Akik itt osszák az eszet, azok mind önálló, felelősségteljes felnőtt életet élnek?

Nővérem 20 évesen költözött el itthonról, mert sajnos nagyon rossz volt a családi életünk.

A szüleink korán elváltak. Miután anyám elköltözött, apámékhoz költöztünk. Napi szinten azt kellett látnunk a másik nővéremmel már kicsi koromtól, hogy minden nap részegen jön haza és a mama meg emiatt állandóan ingerlékeny, ideges...

Aztán, a mama rákos lett és mi pelenkáztuk a nővéremmel, apámmal meg a másik mamával. Apám persze ugyanúgy ivott...

Aztán meghalt a mama és apám meg többet ivott minden nap, amit csak addig viseltem el, míg elvégeztem a sulit, utána a mamához költöztem.

A nővérem mindezekből kimaradt. Cserébe viszont gyakran jött haza, mert elfogyott a pénze az albérletben és már majdnem 30 volt, mire sikerült felépítenie az életét, családot alapítania.

Pedig, ha annak idején normális családban élünk, ment volna egyetemre, de inkább a költözés mellett döntött.

Sokan el nem tudják képzelni, milyen hatalmas ajándék, ha boldog családban nőhet fel az ember! Igenis szomorú dolog, ha valaki alig jön ki a középiskolából, máris menekül otthonról!

Az a baj, hogy én a belepofázást, jól megmondást érzékelem.

Pedig tessék, anyám pszichiátriai eset, apám leütötte anyámat, mindkettőtől elvettek, apai nagyszülők neveltek.

Nagypapám 14 éves koromban halt meg rákban, nagymamám 22 éves koromban robbant le 5 év rák és egyéb, súlyos betegség után, pelenkáztam majd temettem.

Tehát egyedül lakom, sajátban.

És?

Apám így is sokmindenbe belepofázik.

Amúgy nehéz ez. Nyilván családtag is, szereti is az ember és kikéri a véleményét, mert jól is jön a segítség. Ebből meg gyakran következik a határátlépés, hogy A-ban kértem VÉLEMÉNYT, de A-ban parancsol, B-ben is parancsol és C, D, E-ben is kioktat.

Egyébként én, saját magamhoz képest és a szintemen sokmindent elértem, tudok harcolni. A magyar mentalitásban is (vigyázz, általánosítok alapvetően!!) az nem tetszik, hogy sokan megalkusznak a rosszal.

De ettől még a gyakori mentalitása, a szr vagy, nyomorék vagy, beteg ember vagy, igenis tedd meg ezt és ezt, akkor is, ha konkrétan belerokkansz, belehalsz, én mindent jobban tudok, én vagyok az atyaúristen és saját magadnál jobban ismerlek - nos ez bicskanyitogató.

Elment a beszélgetés itt egy egyébként jogos irányba: hogy talán nem teljesen normális azonnal költözni középiskola után és végiggürizni segítség nélkül az egyetemet. Igen, nagyon egyetértek! De a kérdés nem teljesen erre irányult.

A minap volt itt egy olyan kérdés, hogy a csaj 22 éves, otthon lakik, az apja szó szerint pszichiátriai eset, gyomoridege van a lánynak, és kérdezte, hogy mit tegyen... és amikor írták neki, hogy költözzön el, akkor neki állt feljebb, hogy ő biztos nem fog más lányokkal egy szobában lakni.

No, én a 2-es válaszoló vagyok egyébként, és a korai költözésem elsődleges oka az volt, hogy messze volt az egyetem, és nem tudtam volna anyáméktól bejárni. De nálunk sem volt sosem rózsás hangulat. Mégsem volt tizedennyire sem szar légkör. Az is kérdés, ki mennyit tolerál. Mert én pl. nem toleráltam anyám tizedannyi f.szságait sem, annál nagyobb volt az önbecsülésem és igazságérzetem. Sokan inkább megalkusznak, behúzzak fülüket-farkukat és idejárnak kérdést kiírni, mindent kitalálnak, de el nem költöznének. Hát a mentális egészség többet ér mindennél szerintem. De mindenki maga dönt végsősoron, hogy éli az életét.