Lányok. Melyik volt a leggázabb üzenet, amit egy pasi írt nektek?
Régen, míg létezett a Honfoglaló online verziója, hihetetlenül sokat játszottam rajta. Aztán egyik alkalommal, sikerült az egyik ellenfél teljes területét leigáznom, a másik pedig játék vége után nem sokkal bejelölt, amit el is fogadtam, majd utána rám írt. Írt egy relatívan hosszú verset, hogy milyen ügyes és okos leányzó vagyok, le a kalappal előttem, milyen gyönyörű szemeim vannak (??) és mennyire, de mennyire szívesen járna velem. Ijesztő volt, és tiltottam is. (sem a nevem, sem rólam vagy másról készült kép nem volt kinn pedig)
Ezen az oldalon kaptam már vagy 5 sugard*ddy-s üzenetet, mindezt úgy, hogy sosem írtam olyant, amiből ilyenre lehetne következtetni, illetve olyan dologra sem reagáltam, ami megint csak ezt a témát, vagy hasonlót feszegeti.
Meg olyan is volt, hogy egy sráccal viszonylag kellemesen beszélgettünk, de még nem éreztem azt, hogy meg kéne adnom neki a teljes nevem, más elérhetőségem. Először megértette, de 1-2 üzenettel később megint elővette a témát, csak kicsit erőszakosabban. Arra én is határozottabban írtam, hogy ne haragudjon, de továbbra is nem. Erre pedig, minden túlzás nélkül, leírt egy igencsak hosszú monológot, hogy gondoljak már bele abba, hogy neki ez mennyire rosszul esik, nem igaz, hogy nem értem meg, neki ez így mennyire rossz, gondolkodjak már egy kicsit.
Olyan hangvétellel íródott, hogy annak is tiltás lett a vége.
21 igen ez sokszor előfordult velem is, hogy először mintha megértené, aztán egyre erőszakosabb, aztán meg ő nem olyan mint mások, és nézzek magamba, ez mennyire rosszul esik neki. A manipuláció nagyon akarna menni.
A előző játékos voltam.
Kérdező: igen, ennyire nem szokták érteni.A szimpla nemet is kihívásként kezelik, hogy ők igent csinálnak majd, pedig a "Nem." egy teljes értékű mondat.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!