Azok, akiknek nem lehet karrierje, illetve gyűlölik a munkájukat, hogy bírják?

Nagyon sok ellenpéldát tudnék hozni az ismerettségi körömből. Olyat, aki 40 évesen érettségizett, mert amikor annyi idős volt, 16 évesen már dolgoznia kellett. Olyat, aki majdnem 60 évesen ment tanárszakra, hogy az addigi szakmájából a szakoktató legyen. Olyat, aki azzt hitte, élete álma, hogy grafikus legyen, aztán mégis valahogy az agrárszektorban kötött ki, és imádja. Olyat is imserek, aki papnak készült, a Károlira járt, és cukrász lett a végén. Meg olyat, aki egész tizenéves korában óvónőnek készült, majd meggondolta magát, és banki ügyintéző lett.

Nyilván vannak sikertörténetek is, a volt főnököm 17 évesen valami eldugott albán faluban kezdett egy kocsmában dolgozni, most meg hotel manager. (Ez már majdnem úgy hangzik, mint a Marriot, aki hotdog árusítással kezdte.)

És még vegyük az egyik barátomat, aki magyar-könyvtár szakon végzett, de egyszerűen nem talált munkát, semmilyet a főiskola után, kiment Angliába takarítani, most meg óvónő ott és mellette webdesignt tanul.

81-es,

Remek példák (ment a zöld), én is kibővítem a listát:

Autószerelő, akiből 50 évesen sebész rezidens lett, vagy logisztikus barátnőm, aki 35 évesen állt most neki a fogorvosnak tanulni.

De várj, megelőzöm a Kérdező reakcióját:

"Jó, nekik biztos bejött az élet és tuti nem csináltak semmit, ültek a seggükön és egyszercsak lenyúlt egy kéz az égből, kaptak egy másik szakmát, munkával együtt! Így könnyűűűű!!

*Habzó száj*

Ja, és úgyis kamu!"

Ne fáradj Kérdező, már ismerünk 😘

Miért, jobb 40 évesen azon keseregni, hogy már 20 éve ugyanabban a gyárban rohadok éhbérért, mint arra gondolni 40 évesen, hogy volt 10 elcseszett évem, de most imádom amit csinálok és csakis ez számít?

Az ilyen emberek pont hogy nem sírnak a múlton, hanem örülnek annak, hogy igenis változttak anno, így most boldogok.

Melyik is a jobb? Kis csúszással belekezdeni abba amit életed végig örömmel csinálsz, vagy pedig 40 évig azt dolgozni, amitől agyilag bekattansz? Erre még egy óvodás is tudja a választ.

Képzeld, én 20 évig én is rossz pályákon indultam, szörnyű munkáim voltak, de ezekkel mind tapasztalatot szereztem. Tudom jól, hogy milyen 14 órás műszakban éjszakázni, tudom, hogy milyen 41 C fokban földet lapátolni, és tudom milyen az, amikor az embernek rohadt türelmesnek kell lennie ökör emberekkel, mert ezért kapja a fizut.

Nem elpocsékolt évek voltak, hanem olyan évek, amik a következő munkába valahol mindig csak előnyként, tapasztalatként jelentek meg.

Pl. Katonaság >> nagyon jó állóképesség és türelem. Vagyis nem az az előny, hogy le tudnék lőni embereket, remélem érted, mert úgy látom neked még ezeket is külön el kell magyarázni..

Az orvost pedig nem kell elhinni ha nem akarod, semmi sem kötelező.

Csak érdekességképp írtam, mert kapcsolódik a fent irtakhoz is:

Nagyon ügyes volt sok kis biszbasz alkatrész monyákolásához, de csak az apja miatt ment bele az autószerelő vállalkozásba, mindig orvos akart lenni, csak nem volt pénze.

Azért lett sebész, mert az autószerelés miatt hihetetlen kézügyességre tett szert, és sose remeg a keze miközben dolgozik. Nagyon precíz az ipse.

De ne hidd el. Semmit se kell elhinni. Menj be dolgozni, és hisztizz tovább, fogj mindent másokra, meg az univerzumra, meg a tököm tudja mire.

77: épp ez az, hogy sok embernek nem nehéz, akármit (nem) csinálnak.

ÉS? Akkor mi van Feküdjek ki és haljak meg? Nyilvánvaló, hogy az élet nem igazságos mindenkivel, ébresztő! Vannak akik pl gazdag családba születnek, vannak akik szegénybe. Számtalan történetet ismerek.

Te onnan indulsz, ahonnan. Más meg még rossza helyzetből, csak mondom..

NEked az a bajod, hogy itt nyafogsz a smemiért, és nincs kitartásod, lelkesedésed, álhatatosságod semmiért. Ezért nem is viszed semmire. Más meg sokkal sz*rabb helyzetből, 10 annyi energiával is feltoránzza magát.

Célod is van? Vagy csak céltalanul nyafogsz, tettek nélkül?

Kvázi azt mondod, h az ember nem felelős a sorsáért. Már h a..ba ne lenne!

Nem kell kifeküdni és meghalni hogy jaj de rossz nekem. Te nem akarsz tenni érte, ok. De minek nyafogsz? Akkor fogadd el a helyzeted és élj továbbra is így. Engem nem érdekelt, hogy x embernek sokkal könnyebb, és igen, lehet 10x annyi energiát fektettem dolgokba, de vagy ez, vagy a vegetálás. Lehet választani.

Válaszolok a kérdésre: én sehogy.

De tényleg, szó szerint nem bírom elviselni, ha utálom a munkámat. Szenvedek mint egy kutya lelkileg és nagyon megvisel. :(

En ilyenkor eddig mindig felmondtam, a semmire. Mert nem bírom sokáig ezt a szenvedést. Most is ez lesz, mert sajnos megesik hogy nem jon be minden...

46 évesen érettségizek, mert váltani akarok és most éreztem idejét, meg hogy megvan a kellő bátorság. Vagy úgyis mondhatnám, az esélytelenek nyugalmával kezdtem hozzá. De halad a dolog és ez a lényeg. Még bőven van időd változtatni nyugdíjas korodig, nem mindegy, hogy mivel töltöd addig az éveket. A korral nem szabad foglalkozni.

Nekem nincs karrierem, teljesen pályatévesztett vagyok, de úgy gondolom, akkor sem lennék maradéktalanul boldog, ha olyasmit kéne foglalkozásszerűen csinálnom nap mint nap, kötelességszerűen, amit szeretek . A munka csak munka, akárhogy nézzük is.