Ha iskolai lövöldözés történik, akkor miért mindig a lövöldözőt ítéli el mindenki?

82#

Neked nem gyógyszer, hanem egy komplett lobotómia kéne. Komolyan, az ilyen emberek miért nincsenek bezárva egy diliházba. Szabadon hagyják járkálni az ilyen állatokat, aztán csodálkoznak, hogy egyre több a gyilkosság. Stadionok helyett inkább szűrővizsgálatokra kéne költeni és akinél megállapítják, hogy erőszakos és közveszélyes azt be kéne vitetni kényszer gyógykezelésre. Hihetetlen, hogy szabcadon van egy olyan ember, aki isteníti azokat akik tömeggyilkosságot rendeztek azért, mert nyomorult lúzerek voltak.

,,Hihetetlen, hogy szabcadon van egy olyan ember, aki isteníti azokat akik tömeggyilkosságot rendeztek azért, mert nyomorult lúzerek voltak."

Nyomorult lúzerek? Na, pontosan az ilyenek miatt megy a vérontás! Egy ilyen beszólástól (jobb esetben) még senki sem kezd gyilkolni. De ha éveken át kapja a hasonszőrű zrikát, az bizony eléggé személyiség-deformáló erejű, erről pedig nagyobb részt igenis a zaklatók tehetnek. A gyilkosság nyilván nem megoldás, mert azzal a sértett csak a saját szabadságát fosztja meg magától. Ellenben némi elégtétel mindenképpen kell, én sokkal inkább életfogytiglani börtönbüntetéssel szankcionálnám az iskolai (vagy akármilyen) zaklatásokat, meg is indoklom, hogy miért. Azért, mert ezek a cseszegetések egy életre meg tudnak nyomorítani egy embert, és ha már azok a férgek (ez a legszebb jelző, amit az ilyen önkéntes nagymenőkre lehet aggatni) ekkora szenvedést okoztak, viseljék a következményeket, hadd szenvedjenek ők is. A gond az, hogy nincsenek ezek a dolgok komolyan véve, ha bemész egy ilyennel a rendőrségre, körbe vagy röhögve vagy csak annyival elintézi, hogy nyugodj meg. A tanárok meg az igazgatók is kb. ugyanígy tesznek rá. A legsúlyosabb helyzet akkor van, ha az ember még a rokonságára sem számíthat. Engem 15 éven át inzultáltak, sértegettek, zaklattak, igaz ,,csak" lelki abúzus ért. Visszaszóltam ugyan, de egy ember tizenakárhány ellen nem megy sokra, csak kiröhögtek. És akkor ez majdnem minden egyes nap megtörtént (voltak időszakok, amikor hónapokra alábbhagytak, de azután ugyanolyan intenzitással folytatódtak tovább). Az én lényem is gyökeres változásokon ment át ennek hatására. Ha meglátok ovisokat/tizenéveseket az utcán, boltban, bárhol, összeszorul a gyomrom, mert a pocsék gyermekkoromat juttatják eszembe. Egyébként a mai napig olyan külsőm van, ami miatt néha-néha mai napig kapom a beszólásokat a kis taknyoktól, de megpróbálom elengedni a fülem mellett és sétálok tovább, mert tudom, hogy kicsi az esély arra, hogy újra beléjük futok, hiszen nem vagyok már iskolás. Tény, rosszul esnek ezek, és csak újra és újra feltépi a lelki sebeimet. Az iszonyatos mennyiségű elszenvedett kötözködésnek köszönhetően teljesen alkalmatlan lettem az életre, mindenhol kicsinálnak. Ha próbálom megvédeni magam, mit sem ér, ki vagyok röhögve. Arról meg már álmodni sem merek, hogy nekem valaha is családom lesz. Nem tudom elképzelni magam egy párkapcsolatban, ha meg esetleg belém szeretne egy lány (ami szinte lehetetlen), akkor is azon rágódnék, hogy most szivat-e vagy sem. Ezt a deformitásomat semmi sem hozza helyre, egy örök, vérző seb, még var sem lehet belőle, mert nem érkezik addig az állapotig eljutni, belepiszkálnak mindig. Emberek, figyeljünk egymásra!

22/F