Meddig kell a kisbabás szülőkre tekintettel lenni, hozzájuk alkalmazkodni? Baj, ha én nem bírom már?
Egyik legjobb barátnőmnek 5 hónapos a babája, ebben az öt hónapban összvissz egyszer találkoztunk, akkor is én mentem hozzájuk egy félórás babalátogatóba.
Telefont nem veszi fel, elérhetetlen online, hiába írok, küldök bármit, meg sem nézi. A beszélgetésünk úgy néz ki, hogy én magammal beszélgetek, ő néha reagál egy fél mondatot, vagy emojit.
Egyszer már kifakadtam neki, hogy az utóbbi két évben alig tartjuk már a kapcsolatot, régen heti szinten találkoztunk, mentünk erre-arra, most jut negyedévente egy kávézás, fagyizás. Annyit reagált rá, hogy "ez egy ilyen időszak", de neki a korábbi is ilyen volt, mikor dolgozni kezdett... Hogy az első helyeken a munka és a párkapcsolat áll, csak utána jöhetnek a barátok és hogy neki ennyi fér bele, ilyen a felnőtt élet...
Azt hittem, ha otthon lesz a babával, kicsit normalizálódik majd a barátságunk, jobban tudunk találkozni akár napközben is. De nem, azóta még jobban el van tűnve... Pedig egy másik jó barátnőmnek is van már gyereke, és mikor ő volt otthon, én még egyetemre jártam és sokszor volt, hogy elkísértem őket sétálni, közben beültünk inni egy kávét, beszélgettünk, de olyan is volt, hogy magukhoz hívott át. Ott konkrétan naponta-kétnaponta találkoztunk, akár csak egy félórára.
Ezért is gondoltam, hogy hátha ennél a barátnőmnél is ez lesz, hogy hív magukkal sétálni, vagy napközben megkérdezi, nem ugrom-e át stb. De semmi.
Ha pedig valami történik velem, ami nagyobb volumen és pl. posztolok róla, vagy a szüleitől hallja, akkor kb. leteremt, hogy miért nem meséltem neki... Bszki, mert 3-4 havonta találkozunk, akkor is egy kávézóban, ami small talkokra oké, de nem nagyobb volumenű, négyszemközti témákra.
Akkor mondta, hogy figyelni fog rám jobban, én vagyok a legfontosabb neki (??) és igyekszik majd ezen javítani. Azóta is... Pl. megbeszéltük, hogy elkísér egy üzletbe, háromszor variálta az időpontot. Aznap, mikor találkoztunk volna, a megbeszélt időpont előtt 20 perccel írt, hogy találkozzunk inkább 1,5 órával később, mert sűrű a napja. Írtam neki, hogy oké, de a bolt akkor fog zárni. Mondta, hogy akkor csináljunk valami mást, menjünk el enni valamit. Én előtte jöttem haza egy éttermezésből, ezt írtam is neki, majd arra már nem válaszolt, én meg végül elmentem mással a programra (bútorokat kellett választani). Majd ő este 8-kor írt, hogy mennyire nem tudok vele szemben toleráns lenni és nincs bennem egy csepp empátia sem és hogy önző vagyok, aki csak magával foglalkozik. Másnap írtam, hogy rosszul esett, hogy egész este engem oltott üzenetben, mikor én egy rossz szót nem szóltam arra, hogy (megint) le lettem mondva, erre bocsánatot kért, hogy nem engem akart bántani, csak zavarta az egész helyzet, hogy valamit eltervezett, kitalált, aztán én elmentem mással helyette és hogy nem tudok alkalmazkodni...
De őszintén, mennyit kéne még alkalmazkodnom?
Előtte ettem tele magam, nyilván úgy nem akartam elmenni étterembe. Meg akkor újra csak a szokásos small talkos találkánk lett volna, amit 40 perc alatt lezavarunk, ehhez nekem kedvem sem volt.
