Ismer bárki olyan embert, aki MLM-ből, pilótajátékből gazdagodott meg? Ez történt ismerősömnél.
Meghívtak minket ismerősömék lakásra, "üzleti ügyben", persze gyanítottuk, hogy bepalizás, de tiszteletből elmentük. Meghallgattuk, túléltük, megköszöntük a lehetőséget.
Én azért rákérdeztem egyenesen, hogy figyelj, mégis mennyi hozzávetőlegesen az az összeg, amit te ezzel idáig kerestél? Hát, ugye ő még csak egy éve (!) van ebben benne, meg hát tény, hogy sokat kell dolgozni, meg járvány meg minden, de van értelme, mert ő már kerületi igazgató. Mondom miért nem kapsz akkor ennek a pozíciónak megfelelő fix bért, ami nyilván nem lenne kevés, és hogy lehetsz máris igazgató, ha még lényegében te is csak betanulsz? Hát mert ők ennyire jó emebrek, hogy megelőlegezték a bizalmat.
Amennyire levettem, az ismerősöm kb. pont annyit költött az egészre, mint amennyit eddig kivett a dologból beleszámítva a tengernyi munkaidejét, ami a szabadidejét jelenti - mert hát olyan jól megél ebből, hogy főállása van mellette, tehát meg sem él. Ehhez képest hatalmas sikerről és anyagi megtérülésről meséltek, amennyiben csatlakozunk ehhez a körhöz. Ehhez meg kell venni első körben a terméket természetesen.
Én azon gondolkodtam, hogy legtöbb embernek van ilyes ismerőse, aki biztosítással, vagy valamilyen csodaszernek hazudott gagyival házal. De olyan még nem láttam a környezetemben, aki VALÓBAN meg is gazdagodott volna ebből a dologból.
Ismer valaki ilyen embert? Jakuzzi, nagy ház, BMW, stb... Komoly a kérdés.
60: most akkor cél, vagy már megvan...??? Az előbb azt írtad, hogy az 1M már megvan...
Fejben van meg?
"Én sem! a pontértékek miatt extrém mennyiségeket vásárolnak, és sokszor ár _alatt_ igyekeznek megszabadulni tőle az ismeretségi körben."
Ezek kontarok de a szisztema nem ezt irja elo. Igy nem gazdagok lesznek, igy bukni lehet vele
Hát akkor elég sok kontár van, mert én csupa ilyenekkel találkoztam!
a nagy számok törvénye alapján kizárt, hogy _csak én_ találkoztam ilyenekkel....
(#69 folyt.) A nagy számok törvénye egy (illetve több, vannak változatai) konkrét matematikai tétel, (minden változatnak) vannak feltételei, és a feltételeknek van (minden változatban) egy következménye.
Ehhez képest a hétköznapi beszélgetésekben (és internetes vitákban is) ha felmerül a véletlenség, a valószínűség, vagy bármi statisztikaszerű, akkor sokan szeretik ezzel a szókapcsolattal megtoldani a mondandójukat: "a nagy számok törvénye!". Olyan, mint az indiánkönyvekben az Uff! - nyomatékosítás, kikezdhetetlen érv (kikezdhetetlen, mert ahogyan általában a beszélő, ugyanúgy a hallgatóság se tudja, mi az a nagy számok törvénye).
És elnézést kérek attól, aki tudja, miről beszél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!