Rajtam kívül van még itt olyasvalaki, akit a művészeti iskola lehozott az életről?
Külföldi berkekben elég gyakran éri támadás a művészeti sulikat a volt vagy jelenlegi diákok/hallgatók által, több külföldi fórum-videó-blogbejegyzés, stb. szól arról, hogy hogyan vágta tönkre egyes tanulók önbizalmát.
Lényeg, ami lényeg, én világéletemben imádtam rajzolni, az általános és középiskolás rajztanáraim is dicsértek, a közösségi oldalakon is pozitív visszajelzéseket kaptam, melyek után kész hidegzuhanyként ért, hogy a művészeti oktatásban finoman szólva sem voltak elájulva a produktumaimtól, hiába adtam bele a munkáimba apait-anyait.
Többnyire nem is technikai oldalról kötöttek bele, szimplán csak nem érezték kellően művészinek, egyedinek, formabontónak vagy éppen "mélynek" az alkotásaimat, a stílusomat sem igazán méltányolták, lévén különböző populáris, mainstream stílusok ötvözete. Ráadásul sajnos nem csak oktatói oldalról tapasztaltam ezt, hanem a többi tanuló is azt éreztette velem, hogy semmi keresnivalóm közöttük. Egymást állandóan dicsérték, biztatták, motiválták, engem pedig többnyire levegőnek néztek. Olykor próbáltam bevonódni, dicsérni másokat (már akiknek őszintén tetszettek az alkotásai), bedobni a saját rajzaimat a "közösbe", stb. Néha csurrant-cseppent egy-egy bók egy-két illetőtől, amit nem tudtam hová tenni. Ötletem sem volt, hogy annak a pár embernek vajon őszintén tetszenek a munkáim, vagy csak szimpla szánalomból, kedvességből dicsértek. Mindenesetre alapvetően hidegen hagyta az ottani embereket minden, amit én szenvedéllyel, szívből csináltam.
Olyannyira traumatizált a dolog, hogy ki is léptem onnan és azóta sem fejeztem be egy rajzomat sem, csak firkálok, skiccelek, szenvedek. Próbálom összeszedni magam, mert frusztrál, hogy nem tudok túllépni az engem ért sérelmeken és visszatérni a régi alkotási kerékvágásba. Pedig kimondottan negatív kritikát nem igazán kaptam, de számomra a közöny meg az érdektelenség is felér egyfajta negatív kritikával.
Folyton azon gondolkodtam, hogy mi a baj velem és a munkáimmal? Hogyan tudnám kihozni belőlük a maximumot? Egyáltalán mit csinálok rosszul a többiekhez képest? Hiába kértem véleményt, használható kritikát nem vagy csak elvétve kaptam.
A legrosszabb az egészben talán az, hogy ez is egy olyan triggerként maradt meg bennem, miszerint, hiába teszed oda magad, hiába űzöl valamit szívvel-lélekkel, hiába vagy lelkes és szorgalmas, ez nem mindenhová elég. Ez pedig szembemegy azzal a hiedelmememmel, miszerint bármi lehetséges, ha kellően akarjuk és teszünk is érte. Azt hiszem végső soron ez az, amit nem tudok feldolgozni ebben a történetben. Tehát, hogy a szorgalom, szenvedély és az idő/energiabefektetés NEM minden esetben térül meg.
Más is csalódott a hazai művészeti oktatásban, vagy csak engem ért pofáraesés?
(Intézményt egyébként nem szeretnék írni, mert nem feltétlenül lejáratókampánynak szántam a rantemet, egyébként is, amennyire informálódtam, nem feltétlenül egyetlen intézményhez köthető az általam tapasztalt jelenség. Ettől függetlenül ti írhattok, ha szeretnétek.)
válasza:
válasza:Neked nem a rajzaiddal van bajod, csak arra vetíted ki, ott kvázi hitelesíted a negatív gondolatokat, amik azonban szinte biztos hogy nem csak a művészetre terjednek ki, hanem beszövik az egész életedet és mindenhol hátráltatnak, de a művészetben a legszembetűnőbb.
