Etikai dilemma, mit tegyek?
Volt nálunk a munkahelyen karácsonyi húzás.
Tudni kell rólam, hogy ha nem is vagyok kifejezettem materialista, nagyon szkeptikus vagyok általában, a new age-es sületlenségekkel meg a világból ki lehet kergetni, üldözöm tűzzel-vassal.
Érdekel a csillagászat, erről sokat beszélek, abszolút tudományos szemszögből, de persze laikusként.
Nos amit én kaptam: egy könyv a Holdról. Ez a könyv az okkultizmus szemszögéből “vizsgálja” a Holdat, de ilyen üreges Hold, Hold-űrhajó, Hold mesterséges eredete meg egyéb hajmeresztő fantazmagóriákkal van tele.
Szóval. Tegnap rákerestem a könyvre, és kiderült, viszonylag jó áron el tudnám adni. De akkor terjesztem a hülyeséget a világban, és megfertőzöm mások elméjét ezzel a sok badarsággal.
Ja és ezzel adták át: nem vagyok jó ajándékozó, remélem ebből tudsz épülni….
Hát agyilag leépülni legfeljebb, gondoltam, miután hazafelé beleolvastam.
Szóval a kérdés az, hogy mit tegyek.
Utolsó: örülök, hogy ezt mondod, vagyis hogy nem lehet komolyan venni engem.
Tudom, hogy beképzelt vagyok meg lenéző, de igenis ostobának tartom, aki ilyenekben hisz, higgyen ha akar, de én nem akarom táplálni a nyilvánvalóan, egyértelműen cáfolható mesevilága további szövését.
A könyvet tegnap kaptam, vagyis nem olvastam el, csak beleolvastam. Az okkult szó benne van a címben.
Na jó…
Valószínű nem fogom eladni a könyvet. Lustaságból.
Kinek mennyire van/nincs élete, hagyjuk már, nem abból fog kiderülni, hogy milyen kérdést tesz fel, vagy hogy min gondolkodik hazafelé a munkából vagy bárhonnan, míg egyedül van a buszon.
Komolyan nem értem, miért ennyi indulat.
Borzasztó ihlettelen világban élünk drágáim, ez az egyetlen, ami kiderült a kérdésből.
"Kinek mennyire van/nincs élete, hagyjuk már, nem abból fog kiderülni, hogy milyen kérdést tesz fel"
Ha belegondolsz, igazából de. Akinek van élete, nem foglalkoztatja olyan szinten egy ilyen dolog, hogy arról kérdést kelljen kiírni a nagyközönség elé. Ez pont egy olyan oldal, ahol ismeretlenül is ráérzel, sőt, belátást nyersz mások gondolkodására, életére, főként, ha régóta vagy tag. Erre elég egy ilyen bénácska kérdés is.
Kedves utolsó… most megint lenéző leszek, de: szövegértés.
Nem érdekel, miben hisz, le is írtam: higgyen, amiben akar. Ami érdekel: én személy szerint nem kívánok hozzájárulni a butaságok terjesztéséhez. Tőlem ezerszámra nyomhatják ezt a könyvet, vagy bármilyen más agyatlanságot, osztogathatják ingyen is nyugodtan. De én nem akarom terjeszteni.
Gondolom annyit megengedhetek magamnak, hogy eldöntsem, mihez kívánok tevőlegesen hozzájárulni.
Sehol, soha, egyetlenegyszer sem írtam, hogy bárkinek bármit tiltanék, vagy kivennék a kezéből, csak annyit mondtam, hogy én nem akarom a kezébe adni.
Ha attól szűklátókörű vagyok, hogy nem hiszek a new age-es sületlenségekben, akkor vállalom.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!