Mit mondanál egy olyan embernek, aki nem tud*ja hogyan tovább, és minden reménye elszállt egy boldog életre? 😪

Oké, ez alapján a pár mondat alapján lejött milyen ember vagy: nem küzdesz a céljaidért, mások elért eredményeit/erőfeszítéseit semmibe veszed. Ès folyamatosan panaszkodsz.

Irány egy jó pszihológus.

Nyilván nem, különben nem lenne itt a kérdés.

Az a baj, hogy a legtöbb ilyen kérdésnél látod, hogy nekik nehezebb, szarabb volt és most is az, de sose próbálták szakemberrel feldolgozni a traumákat, mert azt hitték megy az egyedül is. Vagy később másokra pakolták át és mindenre ezzel védekeztek.

A válaszaid alapján nekem sem vagy szimpatikus. Ahogy előttem felhívták rá a figyelmet, nem úgy tűnik, hogy te figyelembe veszed más erőfeszítéseit, cselekedeteit a sikerért, csak azt nézed, hogy neked nem jut…. Másnak meg igen, de nem nézed meg, hogy miért van ez így?

Elárulok egy titkot: a saját életében mindenki a saját problémáival küzd, a tied sem kisebb, mint az enyém, de illendő, hogy te se alacsonyítsd le az én problémáimat…

"Más meg kijön az anyjából és mindent tud, mindent megvalósít!"

Például egy kezdeti lépés lehetne az ilyen téveszméktől való elszakadás, és szembenézés a valósággal. Hogy ha el akarsz érni valamit, ha meg akarsz tanulni valamit, az mindig idő és energia befektetésével jár. Lehet hogy egyeseknek kevesebb idő is elég, másoknak több kell, de ilyen nem létezik hogy valaki úgy születik hogy mindent tud.

#19

Egy verseny alapú világban nem mindegy kinek mennyi időre van szüksége.

Az idő pénz.

Nézz meg egy álláshirdetést, ahol karrier lehetőséget kínálnak.

Elvárás, légy precíz, terhelhető, csapatjátékos, gyors, légy önálló.

Hiába mondod egy, lassú felfogású embernek el ha nem érti meg elsőre, vagy hamar kifárad.

Sajnos van, ami nem fejleszthető, mert genetika.

Ahogy egy 160 cm-s embert se fognak beválasztani a kosárcsapatba, úgy egy mentálisan gyenge ember sem lesz soha sikeres.

Persze a sikeres embereknek is tenni kell a dolgokért, csak nem mindegy honnan indulsz.

Ezért nem jó másokhoz hasonlítani magunkat, azt elfogadni, hogy nekünk csak rossz jutott viszont nem egyszerű.