Kirúgjam egy beosztottamat, ha kiderült, hogy az összes eddigi betegállománya kamu volt?
Történet röviden: a munkatárs gyakran tűnt el rövid, 2-3 napos betegségekre. Mindig betelefonált hogy beteg, de a hangján sose lehetett hallani semmi extrát.
Majd elkövetett egy hibát. Az íróasztalán felejtett egy egyetemi vizsgabeosztás-táblázatot, dátumokkal.
Kiderült, hogy az összes betegsége egybeesett egy egyetemi vizsgájával (+ még rádobott 1-2 napot hogy ne legyen gyanús, mert az furcsa lenne ha mondjuk csak csütörtököm lenne beteg, se szerda, se pénteken nem. Hát rádobott 1-2 napot.)
Én se voltam rest, bementem a szóban forgó egyetemre, és ellenőriztem a dolgot. Az összes vizsgaidőpont valós, az összes vizsgán megjelent. Vagyis, az összes „betegsége” egy nagy kamu volt.
Na most velem sok mindent meg lehet beszélni, de ez a pofámba hazudás esete. Elhatároztam, hogy holnap megkapja az elbocsátó szép üzenetet, és mellette még elküldöm a.., amiért hülyének nézett (meg a munkatársait is akik helyette túlóráztak míg ő „beteg volt”.)
Persze az összes munkatársat tájékoztatom az esetről, hadd tudja a Marika meg a Ferike meg stb hogy amíg ők túlóráztak a „beteg” helyett addig a beteg mit csinált.
De előtte azért kérdésre teszem fel a dolgot: ki mit tenne?
Fejezzétek már be a rambóskodást...
A valós harcban nem sokat ér, hogy 22 éve gyúrsz, és az sem, mennyi szintetikus cuccot toltál eddig magadba.
Mi lett a sráccal? Elbeszélgettél vele?
Hú, de izom szag van itt.
Úgy látszik tényleg igaz, hogy a sok koksz elöli az agysejteket...
"de egyébként itt a "nagy agyakat" tájékoztatom, olyan közhangulat alakult ki a cégnél a dolgozók részéről ez ellen a hazug ellen, hogy holnap nem lesz szükség kirúgásra. megy az magától is. ha a feje még marad míg eljut az irodámig (és nem én fogom leszedni a fejét). "
Ezért a közhangulatért gondolom nem te vagy a felelős. Mármint ha ténylegesen lincshangulat van, és nem csak előtted játsszák magukat drága alkalmazottaid.
Szerintem ha egy mikrofont felszerelnél az irodába, nagyon nagyot csalódnál az embereidbe. Ha ilyen főnököm lenne, tuti elküldeném a retekbe ahogy kiteszi a lábát az ajtón. Gondolom ezt ők se teszik másképp.
Azért imádkozz csak, hogy te soha, senki segítségére ne legyél rászorulva, mert ahogy gondolkodsz nem lesz melletted senki.
Akkora ésszel rendelkeztek mindannyian mint egy tál retek...kabaréba való itt mindenki.
Mit állszenteskedtek itt?
1. A munkavállaló hazudott, táppénzcsalást követett el az orvossal együtt, az ilyet éppeszű ember nem véd.
2. A főnök 1 tapló ez tény, de igaza van akárhogy veri itt a nyálát a banda.
3. Ne legyetek naívak, milló embert rúgnak ki igazságtalanul( itt nem erről van szó) mégse lesz belőle semmi, mert a kutyát nem érdekli. Elég annyi , hogy nem végzett az elvárásoknak megfelelő munkát, kész. Higyjétek el, senki nem fog bíróságra menni egy egyszerű munkásért, ismerem a dörgést.
És a végére még egy válaszadónak aki azt írta , hogy hülye lesz az orvos nem indokolni a táppénzt.
