Meddig kell a kisbabás szülőkre tekintettel lenni, hozzájuk alkalmazkodni? Baj, ha én nem bírom már?
Egyik legjobb barátnőmnek 5 hónapos a babája, ebben az öt hónapban összvissz egyszer találkoztunk, akkor is én mentem hozzájuk egy félórás babalátogatóba.
Telefont nem veszi fel, elérhetetlen online, hiába írok, küldök bármit, meg sem nézi. A beszélgetésünk úgy néz ki, hogy én magammal beszélgetek, ő néha reagál egy fél mondatot, vagy emojit.
Egyszer már kifakadtam neki, hogy az utóbbi két évben alig tartjuk már a kapcsolatot, régen heti szinten találkoztunk, mentünk erre-arra, most jut negyedévente egy kávézás, fagyizás. Annyit reagált rá, hogy "ez egy ilyen időszak", de neki a korábbi is ilyen volt, mikor dolgozni kezdett... Hogy az első helyeken a munka és a párkapcsolat áll, csak utána jöhetnek a barátok és hogy neki ennyi fér bele, ilyen a felnőtt élet...
Azt hittem, ha otthon lesz a babával, kicsit normalizálódik majd a barátságunk, jobban tudunk találkozni akár napközben is. De nem, azóta még jobban el van tűnve... Pedig egy másik jó barátnőmnek is van már gyereke, és mikor ő volt otthon, én még egyetemre jártam és sokszor volt, hogy elkísértem őket sétálni, közben beültünk inni egy kávét, beszélgettünk, de olyan is volt, hogy magukhoz hívott át. Ott konkrétan naponta-kétnaponta találkoztunk, akár csak egy félórára.
Ezért is gondoltam, hogy hátha ennél a barátnőmnél is ez lesz, hogy hív magukkal sétálni, vagy napközben megkérdezi, nem ugrom-e át stb. De semmi.
Ha pedig valami történik velem, ami nagyobb volumen és pl. posztolok róla, vagy a szüleitől hallja, akkor kb. leteremt, hogy miért nem meséltem neki... Bszki, mert 3-4 havonta találkozunk, akkor is egy kávézóban, ami small talkokra oké, de nem nagyobb volumenű, négyszemközti témákra.
Akkor mondta, hogy figyelni fog rám jobban, én vagyok a legfontosabb neki (??) és igyekszik majd ezen javítani. Azóta is... Pl. megbeszéltük, hogy elkísér egy üzletbe, háromszor variálta az időpontot. Aznap, mikor találkoztunk volna, a megbeszélt időpont előtt 20 perccel írt, hogy találkozzunk inkább 1,5 órával később, mert sűrű a napja. Írtam neki, hogy oké, de a bolt akkor fog zárni. Mondta, hogy akkor csináljunk valami mást, menjünk el enni valamit. Én előtte jöttem haza egy éttermezésből, ezt írtam is neki, majd arra már nem válaszolt, én meg végül elmentem mással a programra (bútorokat kellett választani). Majd ő este 8-kor írt, hogy mennyire nem tudok vele szemben toleráns lenni és nincs bennem egy csepp empátia sem és hogy önző vagyok, aki csak magával foglalkozik. Másnap írtam, hogy rosszul esett, hogy egész este engem oltott üzenetben, mikor én egy rossz szót nem szóltam arra, hogy (megint) le lettem mondva, erre bocsánatot kért, hogy nem engem akart bántani, csak zavarta az egész helyzet, hogy valamit eltervezett, kitalált, aztán én elmentem mással helyette és hogy nem tudok alkalmazkodni...
De őszintén, mennyit kéne még alkalmazkodnom?
Előtte ettem tele magam, nyilván úgy nem akartam elmenni étterembe. Meg akkor újra csak a szokásos small talkos találkánk lett volna, amit 40 perc alatt lezavarunk, ehhez nekem kedvem sem volt.
Magukhoz sosem hív el, ha sétálni megy a gyerekkel, nem szól. Semmilyen program nem játszik, ezt a bútornézőset is azért találtam ki, mert régen rengeteget jártunk az Ikeába ketten, az első lakásomat együtt rendeztük be. Gondoltam, egy kis quality upgrade után is jó program lehet ez.
Azt érzem, a barátságunk elfáradt és nem nekem kéne mindig alkalmazkodni, csak azért, mert neki gyereke van. Vagy rosszul gondolom? És mint írtam, nem csak a személyes találkozókkal van ez, hanem online sem kommunikál, régen folyamatosan kerestem, írtam, de mára már ehhez sincs kedvem, mert ha le is írok neki egy problémát, mire válaszol, megoldódik. Mesélek neki valamit, mire megnézi, már rég nem aktuális.
