Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Ha felnyitod valakinek a...

Ha felnyitod valakinek a szemét, miért fáj neki az igazság illetve jól érzem, hogy ez történt?

Figyelt kérdés
Ismerősömnek elmondásai alapján vezettem le, hogy mit is gondolok a párkapcsolatáról. Ő csaj. Nemrégi ismerem amúgy. Sírt is, amikor elmondtam neki, mondta, is, hogy lehet nem is kéne többet beszélnünk mert az sok volt neki. Utána párszor még dumáltunk, de akkor már csak a jóket mondta a párjáról, én erre mondtam neki, hogy jóindulatulag mondom, de ha másnak is panaszkodik és utána meg jókat mond, tehát az ellenkezőjét, akkor libának fogják nézni. Szerintetek itt az a baja, hogy nem akar szemenézni az igazsággal, tehát, hogy xar a kapcsija?
2013. júl. 24. 20:05
1 2 3 4 5 6 7
 21/70 anonim ***** válasza:

MOST nem akar veled beszélni.

De ha majd még jobban összetörik akkor egyenesen téged fog keresni, addig rá se nézzél, és simán meg fogod dugni, SŐT ő fog neked könyörögni, hogy dugd meg úgy hogy belebetegedjen. Azt persze nem fogja észrevenni, hogy cseberből vederbe került. Nézd meg a Take this waltz c. filmet. Nem lőném le a poént, de megsúgom, hogy 2x kell.

2013. júl. 27. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/70 A kérdező kommentje:
Nem lenne rossz amúgy, de nem szeretem, ha bealáznak, én a segítő kezemet nyújtottam, ő meg az elittárskeresőt ajánlgatta nekem, meg a barátnőjét, utána meg meg közben is lökte a barátjáról a "de amúgy most jól megvagyunk" oszt négy napon belül amíg beszétünk nem is taliztak. Mindegy én biztos nem fogok utána kullogni. Úgy gondoltam, hogy lehet sok volt neki amit mondtam, és nem a tartalomért, hanem a beszólásért bocsit kérek, de meg sem adja a lehetőséget? .... Hátsz akkor nem. :) Amúgy ez szinkronos film?
2013. júl. 27. 16:18
 23/70 anonim ***** válasza:

Eszedbe ne jusson bocsánatot kérni.

Asszem van szinkronos verziója is, de felirattal is pöpec.

2013. júl. 27. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/70 A kérdező kommentje:

Már szedem lefele a filmet.


hátsz majdnem megtettem de mint már írtam nem nyitotta ki az ajtót, a cetlimet, amit kiraktam csütörtökön az ajtajára levette, gondolom ő volt ki más lett volna? meg ma láttam, hogy levan buktatva az ablaka. Én ezentúl hagyom úgyis. Úgysincs más ismije itt, legyen akkor így boldog, a beképzelt, faxkalap barátjával ha így jobb neki.

2013. júl. 27. 16:47
 25/70 A kérdező kommentje:
Nos megnéztem a filmet. Hát érdekes volt, de az volt az érzésem, hogy a csaj sem tudja mi kell neki igazán. Legalábbis a végén. Nem tudom neked is ezek jöttek e le. Ami hiányzott a férjéből az kellett neki a másikból. De a férjében meg a játékosságot szerette. De a férje azért a zuhanyzós dologgal kis bűntudatot akart okozni. De amúgy egy béna volt a férj. Ja, még valami azért a szőrös pinna kiverte a biztit. :)
2013. júl. 28. 11:54
 26/70 anonim ***** válasza:

Na akkor nézd meg újra a filmet :)

Figyelj az elejére, aztán arra a részre amikor az asztalnál a csávó valamit nagyon elsorol a csajnak, és a végét is figyeld meg, majd újra az elejét. Elsőre én sem vettem észre.


A csaj cseberből vederbe került.

2013. júl. 28. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/70 A kérdező kommentje:
Hát ez világos, mivel utána már ők is csak a tévét nézték. vágtam én amúgy.... :) amúgy te csávó vagy ugye?
2013. júl. 28. 12:38
 28/70 anonim ***** válasza:

Ugyanabban a ruhában ugyanazt a kaját nyomta a sütőbe, ugyanolyan el.aszott hangulattal, csak a csávó sziluettje volt egy kicsit más.

Igen.

2013. júl. 29. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/70 A kérdező kommentje:
jaja bár én azt hittem, hogy ahogy az elején mutatták az volt a vége is, csak ilyen előzménybe ment a történés. Hát elég szomorú. :P Amúgy nem gy szép csaj volt, de mindenben bennelevőnek tűnt. :) Én nem tudom, hogy ilyenkor miért nem mondják a rendezők, hogy a dzsungelt vágja ki. :) de nem? :D
2013. júl. 29. 10:54
 30/70 anonim ***** válasza:
nekem semmi bajom a csajjal, és a Buggles Video killjét is pontosan úgy éreztem ahogy ő. Amikor elmesélte neki mit tenne vele, én is azt tettem volna. (A csaj nem volt előre beavatva, ezért annyira természetes a reakciója) Én sem vettem észre először, hogy mi van a főzéssel, de már tudom, hogy általában a filmek elején van a vége :) De ha ezt mondjuk csak moziban nézem, akkor nem esett volna le az biztos. Amerikai filmeken bedobtak volna egy falinaptárképet, mondjuk 2011 január 24 illetve a végén ugyanazt a naptárt, de totál más képpel, 2013 január 24-i dátummal.
2013. júl. 29. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!