Magukhoz sosem hív el, ha sétálni megy a gyerekkel, nem szól. Semmilyen program nem játszik, ezt a bútornézőset is azért találtam ki, mert régen rengeteget jártunk az Ikeába ketten, az első lakásomat együtt rendeztük be. Gondoltam, egy kis quality upgrade után is jó program lehet ez.
Azt érzem, a barátságunk elfáradt és nem nekem kéne mindig alkalmazkodni, csak azért, mert neki gyereke van. Vagy rosszul gondolom? És mint írtam, nem csak a személyes találkozókkal van ez, hanem online sem kommunikál, régen folyamatosan kerestem, írtam, de mára már ehhez sincs kedvem, mert ha le is írok neki egy problémát, mire válaszol, megoldódik. Mesélek neki valamit, mire megnézi, már rég nem aktuális.
válasza:Én azt nem értem, hogy ez a kérdés mit keres ebben a kategóriában. A barátnődnek alig van igénye, hogy veled találkozzon, de ez nem a baba születésével változott meg, előtte is így volt. Semmi köze ennek a gyerekhez, ő csak egy újabb kifogás, mint korábban a munka.
Engedd el, nem egymást keresitek.
válasza:Nem, azért van ebben a kategóriában, mert 5 hónapos a gyereke, és anyukák válasza érdekelt volna. De néhányan tényleg bőven a hormongőzben élnek még, úgy látom! :)
Bántalmazásra én nem gyanakszom, egyszerűen nem olyan nő, aki csak a hangos szót is elviselné a férjétől...
A vőlegényem mondta már, hogy semmi nem örök, tizenévesen lettünk barátnők, azóta változott rengeteg minden, mi magunk is, és van, amit jobb elengedni, mint mindenáron, szenvedés mellett életben tartani.
Én ezt megírtam a barátnőmnek is az egyik "igyekszik több időt szánni rám" kirohanásakor, hogy megértem, semmi gond, de akkor zárjuk le inkább ezt a barátságot, mert nekem a féléves, felszínes pofavizitekre sem időm, sem energiám, olyan barátnőm van elég. Akkor kikérte magának, hogy ő soha nem lesz olyan, neki én vagyok a legfontosabb és "normál körülmények között" neki is több igénye lenne rám.
válasza:Az "információmorzsák" azért kerültek elő, mert sokan azonnal a saját nyomorukkal jöttek.
Hogy pisilni sem lehet menni a gyerek mellett, éjszaka nem lehet aludni, zombi mindenki a baba 2 km-es körzetében stbstb.
Tisztázni szerettem volna, hogy nem ez a helyzet, felesleges ezzel jönni. Nyilván a kérdés kiírásánál nem éreztem szükségét, hogy ennyire részletezzek mindent, de úgy látszik, muszáj, hogy az ügyeletes mamihadsereg ne feszítsen keresztre.
válasza:35# vagyok. A másik amit gondolok,hogy itt csak magadat fényezed és mutatod a mártír formát. Mindennek két oldala van. Gondolom te is megváltoztál,csak éppen nem érzékeled így. Mindketten változtatok az évek alatt...ha annyira le akarnád zárni ezt letudnád. Gyerek előtt volt egy mérgező barátság,hasonló nyomulós stílussal,mint amilyen te vagy. Rá emlékeztetsz az írásod alapján,pedig gyerekem se volt,szimplán nem fogta fel,hogy a heti 5x 12 óra váltott éjjel-nappali munka mellett konkrétan ha egy szabadnapom van azt a férjemmel fogom tölteni,amit minden normális ember tenne,és csak utána következik ő. Közöltem vele,hogy befejeztem ezt,erre nincs szükségem. Nyomatta amit te is írsz itt,hogy írogatott ugyanúgy nekem,hogy de fontos vagyok és társai. Közöltem,hogy befejeztük és kész. Be is fejeztük,azóta sem beszélünk,ennyi. Nem tudom mit szórakozol még....
A hormongőzt meg majd meglátod,mert látszik hogy fogalmad sincs a témáról. :D
válasza:A bébiszitter meg a többi nekem is gyanús, mert itt olyan könnyen dobálóznak a "bébiszitter" intézményével, mintha az amúgy egy tök megszokott dolog lenne itthon. Persze vannak itt is olyan részek, ahol lehet, hogy az, de azért valljuk be, hogy Magyarországon ez nem egy olyan dolog, mint külföldön.