Nekem pár hónaposan tündéri babám volt,aztán ez jb 5 hónaposan borult.persze nem sír ha hordozom és éjjel csak egyszer kel de így is kivagyok. Folyton álmos vagyok, amikor meg megbeszélek egy találkozót pont bealszik a baba vagy beteg lesz vagy pont bekakál. Lassan 1 éve nem tudok sehova időben odaérni. Amíg nem volt gyerekem én is azt hittem csak tud egyből írni a másik, na amióta megszültem bizony van olyan több emberes baba aki mellett írni sem tudsz. Enyém nem sír de folyton foglalkozni kell vele.
Benned az a hiba hogy elvárod legyen minden úgy mint rég, de az már nem lesz. Barátnőd meg ragaszkodik hozzád pedig el kéne fogadnia,hogy te ebben nem vagy partner mert egy kamasz szintjén rekedtél.
Igen közeli manikűröshöz tudnék menni de pl pár buszmegállóval arrébb az én gyerekemmel nem menne,két külön kategória. Majd ha szülsz megérted most meg tudatlan vagy, ami nem baj de meg kell értened a gyereknevelés akkor is elveszi az időnket ha mi naaaaagyon kiakarunk mozdulni. Pl most oltás miatti láz miatt 2 nap késéssel tudtam ráírni egy barátomnak.
Ja és a negatív dolgokat legjobb havernak sem mondom el,nem akarom ezzel a másikat traktálni,valszeg te sem tudsz mindent.
Ez mekkora hülyeség már emberek… ehhez a kérdéshez kb 2 max 3 anyuka írhatott, aki mint egy mártír áll a gyerekneveléshez…
Már ne haragudjatok, de azt ne mondja senki, hogy egy héten legalább félórát ne tudna szakítani a barátnő a kérdezőre…de irigylésre méltó az ilyen ember egyébként, engem minden barátom letojt a terhességeim után
"Ja és a negatív dolgokat legjobb havernak sem mondom el,nem akarom ezzel a másikat traktálni,valszeg te sem tudsz mindent."
Haveroknak én sem. De a legjobb barátnőmnek bármikor, bármit elmondok! Azért, mert tudom, hogy számíthatok rá a legnagyobb rosszban is, nem csak akkor, ha örülni kell valami miatt.
Nyilván, vannak nehéz időszakok, ezt aláírom. Mert bármilyen hihetetlen, egy nőnek nem csak akkor nehéz, ha éppen gyereke van, vannak azért más kihívások is az életben... De azért ha 5 hónap alatt egyszer sem tud rám időt szakítani, esetleg felhívni, az szerintem gáz.
Igenis barátnőmnek nem mesélem el hogy "jaj ne is mond a gyerekem úgy képen fosott,mert épp fogzik aztán rám hányta a tejet és a mellem annyira telve van tejjel hogy begyulladt "meg társai,nem ezekkel nem traktálom pont azért mert már felnőttek vagyunk és nem gimnazista libák. Meg annyi baj van egy babával hogy azzal betelne a ház de azt a kis időt ami irogatásrq jut nem panaszkodassal akarom tölteni,plusz a másiknak is már macera hallgatni a bajokat.
Ha gyereked lesz és ne adj isten több emberes baba hidd el ha lesz időd aludni fogsz vagy háztartást vezetni és ennyi. Nekem csak ez jut 2 éve,majd újra tudok barátkozni ha bölcsibe megy. Ez a VALÓ élet. Ideje lenne felnőnöd...
Értem, tehát, ha felnőttek vagyunk, akkor robotolunk csendben, szívunk egyedül, hiszen ez a dolgunk... :)
Akkor az említett barátnőmmel tuti nagy a baj, mert ő volt, hogy úgy írt rám, hogy "nem fogod elhinni, de a baba nyakig kakálta magát, pelenkával rajta", mindezt képekkel bizonyítva. Viszont ezt nem érzem cikinek, gondnak, hiszen egy barát nem csak akkor barát, ha minden jó.
Meghallgattam az első hetekben is, amikor nem aludtak a férjével és nekem mondta el, hogy sokszor azt érzi, bánja az egész gyerektémát, nem érzi jól magát a bőrében, nem találja saját magát, kb. idegen az otthonukban. Én meghallgattam, akkor is, ha ezt leírta minden hajnalban. Nem volt macera, pedig tudtam, hogy ezen nem tudok hogyan segíteni, valószínűleg ez úgyis csak átmeneti nála (és igazam is lett ebben). De ott voltam, válaszoltam neki mindig, kipanaszkodhatta magát.
Tényleg sajnálom, ha neked nincs ilyen barátnőd, valamint, hogy a férjedre sem tudsz számítani... De tudd, hogy az anyaság nem csak erről szól, a te való életed valami borzalmas hely lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!