Rajtad az nem segítene ha pozitív megerősítést kapnál, mert attól még ugyan úgy sebezhető maradnál a negatív dolgokra. Sokan pont gyerekként kapnak negatívat és erre fogják negatív gondolataikat ami jóval logikusabb mint felnőttkori kritikákra fogni ahol jó esetben már kialakult a személyiséged és a megkűzdési stratégiáid.
Nézzük logikusan a dolgot: az önkritika bizonyos fokig egészséges és segíti a fejlődést, viszont lehet sok és felesleges is, amikor akadályoz és elveszi a motivációt kvázi lehoz az életről ezt legtöbbször az önbizalomhiány okozza. Haszontalannak és vesztesnek gondolod saját magad ha valami nem sikerül. Mondanom sem kell, ez túl van az építő önkritikán, ez már káros önbizalomhiány, aminek tünete az önostorozásba átcsapó önkritika mellett a megfelelési kényszer is.
Önbizalmat a legegyszerűbben úgy tudsz építeni hogy elkezdesz saját magadért tenni, elkezded tisztelni magadat és az igényeidet nem pedig semmibe veszed és sanyargatod önmagad.
A vágyad hogy hasznos légy, legalábbis a válaszaid alapján. Tedd magad azzá; menj véradásra, menj önkéntes tűzoltónak, vágd össze a tüzifát az időseknek, szinte bárhol elkél a segítség. Hidd el ezek az apróságok megdobják az önbizalmadat és a gondolkodási sémák egy csapásra megváltoznak majd.
válasza:Szia, csak a 3. oldalig olvastam el, így válaszolok. Nekem a legnagyobb hobbim az írás, a barátaim szerint jókat írok, egyszer indultam egy pályázaton és még a legjobb 16ba se jutottam be, akkor úgy gondoltam abbahagyom az írást, mert nem érdemes ezzel ennyit foglalkozni ha nem megy.
De ez egy buta gondolat volt, csak a csalódottság hozta elő. Azóta is írok, ha jön az ihlet, kiírom magamból regény formájában a gondolataimat, érzéseimet, tapasztalataimat. És nagyon jól is esik kiadni magamból. Egy netes platformra töltöm fel őket, ott egyébként sosem voltam népszerű, sosem kaptam sok véleményt, és igazából nem tudom, hogy miért vagyok rosszabb, mint akik nagyon népszerűek, mert beleolvastam azokba is, és semmi olyan rendkívülit nem találtam bennük, amiktől ők jobbak lennének nálam, vagy izgalmasabb lenne a történet.
Még csak azt se mondanám, hogy nehezebben emészthető témákról írok, mint mások, vagy túl hétköznapi, unalmas, mert ilyen típusú történetekből is mindig akad pár, amik nagyon nagy megtekintést és sok véleményt kapnak. Szóval nem tudom, hol a hiba, de őszintén már nem is érdekel. Ha 10 embernek tudok adni annyit, hogy élvezte a történetem, vagy elgondolkodott valamin általa, akkor már megérte megírni. Meg szimplán amiatt is jó írni, mert jól esik.
Úgyhogy rajzolj nyugodtan, tölts fel a netre, mások véleménye ne érdekeljen, magadért kell csinálni, mert a művészeted te magad vagy, ennyivel tartozol magadnak, hogy nem hagyod abba.
válasza:Budapesten a kortars muveszek itt allitjak ki a munkaikat. Szetintem ingyen. Mindenen van arcimke es szerintem max abbol adnak szazalekot.
Evente kb 2-3 kiallitast szerveznek.
Itt biztis hogy megtalalod a tarsasagod.
A vadart kozponti temaja a hunor megjelenitese szokott lenni. Minden stilusban megjelennek a munkak es mindig vezeto stilusjegykent szerepeltetik a humort. En ezert szeretek ezekre a kiallitasokra jarni nezokent.
