Mi a magyarázata annak, ha egy felnőtt ember nem szereti a gyerekeket?

Mi a magyarázata annak, ha van aki nem szereti a kutyákat?

Mi a magyarázata annak, ha van aki nem szereti a csokoládét?

Mi a magyarázata annak, ha van aki nem szeret utazni?

Érted mire célzok? Mégis miért kéne, hogy oka legyen annak, ha valaki nem szeret valamit?

Felnőtt nő vagyok. Nem szeretem a gyerekeket. Soha nem szerettem őket. De nem is utálom őket. Egyszerűen csak teljesen hidegen hagynak. Pedig soha nem volt traumás élményem gyerekkel kapcsolatban. A gyerekkorom is jó volt, és a szüleimmel, családtagjaimmal is tökéletes a kapcsolatom.

Ha egy gyerekre nézek, kb. olyan érzés tölt el, mint amikor egy verebet látok az utcán. Magyarul semmilyen. Látom, hogy ott van, tudomásul veszem, de nem szentelek neki pár másodpercnél több figyelmet, és megyek a saját dolgomra tovább. Nem megyek oda közelebbről megnézni. Nem próbálom meg simogatni, szeretgetni. Nem kezdek el beszélni, gügyögni hozzá. Stb.

Miért ne lenne normális, ha egy nő nem szereti a gyerekeket? Vagy miért kelt benned nagyobb megrökönyödést, mint egy férfi?

Teljesen normális, hs egy nő nem szereti őket. Nincs ősi anyai ösztön, mert akkor mindenkiben benne lenne, de sokakban nincs, köztük bennem sem. Egy gyerek vag egy terhes anya látványa nem kelt bennem másabb érzetet, mintha Random Jóska ment volna mellettem el az utcán.

Én úgy látom kérdező, hogy Te azt szeretted volna, hogy mindenki elkezdi így ismeretlenül is fújolni a kollégádat, hogy milyen egy rossz, undorító ember, mert nem szereti a kölyköket...

Nem értem amúgy, hogy mi közöd van Neked ehhez.

Látom a magasröptű beírásodon, hogy humorbonbont vacsoráztál. Váljék kedves egészségedre!

Másrészt drága, válaszoltam már rá érdemlegesen, talán a második oldalon jelenik meg, katt csak vissza az egérrel, és olvasd el figyelmesen.