mire alapozod azt, hogy nem szaporodnának el ilyen mértékben?"
A válaszoló statisztikája alapján a mostani 2 millióból ami nincs ivartalanítva fele fele nőstény/hím aránnyal számolva 1M x 11= 11 milliónak kell lennie, beleszámítva állítólag "mindent". Várok.
"Miért az mit jelent, hogy "hány állatot altatott el az akaratuk tudta nélkül" ?Ok nélkül egyet sem."
Csak annyit számít, hogy a vegánok szerint ugyan olyan fontos egy állat élete, mint egy emberé. Legalábbis ezzel példálóznak, hogy ha embert morálisan helytelen megölni, akkor az állatokat is. Most hadd ne keressem vissza.
" Sokat pedig agyonütnek, ami még mindig bűncselekmény, szóval ne próbáld már meg azt beállítani követendő példának."
Egyszer sem mondtam, hogy bárki üsse agyon őket, ezzel ti jöttetek.
"A "természet megoldja" pedig tipikus agyatlan struccpolitika."
Azon a szigeten se lenne annyi macska, ha a természet megoldhatná, de a sok okos azt hiszi, hogy segít nekik ha eteti őket.
"Egyébként 10 millió ember él az országban, tehát nem lenne lehetetlen befogadni őket."
Akkor hajrá!
"De ha csak párat sikerül kivonni a szaporodásból, már az is eredmény."
Nem az, mivel közel exponenciálisan növekedik a statisztika számuk, így az a pár nem számít sokat.
"Az már egyértelmű, hogy önző és embertelen vagy, de akkor minek produkálod magad?"
Két kutyám van és egy kismacskám, majd szólok nekik, hogy vigyázzanak velem.
"Azt magyarázod, hogy szr embernek lenni az ideális. Itt már a mindenevők is csak röhögnek rajtad :D."
Nem én tereltem el ilyen értelmetlen irányba a vitát...
Nem is értem, miért folyik itt még vita.
A kérdés az volt, hogy vegánok adnak-e húst a befogadott állataiknak. A vegánok válaszoltak, erre a kérdező elkezdte a saját agendáját aggresszívan letolni a torkukon, mintha ezért válaszoltak volna a kérdésre. És még a vegánokra mondják, hogy egy erőszakos szekta...
Most komolyan nem voltál képes kikövetkeztetni azt, hogy az utódok nagy részét örökbe fogadják? A statisztika arra vonatkozik, hogy mi lenne ha az utódok is az utcán maradnának. De nem maradnak...
Az eutanáziát azért hülyeség ide keverni, mert pl Hollandiában és Belgiumban, illetve az USA egyes államaiban embereken is legális végrehajtani. Még emberjogi szempontból sem tisztázott ez a kérdés. De egyébként még mindig kevesebb állatot altatnak el, mint amennyit levágnak.
Szerinted akkor mégis hova lesznek a macskák? Vagy ivartalanítasz, vagy agyonütöd őket, vagy növeled az állományt. Ez a 3 lehetőség van.
És azzal segítenének, ha éhen halasztanák őket? Ezt még te sem hitted el...
Így van, exponenciálisan növekszik a statisztikai számuk. Ahogy írta a válaszoló, egy macsek 10 év alatt 10 millió leszármazottért felelős (matematikailag, de a kedvedért legyen csak százezer). Ha ezt az egyet leveszed, 10 év múlva nem fogod azzal a 10 milliószor 10 macskával növelni az állományt. Az exponenciális növekedésnek pont az a lényege, hogy minél nagyobb a kiinduló mennyiség, annál nagyobb a növekedés. Tehát ha elveszünk párat a kiinduló mennyiségből, kisebb lesz a növekedés. Szerintem nem teljesen tudod, hogy mit jelent ez a fogalom, mert magad ellen beszélsz.
"7kg sz@r is nagyobb mint 1 kg arany... "
De azzal a a 7 kg szarral meg lehetne szüntetni az éhínséget a földön.
"Semmit, csak téged cáfolni :) Most amúgy rájöttem, hogy az én példám egyáltalán nem szélsőséges, hisz emberek milliói élnek ilyen helyeken, viszont a tied teljesen alaptalan...Most akkor ki volt szélsőséges? "
Csak arra akartam kilyukadni, hogy a szükség vagy az életveszély felmentést ad bármilyen etikai nézet alól. Téged azonban még mindig nem próbált meg senki megtéríteni.
"Szövegértés!! Olvasd el mégegyszer: "És azt hogy kalkulálták bele,..." kalkuláltÁk!!, nem kalkuláltad... "
Szókincs! A szövegértés nem azt jelenti, amire te használod. A szövegértés a tartalmi összefüggés felfogását jelenti, az előbbi példa egyértelműen félre olvasás.
