Ha felnyitod valakinek a szemét, miért fáj neki az
igazság illetve jól érzem, hogy ez történt?
Figyelt kérdés
Ismerősömnek elmondásai alapján vezettem le, hogy mit is gondolok a párkapcsolatáról. Ő csaj. Nemrégi ismerem amúgy. Sírt is, amikor elmondtam neki, mondta, is, hogy lehet nem is kéne többet beszélnünk mert az sok volt neki. Utána párszor még dumáltunk, de akkor már csak a jóket mondta a párjáról, én erre mondtam neki, hogy jóindulatulag mondom, de ha másnak is panaszkodik és utána meg jókat mond, tehát az ellenkezőjét, akkor libának fogják nézni. Szerintetek itt az a baja, hogy nem akar szemenézni az igazsággal, tehát, hogy xar a kapcsija?
Egyébként mi lenne, ha ezt egyenesen megmondanád neki? Mármint azt, hogy ne szövegeljen már mindenfélét mellé, hanem beszéljen világosan, és akkor nem fog senki senkit zaklatni. Tisztességesen is lehet egymás mellett élni.
Ne legyél szemetesláda, keressen arra egy másik tyúkot.
2013. júl. 29. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
52/70 A kérdező kommentje:
Ha legközelebb jön, ami lehet még ma is, mert éjszaka megy, el fogom neki magyarázni, hogy így érzem. Hogy nyílván neki lehet terhes, hogy tetszett, de attól még nem tartom ezt így jónak, hogy szemetesláda legyek, meg hírtelen a nagy bizalmas haverból ilyen felszínes senki letttem, mert most azokat a gondjait bezárta megint egy ládába. Igazad van, akkor jól látom én is a dolgot ha te is ezt mondod. :) Nagy haverok is lehetnénk mi ketten :)
2013. júl. 29. 14:42
53/70 anonim válasza:
Szard le mi van vele. Azt mondd el neki, hogy neked ez nagyon rosszul esett, te így és így éreztél, és nem érzel késztetést arra, hogy csak szemetesládának használjanak szükség esetén, azon kívül meg kénye-kedve szerint leszarjon. Szóval a saját módszerét dobd vissza neki.
Röviden: Állj a sarkadra, és érezze, hogy te is pontosan ugyanúgy leszarod mint az ürgéje, ne ugráltasson már mint egy pincsikutyát, tanulja meg hol a helye. De ne legyél vele bunkó mint amaz. Húzd ki magad, legyen tartásod, legyél határozott. Meg fog hökkenni, és onnantól tényleg másként fog rádnézni.
2013. júl. 29. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
54/70 A kérdező kommentje:
hát érdekes volt, mert amúgy megint kezdte volna kifele önteni a dolgait. :) jól jönnék én még neki később... de nekem ez a státusz nem kell. lehet idővel kiforná magát, de kevés az esélye.
2013. júl. 29. 15:18
55/70 anonim válasza:
Az ilyen sohasem fog kiforrni. Fél, hogy "elveszít". Mással csajozz, ne lopja el az idődet.
2013. júl. 29. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
56/70 A kérdező kommentje:
Pedig a dákesz lehet az övé is, én nem sajnálom senkitől :)
2013. júl. 29. 15:44
57/70 anonim válasza:
Valld be akkor, hogy meg akarod dugni! :P
És olyan stratégiát alkalmazz ami erre épül. Ha két ciklus között félidőban éppen elhagyta a kanja, és összekoppantok a lépcsőfordulóban, sima ügyed lehet nagyon gyorsan. Na olyankor kell simogatni a lelkét és mélyen a szemébe nézni. Akkor fog észrevenni és lelőtted.
2013. júl. 29. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
58/70 A kérdező kommentje:
Nézd ezt én nem teljesen így akartam volna. De észrevettem, hogy hiába jövök nagy érzelmesen, hogy nekem ez meg ez szarul esik, ez így csak rinyálás, és ha nem érzek semmit, akkor miért mondom? Gondolod nem tudom, hogy egy nő ezt észreveszi? Azért nem akartam neki most sem rinyálni. Bár mint emberként is majomság nem kinyitni valakinek az ajtót, főleg, hogy az lelkileg megértett engem. Volt mikor vibrált a levegő mult hét előtti héten, voltak olyan témák amik bejöttek neki. ha érted milyen témára értem.... tetszett neki, hogy tapasztaltabb vagyok a barátjánál. De ezt a fajta szerepet mondom nem akarom betölteni amit utóbbiakban rám akasztott. jobb lesz lehet, ha leépítem majd. nem akarom, hogy mint egy hete, mert jött a barátja akkor már előre mondta, hogy négy napig nem tud feljönni. akkor mi a genyó vagyok én? ilyen mint az ifjusági filmekben szokott lenni kis szemüveges gyerek, aki szerelmes a barátnőjébe és csendben szenved? Hát..... nem, köszi. :)
2013. júl. 29. 16:29
59/70 anonim válasza:
:))) Na akkor azt amikor vibrált a levegő pont megtaláltad, adj hozzá 28 napot :)
Hát igen, te vagy az a kis szemüveges elállófülű. Egyszer így látom, egyszer úgy, de ebből még akármi lehet. Azt a 28 napot ne téveszd szem elől, és jövő héten kerüld olyan messze amennyire csak tudod :)))
2013. júl. 29. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
60/70 A kérdező kommentje:
Én boldoggá tudnám tenni, de igazából egy kategóriával feljebb levő lány. Tudod az a tipikus, szegényke családból származó, tudja mi az a nélkülözés, de mégis már valamire vitte típusu csaj, mert diplomás lesz, és azért egy szintet elképzel magának pasi terén. Most nekem kettő diplomám is lesz, csak na. Amúgy van szemüvegem, a fülem nem eláll, szóval még egy körre sem tudnám elvinni repülve. :) Lehet ez a baj? :D Repülni akar? :)
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!