Ismer bárki olyan embert, aki MLM-ből, pilótajátékből gazdagodott meg? Ez történt ismerősömnél.
Meghívtak minket ismerősömék lakásra, "üzleti ügyben", persze gyanítottuk, hogy bepalizás, de tiszteletből elmentük. Meghallgattuk, túléltük, megköszöntük a lehetőséget.
Én azért rákérdeztem egyenesen, hogy figyelj, mégis mennyi hozzávetőlegesen az az összeg, amit te ezzel idáig kerestél? Hát, ugye ő még csak egy éve (!) van ebben benne, meg hát tény, hogy sokat kell dolgozni, meg járvány meg minden, de van értelme, mert ő már kerületi igazgató. Mondom miért nem kapsz akkor ennek a pozíciónak megfelelő fix bért, ami nyilván nem lenne kevés, és hogy lehetsz máris igazgató, ha még lényegében te is csak betanulsz? Hát mert ők ennyire jó emebrek, hogy megelőlegezték a bizalmat.
Amennyire levettem, az ismerősöm kb. pont annyit költött az egészre, mint amennyit eddig kivett a dologból beleszámítva a tengernyi munkaidejét, ami a szabadidejét jelenti - mert hát olyan jól megél ebből, hogy főállása van mellette, tehát meg sem él. Ehhez képest hatalmas sikerről és anyagi megtérülésről meséltek, amennyiben csatlakozunk ehhez a körhöz. Ehhez meg kell venni első körben a terméket természetesen.
Én azon gondolkodtam, hogy legtöbb embernek van ilyes ismerőse, aki biztosítással, vagy valamilyen csodaszernek hazudott gagyival házal. De olyan még nem láttam a környezetemben, aki VALÓBAN meg is gazdagodott volna ebből a dologból.
Ismer valaki ilyen embert? Jakuzzi, nagy ház, BMW, stb... Komoly a kérdés.
#55
"- Amikor veled beszélgetek, mindig az az érzésem, mintha lenne két MLM, egy MLM(a) és egy MLM(b), te csak és kizárólag az MLM(a)-t látod, és arról írogatsz, én pedig csak és kizárólag az MLM(b)-t látom..."
Azt hiszem, hogy eddigi beszélgetéseink közül ez a hozzászólásod fejezi ki legjobban a lényeget.
Én még ennél is tovább mennék: nem csak (a) és (b) MLM létezik, hanem (c), (d)... (n). Mivel az MLMben kevés megkötés van, ezért mindenki úgy csinálja, ahogy akarja és tudja. Mondhatni annyi MLM létezik, ahány MLM tag a világon.
Ebből te főleg a (b)-t és az ahhoz hasonlókat látod. Én pedig főleg az (a)-t, mert én így alakítottam ki a saját MLM-emet. És a csapatomat is ebbe az irányba próbálom terelni. Persze látok másfajtákat is, de azokról nem tudok hitelesen beszélni.
Sőt, a mi csapatunkban is van néhány (b), (c), (d). Velük egyszerűen nem tudok mit kezdeni, pedig ugyanazt az információt kapták, mint a többiek. Előbb-utóbb ki fognak esni, addig is vigyázok, hogy minél kevesebb kárt okozzanak. Ameddig nem vétenek a szabályzat ellen, addig ki sem lehet tenni őket a rendszerből. Ez egy hátrány (egyben előny is) az MLM-ben.
83: konkrétan írd le, mert ez így egy bullshit!
Szóval miért nem helyénvaló a használata???
Rébuszokban beszélsz, semmi konkrét cáfolatot vagy ellenkezőt nem tudtál leírni.
NULLA tartalma van, amiket idefirkálsz....
MLM-es és tények - OXIMORON! :)))))
MLM-magyar szótár:
tények = hazudozás
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!