"Az, hogy az embert egy szintre vetted az állatokkal, látom nehézkes követned saját magad"
Nem viselkedéstanilag, hanem jogilag veszem őket egy szintre.
"Mert az állatok finomak, és nincsenek olyan "jogaik", mint az emberek."
Szerinted nincsenek, szerintem vannak. Ez mindenkinek a magánügye. de te ellentétben velem próbálod rám erőszakolni az etikai nézetedet.
"Szövegértés!! Már írtam, hogy érdekel az állatvédelem, de a tenyésztett hamburgereket nem kell védeni, ellenben a kihaló fajokkal... "
Szövegértés! Az állattenyésztésről volt szó abban a bekezdésben, ha nem tűnt volna fel. Egyébként azt is leírtam, hogy a húsipar hogyan járul hozzá más fajok kihalásához.
"Növeled, hisz egy macskával többet kell etetni. A kóbor macskát nem befogadni kell, hanem elkergetni, majd fog magának egeret. Ha meg nem, akkor jön a természetes szelekció."
Még mindig ellenkezik az állatjogok elveivel, ugyanis nem természetes környezetükben vannak. Amíg nem történik meg a dedomesztikáció, addig ez morálisan elfogadhatatlan.
"1 macskától van az évi 11-13 cica, SZÖVEGÉRTÉS!! Amúgy a lehető legrosszabb módját választod a számolásnak, hiszen összeadogatsz itt mindent, de rá nem jössz az exponenciális kapcsolatra...Matekról inkább másnak okoskodj! :) "
SZÖVEGÉRTÉS! A globális hatásokról beszélek, ami nem merül ki egyetlen állat kölykeiben.
Pontosan az exponenciális kapcsolatot vezettem le. Szerintem nem tudod, hogy mit jelent a kifejezés. Ahogy #47 volt olyan kedves, és leírta neked, a kiinduló szám csökkentésével érhető el a növekedés csökkenése. Innentől kezdve nem tudom, hogy miről beszélsz.
Ismerem a cikket, amit linkeltél. De ha fel bírod fogni, ha nem, a növényeknek nincs idegrendszere, a "fájdalom" és a "reakció" pedig nem ugyanaz. Fájdalomra csak a fájdalomérzékelő receptorral rendelkező élőlények képesek. Azt is elmondtam, hogy azáltal, hogy nem eszek húst, kevesebb növénynek okozok szenvedést, ha okozok egyáltalán.
A többi agymenésedre már volt kedves reagálni #39. Maximálisan egyet értek vele, örülök hogy vannak itt hozzáértőek is.
" A vegánok válaszoltak, erre a kérdező elkezdte a saját agendáját aggresszívan letolni a torkukon, mintha ezért válaszoltak volna a kérdésre. És még a vegánokra mondják, hogy egy erőszakos szekta..."
Századszorra is mondom, nem én kezdtem terelni a témát, vissza lehet nézni, ki kezdett először nem a kérdésre válaszolni...
"Most komolyan nem voltál képes kikövetkeztetni azt, hogy az utódok nagy részét örökbe fogadják?"
És mégis mekkora részét? És minek? Ha hagynánk őket, akkor beállna egy szintre a populáció.
"Az eutanáziát azért hülyeség ide keverni, mert pl Hollandiában és Belgiumban, illetve az USA egyes államaiban embereken is legális végrehajtani. Még emberjogi szempontból sem tisztázott ez a kérdés. De egyébként még mindig kevesebb állatot altatnak el, mint amennyit levágnak."
Sok mindent hülyeség ide venni, de nem én kezdtem...
"Szerinted akkor mégis hova lesznek a macskák? Vagy ivartalanítasz, vagy agyonütöd őket, vagy növeled az állományt. Ez a 3 lehetőség van. "
Vagy elviszi a róka, vagy elvándorol máshova, vagy elüti valami, vagy... látod, több mint 3 lehetőség van.
"És azzal segítenének, ha éhen halasztanák őket? Ezt még te sem hitted el... "
De még csak nem is mondtam.
"Így van, exponenciálisan növekszik a statisztikai számuk. Ahogy írta a válaszoló, egy macsek 10 év alatt 10 millió leszármazottért felelős (matematikailag, de a kedvedért legyen csak százezer). Ha ezt az egyet leveszed, 10 év múlva nem fogod azzal a 10 milliószor 10 macskával növelni az állományt. Az exponenciális növekedésnek pont az a lényege, hogy minél nagyobb a kiinduló mennyiség, annál nagyobb a növekedés. Tehát ha elveszünk párat a kiinduló mennyiségből, kisebb lesz a növekedés. Szerintem nem teljesen tudod, hogy mit jelent ez a fogalom, mert magad ellen beszélsz."
