Hogy állnátok hozzá ahhoz a nagyon depresszív érzéshez, amit az okoz hogy a kedvenc helyed a világon most már életed végéig depressziót fog okozni mert a covid miatt nem jutottál ki oda?

Az a baj hogyha szerinted ennyire könnyedén kellene venni mindent, akkor ha mondjuk azt irtam volna hogy amputaltak a lábam akkor arra is az lenne a válasz hogy ott a másik, ez semmi, ne keseregj ezen ennyit?

Én nem vagyok olyan típusú ember aki beérte volna azzal hogy elmegy vmi raktárba dolgozni a kisvárosban ahol született. Pedig valószínű kevésbé lett volna stresszes mint amit csináltam.

Ha a te logikád alapján gondolkodnek akkor minden mindegy lenne és mindegy hogy mosogatok Baján, vagy Kínában van olyan munkám ami csak nagyon keveseknek adatik meg

Sőt a te logikád alapján valóban az sem ér semmit amit 2020 előtt felepitettem, ha ennyire könnyedén lehet venni ha ILYEN SZINTEN kibasz veled a sors és ilyen filmszerű módon

Sőt ha ennyire nem számít hogy mi történik az életben akkor mindegy hogy beyonce vagy vagy Marika a sajtpultban…

Csakhogy nekem nem mindegy

Ez az egész csak annyit okozott bennem hogy gyogyszerfuggo lettem és nem emlékszem az elmúlt 4 évre…

És mit csináltál workaway-en keresztül? Mosogattal? Az nagyon nagy élmény lehet

Rengeteg ember nem talál munkát vagy csak mosogatni tudnak kimenni Ausztriába, de majd en a bipoláris depressziommal, meg pánikommal csak úgy him hop ki tudok költözni Ázsiába egy ilyen trauma után.

Nekem jobb lett volna ha meghalok akkor már nem szenvednek itt 4 éve és nem lenne pszichózisom.

Mosogatni meg gondolom nem Kínába szoktak menni.

Oda azért élni nem olyan könnyű kijutni meg hong kongba, illetve Szingapúrba sem…(ez volt a második ajánlat amit elvesztettem.

Érted?

-

8-9 évig dolgozom mániás depresszióval, rengeteg szar emberrel, folytonos furásokkal miközben9 évig vagyok arra hogy kijussak a távol-keletre. Elsősorban Kínába, de Szingapúr is nagy alom volt. És csak akkor tudtam volna menni amikor egy filmbeillo covid jön.

Persze amíg iskolába voltam akkor nem jött, amikor nem tudtam dolgozni a betegségem miatt akkor nem jött, vagy nem tudott jönni 3 évvel később mikor már eleve kioregedtem volna belőle. Nem.

PONT azon a héten jön mikor a munkalehetőség életemben először 9 év munka után. Ezt bárki felfogja? Hogy ilyen szerencsétlen ember van?

Hogy napra pontosan a legrosszabbkor jön?

Azóta van hogy egy nap 10 jelet is látok.

Én pl 16 évet dolgoztam külföldön, hogy aztán majd gond nélkül élhessek ott ahol mindig is szerettem volna. Nem sikerült és nem miattam. Akkor most keseregjek életem végéig??? Az mit old majd meg?

Hát igen keseregj basszus

Emberek vagyunk

Főleg miközben látjuk hogy másnak meg sikerül

A spéci meló mindegy… nem akarom elmondani, nem is azon van a hangsúly.

Hanem azon hogy napra pontosan ez egy megtörtént a legrosszabbkor.

34 cuki vagy de az már el lett cseszodve 4,5 éve, amiből ráadásul semmire nem emlékszem. Olyan mintha fél éve lett volna 2019 karácsonya.

Nagyon kedves vagy tényleg

Az utolsó mondatod után aztán nagyon hiteles is.

Már 2020 előtt is szorongasos depressziom volt

A munka miatt aggódtam, azért küzdöttem hogy legalább ennyi legyen

Közben ért rengeteg baj…

Aztán eljött 2020, nem írom le még egyszer hogy mi történt.

Nem egy hanem 2 lehetőség veszett el, a távol-keleten, ami életem vágya volt.

Közben a beteg “családtagok” ezen elvezkednek.

Olyan gyenge vagyok, hogy munkába állni nem tudok.

Tényleg nem, ez már nem arról szól hogy nem akarok takarítónő lenni. Bár nem is akarok, ahelyett is jobb a halál.

Van egyetlen darab élő ember aki ebbe nem dögölne bele? Közben jeleket kapok, rettegek hogy mi lesz még.

Nincs egy barátom sem, testvérem, csak az a 2-3 nagyon beteg nárci rokonom akik helyett hajléktalanok is inkább az utcán lennének, csak ne kelljen a sopankodast hallgatni.

Biztos ki lehet jönni ilyen helyzetből,jah valóban.