Meddig kell a kisbabás szülőkre tekintettel lenni, hozzájuk alkalmazkodni? Baj, ha én nem bírom már?

Egyik legjobb barátnőmnek 5 hónapos a babája, ebben az öt hónapban összvissz egyszer találkoztunk, akkor is én mentem hozzájuk egy félórás babalátogatóba.

Telefont nem veszi fel, elérhetetlen online, hiába írok, küldök bármit, meg sem nézi. A beszélgetésünk úgy néz ki, hogy én magammal beszélgetek, ő néha reagál egy fél mondatot, vagy emojit.

Egyszer már kifakadtam neki, hogy az utóbbi két évben alig tartjuk már a kapcsolatot, régen heti szinten találkoztunk, mentünk erre-arra, most jut negyedévente egy kávézás, fagyizás. Annyit reagált rá, hogy "ez egy ilyen időszak", de neki a korábbi is ilyen volt, mikor dolgozni kezdett... Hogy az első helyeken a munka és a párkapcsolat áll, csak utána jöhetnek a barátok és hogy neki ennyi fér bele, ilyen a felnőtt élet...

Azt hittem, ha otthon lesz a babával, kicsit normalizálódik majd a barátságunk, jobban tudunk találkozni akár napközben is. De nem, azóta még jobban el van tűnve... Pedig egy másik jó barátnőmnek is van már gyereke, és mikor ő volt otthon, én még egyetemre jártam és sokszor volt, hogy elkísértem őket sétálni, közben beültünk inni egy kávét, beszélgettünk, de olyan is volt, hogy magukhoz hívott át. Ott konkrétan naponta-kétnaponta találkoztunk, akár csak egy félórára.

Ezért is gondoltam, hogy hátha ennél a barátnőmnél is ez lesz, hogy hív magukkal sétálni, vagy napközben megkérdezi, nem ugrom-e át stb. De semmi.

Ha pedig valami történik velem, ami nagyobb volumen és pl. posztolok róla, vagy a szüleitől hallja, akkor kb. leteremt, hogy miért nem meséltem neki... Bszki, mert 3-4 havonta találkozunk, akkor is egy kávézóban, ami small talkokra oké, de nem nagyobb volumenű, négyszemközti témákra.

Akkor mondta, hogy figyelni fog rám jobban, én vagyok a legfontosabb neki (??) és igyekszik majd ezen javítani. Azóta is... Pl. megbeszéltük, hogy elkísér egy üzletbe, háromszor variálta az időpontot. Aznap, mikor találkoztunk volna, a megbeszélt időpont előtt 20 perccel írt, hogy találkozzunk inkább 1,5 órával később, mert sűrű a napja. Írtam neki, hogy oké, de a bolt akkor fog zárni. Mondta, hogy akkor csináljunk valami mást, menjünk el enni valamit. Én előtte jöttem haza egy éttermezésből, ezt írtam is neki, majd arra már nem válaszolt, én meg végül elmentem mással a programra (bútorokat kellett választani). Majd ő este 8-kor írt, hogy mennyire nem tudok vele szemben toleráns lenni és nincs bennem egy csepp empátia sem és hogy önző vagyok, aki csak magával foglalkozik. Másnap írtam, hogy rosszul esett, hogy egész este engem oltott üzenetben, mikor én egy rossz szót nem szóltam arra, hogy (megint) le lettem mondva, erre bocsánatot kért, hogy nem engem akart bántani, csak zavarta az egész helyzet, hogy valamit eltervezett, kitalált, aztán én elmentem mással helyette és hogy nem tudok alkalmazkodni...

De őszintén, mennyit kéne még alkalmazkodnom?

Előtte ettem tele magam, nyilván úgy nem akartam elmenni étterembe. Meg akkor újra csak a szokásos small talkos találkánk lett volna, amit 40 perc alatt lezavarunk, ehhez nekem kedvem sem volt.

Magukhoz sosem hív el, ha sétálni megy a gyerekkel, nem szól. Semmilyen program nem játszik, ezt a bútornézőset is azért találtam ki, mert régen rengeteget jártunk az Ikeába ketten, az első lakásomat együtt rendeztük be. Gondoltam, egy kis quality upgrade után is jó program lehet ez.

Azt érzem, a barátságunk elfáradt és nem nekem kéne mindig alkalmazkodni, csak azért, mert neki gyereke van. Vagy rosszul gondolom? És mint írtam, nem csak a személyes találkozókkal van ez, hanem online sem kommunikál, régen folyamatosan kerestem, írtam, de mára már ehhez sincs kedvem, mert ha le is írok neki egy problémát, mire válaszol, megoldódik. Mesélek neki valamit, mire megnézi, már rég nem aktuális.