Igazad van, és nem is. Azt mondtam, hogy nem ér sokat, ha elveszel belőle párat. Egyszerű példa: ábrázold a 2000000^x és a mínusz pár, mondjuk 1900000^x exponenciális függvényeket. Bár viszonylag nagy a különbség az azonos helyeken felvett helyettesítési értékek között, még így is hatalmasak az utóbbi fv értékei. Ezt értettem azon, hogy nem ér sokat, ha párat befogadnak (és a 100000 befogadott elég sok pár macskát jelent)
"De azzal a a 7 kg szarral meg lehetne szüntetni az éhínséget a földön. "
Az ENSZ szerint is van elég élelmiszer a Földön (nagybetű), csak rosszul van (illetve nincs) szétosztva.
"Csak arra akartam kilyukadni, hogy a szükség vagy az életveszély felmentést ad bármilyen etikai nézet alól."
Szélsőséges példával. Bezzeg amikor én hozok egy sokkal kevésbé szélsőséges példát, az baj...
" előbbi példa egyértelműen félre olvasás. "
Azt hosszabb leírni...
"Nem viselkedéstanilag, hanem jogilag veszem őket egy szintre."
Épp ez a baj, nézd meg, valaki leírta ide az állatok jogait, nekünk valamivel (jócskán) több van.
"Szerinted nincsenek, szerintem vannak. Ez mindenkinek a magánügye. de te ellentétben velem próbálod rám erőszakolni az etikai nézetedet."
Csak lehülyézel, amikor jogos kritikával illetlek, miután elviszed a témát amerre nem kéne...
"Szövegértés! Az állattenyésztésről volt szó abban a bekezdésben, ha nem tűnt volna fel. Egyébként azt is leírtam, hogy a húsipar hogyan járul hozzá más fajok kihalásához."
Váááá ez fáááj...erre írtam, én itt állatvédelemről olvasok:
"Ha téged nem érdekel az állatvédelem, akkor nem mindegy neked, hogy hány állat hal meg miattam?"
"Még mindig ellenkezik az állatjogok elveivel, ugyanis nem természetes környezetükben vannak."
Ide vannak linkelve az állatok jogai, nincs benne, hogy a természetes környezetüket kell biztosítani nekik, csak elég helyet, kaját piát és higiéniai feltételeket kell biztosítani.
"SZÖVEGÉRTÉS! A globális hatásokról beszélek, ami nem merül ki egyetlen állat kölykeiben.
Pontosan az exponenciális kapcsolatot vezettem le. Szerintem nem tudod, hogy mit jelent a kifejezés. Ahogy #47 volt olyan kedves, és leírta neked, a kiinduló szám csökkentésével érhető el a növekedés csökkenése. Innentől kezdve nem tudom, hogy miről beszélsz."
Te komolyan nem értesz semmit, ezt erre írtam: "Látom megy a matek... 11-13 kiscica nem évente, hanem az első évben születik."
Ezt: 1 macskától van az évi 11-13 cica,
"Pontosan az exponenciális kapcsolatot vezettem le. Szerintem nem tudod, hogy mit jelent a kifejezés."
Már reagáltam hasonlóra.
"Fájdalomra csak a fájdalomérzékelő receptorral rendelkező élőlények képesek."
Olyan fájdalomra, amit te is megértesz. Lehet, hogy ez a növényeknek egyenértékű azzal, amit te fájdalomnak hívsz.
"A többi agymenésedre már volt kedves reagálni #39. Maximálisan egyet értek vele, örülök hogy vannak itt hozzáértőek is."
Hozzáértő, az...Mert apu azt mondta brühhh
#46: Köszi, hogy a kérdésre válaszoltál, ennyi elég elég volna MINDENKITŐL!
Aki nem a kérdésre akar válaszolni, az nem fogja fel, hogy fölösleges itt a saját "agymenéseiket" nyomni?? Mindenre meg fogok válaszolni úgyis, amit ti úgysem fogtok elfogadni. Csak veletek ellentétben engem nem lehet lepontozni, hisz én vagyok a kérdező :)
"Olyan fájdalomra, amit te is megértesz. Lehet, hogy ez a növényeknek egyenértékű azzal, amit te fájdalomnak hívsz."
Persze, feltételezheted a növényszenvedés létezését. Ugyanúgy, ahogy feltételezheted a fapapucs-szenvedés létezését is. Bárminemű bizonyíték nélkül mindkét feltételezés azonos mértékben jelentős (semennyire).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!