Ha táppénzre mész , mindenképp kapsz kezelést amit receptre kiír az orvos mert kötelessége. Egy náthára is kiír valamit ami receptes, akár egy egyszerű c-vitamint is , és megkér hogy váltsd ki hogy legyen nyoma a betegség kezelésére, ha nem teszed meg és ellenőrzés lesz belőle , pl egy ilyen miatt, buktad az ügyet.
Nos itt olyan papírról is szó volt ami fekvőbetegségről szól, a doki mondhat meg indokolhat bármit, egy fekvőbeteg nem tud iskolai vizsgán megjelenni és itt bukott a munkavállaló és az orvos is.
Amúgy nem rúgnám ki, kapna egy fegyelmit, a többit meg elintézik a munkatársai.
"Amúgy nem rúgnám ki, kapna egy fegyelmit, a többit meg elintézik a munkatársai."
Na ez legalább egy értelmes húzás lenne. Senki nem azt mondta, hogy jogos volt és helyénvaló amit a kolléga tett, csak tudod egy kérdező típusú főnökkel nem lehet értelmesen beszélni. Gondolom másnak is van tapasztalata. A te hozzáállásod teljesen humánus. Odab..szol egyet, jelzed hogy hülye voltál fiam és nem így kellene, de nem teszed halálba az önérzeted miatt.
ahogy érzed. de ha ilyen szinten nem tudsz semmit az életéről, lehet, hogy van oka.
megsúgom, a legtöbb munkáltató nem engedi el, illetve fel se veszi, ha emgtudja, hogy egyetemista. ő szemét volt neked, te szemét leszel vele, valaki más meg veled, ilyen az élet. nem az a baj,ha valaki csal, hanem ha rajta kapják.
mikor te dolgoztál egyetem mellett az egy teljesen másik világ volt. inkább örülni kellene, hogy az illető nem prostituáltnak ment el.
"nem rúgtam volna ki. megbeszéltük volna, hogy mely napokon dolgozza le a kimaradt napokat, túlóra, szombat, vagy egyszerűen fizetés nélküli szabi. "
erről van szó. észben sincs, hogy neki is járna aszabadság. ha ilyen vagy, számíts rá, hogy az alkalmazottaid ellened lesznek és nem veled.
"egy jó vezető nem ilyen, egy jó vezető tud kommunikálni és ki tud alakítani egy bizalmas légkört a beosztottjaival"
legyünk őszinték: létezik ma jó vezető? én csupa idióta "kamionsofőr"-menedzsert ismertem eddig csak. minél feljebb nézel, annál nagyobb hulladék az illető. a nők is.
"utálom ha valaki ezt mondja. "itt kell dolgozzak" és tsai.
nem kell!
az ajtó nyitva. nem tetszik neki a hely? nosza kabát fel és irány ahova akar!
nem börtön ez. "
te merre jártál az utóbbi 4 évben? a gazdasági válság, munaknélküliség szavak valamit elindítanak odabent?
ennyi erővel neked se kell főnöknek lenni, ha nem tetszik, mehetsz rinyálni közmunkásként, hogy eldobálják a csikket. ott nincs felelősség.
"PAV, hivatásos jogsi, kamion, majd saját szállítmányozási cég. a diplomák meg? a fiókban"
szóval beletrafáltunk, kamionsofőr. :)
a matróz nem opció, nincs már tengerünk.
"Kérdező, ha valaki más megjegyzését idézed, az a minimum hogy előrerakod, és megkülönbözteted valahogyan, pl idézőjelekkel, mert így nagyon zavaró."
ne okoskodj, 2 diplomája vna, tudja mit csinál. :)
az alkalmazott táppénzcsalást követett el, tény és való, bár az is érdekes kérdés hogy az egyetem hogy a fittyfenébe adta ki ilyen önként és dalolva 3. személynek a hallgatóról az infókat...
ha amúgy jól dolgozik az embered, akkor a helyedben nem tenném ki, de innentől jobban a körmére néznék, és megbeszélném hogy kizárólag a szabadsága a terhére vehet ki tanulmányi okokból szabadnapot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!