Szóval most úgy válaszolok, hogy valódi kérdés.
Magamból kiindulva, nekem is "lemorzsolódtak" a barátnők, akikkel beszélek, meg kb csak üzenetben.
Én bevallom, hogy ebben én is hibás vagyok, mert biztos lenne alkalom, ha nagyon de nagyon megerőltetném magam.
Viszont az a helyzet, hogy ha van is egy kis szabadidőm, azt pihenéssel vagy olyan dologgal töltöm, amire nem jut idő a gyerekek mellett.
Sokszor ki sincs kedvem menni az utcára, mert egyszerűen fáradt vagyok, meg úgy nézek ki, mint a mosott sz*r.
Nálam mondjuk nem törik ennyire magukat, mint ahogy te írod, ha ilyen lenne, akkor megpróbálnám összeszedni magam, de nagyon nem egyszerű.
Mondjuk én abban is különbözök, hogy sosem volt igazi barátnőm, mindegyikben csalódtam már, tehát nem érvágás a jelenlegi helyzet.
Amúgy sanszos, hogy amint lesz neked is gyereked, te sem fogod már keresni őket ennyire.
válasza:36.
Ebből a stílusból kiindulva, amiket itt nyomsz, nem is csodálom, hogy látni sem akar.
Baromi "jó fej" lehetsz.
válasza:Szerintem is írd le neki ezt így, ahogy nekünk.
Nekem is "ölbebabám" volt, kb. 6 hónapos koráig a délutánok vagy nyűglődéssel, sirással, vagy cicin teltek (szerencsére azután rengeteget javult, már szinte mindenhová tudunk menni-csak ne időre kelljen 😀). Ettől függetlenül mindig szakítottam időt a barátnömre, sőt, inkább arra vigyáztam, hogy ne erőltessek semmit nála, ne hívjam mindig látogatóba, mert egy ilyen pici gyerek mellett hosszú időt tölteni egy gyermektelennek biztos nem akkora buli 🙃
De ő jött hozzànk heti egyszer minimum, volt olyan is, hogy sétálni jött velünk, de én is átogattam meg a babával otthon is, munkahelyén is.
Sőt, ha épp volt kire bízni a picit, akkor pl. vásárolni is mentünk néha együtt, csak olyankor alapból nem beszéltünk meg pontos időt, csak napot és napszakot, azon felül annyit, hogy ha látom az alvásokat/evéseket, akkor jelzem, ő meg kb. "készenlétben állt", úgy szervezte a többi dolgát, hogy kis készüléssel tudjon indulni.
És természetesen naponta írkáltunk, telefonáltunk.
Szóval annyira kell alkalmazkodni, amennyire ő próbàl alkalmazkodni hozzád, ha egyoldalúnak érzed, akkor tényleg engedd el, és ne hagyd, hogy mèg ő tegyen szemrehányást.
Én nem értek egyet a többséggel, ha akarná, akkor megoldanà, ha pedig nem akarja, akkor illene "elengedni". (És hidd el, neki lesz rosszabb, mert be fog sokallni hamarosan, ha csak a gyerek és férj lesz az életében. Néha kell a kiszakadás.)
"A bébiszitter meg a többi nekem is gyanús, mert itt olyan könnyen dobálóznak a "bébiszitter" intézményével, mintha az amúgy egy tök megszokott dolog lenne itthon."
Miért, itthon mi a megszokott? Hogy anyuka megbolondul otthon a gyerekekkel, mert "hÁt Ez a DoLgA"? Nem, mi tényleg nem ez a réteg vagyunk...
Igazából, ha gyakrabban beszélnénk telefonon, online, a ritkább találkák sem zavarnának. De az, hogy hiába írok le, mesélek el neki valamit, meg sem nézi, majd utána számon kér, hogy miért nem tud az életemről, miért másoktól kell tudnia, kicsit sz_R.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!