Hogyan beszéljem meg szépen a szüleimmel, hogy 22 évesen elég felnőtt vagyok ahhoz, hogy felelősségteljes legyek?

Két évig külön éltem, egy hónapja költöztem haza. Ennyi ideje szakítottam a párommal, most kezdek egy új sráccal randizni. A találkozó előtti napon, leültem a szüleimmel, és elmondtam nekik, kivel, hová, milyen célból megyek, és mikor, valamint azt, hogy előreláthatólag nem tudom mikor érek haza.

Végül, aztán elég későre húzódott a találka, és csak itthon néztem meg a telefont, vagy tízszer hívtak, és a testvérem mesélte, hogy szobafogságba (!!!) tesznek, apám meg azt mondta, ha nem tudok időben hazajárni, akkor költözzek oda, ahova akarok.

Nem értem, tényleg, komolyan. Soha nem voltam ribi... Mindig megválogattam kivel találkozom, eddig két kapcsolatom volt, egy egy, és egy három éves. Mindig értelmes, tisztelettudó párom volt, soha semmi problémájuk nem volt egyikőjükkel sem.

Tudom, hogy amíg itthon élek, felelősséggel tartoznak értem, de hogy tudnám velük ma értelmesen megbeszélni (elég viharosak), hogy itt vagyok 22 évesen, és tartom magam annyira érettnek, felnőttnek, hogy magam is meg tudom állapítani, mi a jó nekem, és mi a rossz.

Tényleg nem akarok vitát, de még mindig úgy érzem, kislánynak tartanak, pedig érett gondolkodású, felelősségteljesnek tart mindenki.

Majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy üvölteni fognak, és leri..coznak, hogy biztosan lefeküdtem vele, és hiába fogom magyarázni, hogy egy ujjal nem nyúlt hozzám.

Olyan helyeken jártunk, ahol többen is láttak, a szüleim ismerősei közül is, tehát ilyen szempontból ellenőrizhető vagyok, ha szükséges, bár szeretném, ha ez megszűnne.

Tehát a kérdésem, hogyan beszélhetnénk meg, és mit mondhatnék nekik, hogy ne legyenek viták?