A fogalmazasod alapjan uzletkotonek nagyon jo lennel,olyan igenyes valasztekos a stilusod.
válasza:“ a szorgalom, szenvedély és az idő/energiabefektetés NEM minden esetben térül meg.”
Adottság, képesség megvan.
De a tehetség is?
A tehetség a plusz, ami a stíluson felül is kisugárzik.
A katyvasz stílussal kezdeni nem biztos, hogy üdvös.
Én minden kortársnál először azt kutatom, hogy tud-e rajzolni, festeni naturálisan.
Mert nagyon sokan puszta alap adottságokkal nyomnak foltokat, nonfiguratív blöfföket, meghökkenteni akarnak katarzis élmény helyett.
Van-e saját, belső képi világod? Mit akarsz közölni a rajzaiddal, dolgozataiddal, stb.
Miért pont azt a formát, stílust, eszközt választod?
Erre meg tudsz válaszolni?
Keresd meg magadban az alkotó énedet.
Aki valóban tehetséges, az kijelöli a saját útját. Történhet bármi, neki dolgoznia, festenie, alkotnia kell.
Ott van Csontváry, a patikus. A haláláig a kutya nem ismerte. Egy handlé ismerte fel a hagyatékában a zsenit, és fillérekért vitte az egészet. Voltál már kiállításán?
Tanulmányozd a nagyokat . Végezz stílusgyakorlatokat, különféle korszakokból.
Képes vagy rá? Vagy melyik stílusba vagy képes saját gondolatot ültetni? Vagy fordítva?
Keres mestert, tőle kérj véleményt. Aztán műhelyt, ahol tanulhatsz, építkezhetsz.
Nem az a fontos, hogy az évfolyamtársaid értik-e, tetszik-e nekik, hanem az, hogy te magad mit akarsz, érted-e, ismered-e saját magadat.
Tehát a feladat: rázd le magadról egy szűk közösség klikk okozta csalódást. Ez legyen a múlt tanulsággal.
Légy önmagad, s nosza! Dolgozz, tanulj, csináld.
válasza:Szomorú, hogy elveszik az ember kedvét és ezt támogatják, még egy anoním oldal megkeseredett hozzászólói is.
Biztos nem vagy középszerű. Azok nem jutnak be művészeti iskolákba. És nekem művész, Képzőművészetit végzett tanárom mondta, hogy egyik tanár szerint szr volt a munkája a másik szerint meg csodálatos. Na most ebből alkosson az ember reális képet. Szóval sose add fel, és főleg ne olyan kanapéhuszárok miatt, akik életükben egy vonást nem rajzoltak, és azon élvezkednek, hogy ismeretleneket próbáljanak lehúzni, egy fórumon. Örülj, hogy te legalább tudsz alkotni.
válasza:A magyar művészeti intézmények amúgy is híresek a rosszindulatról, megtörésről. Lásd mit csinálnak akármelyik színésztanonccal.
Remélem rövidesen végleg megszűnik ez az elavult, embertelen hozzáállás és képes lesz már ez a terület is megújulni. Elég volt már a rosszindulatból és gyűlölködésből.
válasza: válasza:Középiskolás vagy középfokú művészképzésekkel úgy se lehet elhelyezkedni, amint végeznek egyből pályaelhagyók lesznek itthon. Kb egy továbbtanulni Pesti egyetemre a többi ráébred, hogy nincs semmi ambiciója. Teljesen rendben ez. Szerintem ha rajztanár akarsz lenni, akkor lehet, ezért lelkesedtél fel.
Engemet például nem a rajztanárok motiváltak, hanem mindig volt belső autonóm vágyam. Ilyen társadalomtudományos, bölcsész írott szellemi tartalommal töltöm fel a munkáimat.
Diplomás képzésben jelenlévők véleményét ved komolyan. Hallgatói és oktatói oldaltól. Az alatt felesleges.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!