Rajtam kívül van még itt olyasvalaki, akit a művészeti iskola lehozott az életről?

Külföldi berkekben elég gyakran éri támadás a művészeti sulikat a volt vagy jelenlegi diákok/hallgatók által, több külföldi fórum-videó-blogbejegyzés, stb. szól arról, hogy hogyan vágta tönkre egyes tanulók önbizalmát.

Lényeg, ami lényeg, én világéletemben imádtam rajzolni, az általános és középiskolás rajztanáraim is dicsértek, a közösségi oldalakon is pozitív visszajelzéseket kaptam, melyek után kész hidegzuhanyként ért, hogy a művészeti oktatásban finoman szólva sem voltak elájulva a produktumaimtól, hiába adtam bele a munkáimba apait-anyait.

Többnyire nem is technikai oldalról kötöttek bele, szimplán csak nem érezték kellően művészinek, egyedinek, formabontónak vagy éppen "mélynek" az alkotásaimat, a stílusomat sem igazán méltányolták, lévén különböző populáris, mainstream stílusok ötvözete. Ráadásul sajnos nem csak oktatói oldalról tapasztaltam ezt, hanem a többi tanuló is azt éreztette velem, hogy semmi keresnivalóm közöttük. Egymást állandóan dicsérték, biztatták, motiválták, engem pedig többnyire levegőnek néztek. Olykor próbáltam bevonódni, dicsérni másokat (már akiknek őszintén tetszettek az alkotásai), bedobni a saját rajzaimat a "közösbe", stb. Néha csurrant-cseppent egy-egy bók egy-két illetőtől, amit nem tudtam hová tenni. Ötletem sem volt, hogy annak a pár embernek vajon őszintén tetszenek a munkáim, vagy csak szimpla szánalomból, kedvességből dicsértek. Mindenesetre alapvetően hidegen hagyta az ottani embereket minden, amit én szenvedéllyel, szívből csináltam.

Olyannyira traumatizált a dolog, hogy ki is léptem onnan és azóta sem fejeztem be egy rajzomat sem, csak firkálok, skiccelek, szenvedek. Próbálom összeszedni magam, mert frusztrál, hogy nem tudok túllépni az engem ért sérelmeken és visszatérni a régi alkotási kerékvágásba. Pedig kimondottan negatív kritikát nem igazán kaptam, de számomra a közöny meg az érdektelenség is felér egyfajta negatív kritikával.

Folyton azon gondolkodtam, hogy mi a baj velem és a munkáimmal? Hogyan tudnám kihozni belőlük a maximumot? Egyáltalán mit csinálok rosszul a többiekhez képest? Hiába kértem véleményt, használható kritikát nem vagy csak elvétve kaptam.

A legrosszabb az egészben talán az, hogy ez is egy olyan triggerként maradt meg bennem, miszerint, hiába teszed oda magad, hiába űzöl valamit szívvel-lélekkel, hiába vagy lelkes és szorgalmas, ez nem mindenhová elég. Ez pedig szembemegy azzal a hiedelmememmel, miszerint bármi lehetséges, ha kellően akarjuk és teszünk is érte. Azt hiszem végső soron ez az, amit nem tudok feldolgozni ebben a történetben. Tehát, hogy a szorgalom, szenvedély és az idő/energiabefektetés NEM minden esetben térül meg.

Más is csalódott a hazai művészeti oktatásban, vagy csak engem ért pofáraesés?

(Intézményt egyébként nem szeretnék írni, mert nem feltétlenül lejáratókampánynak szántam a rantemet, egyébként is, amennyire informálódtam, nem feltétlenül egyetlen intézményhez köthető az általam tapasztalt jelenség. Ettől függetlenül ti írhattok, ha szeretnétek.)