Mivé lettem, és hová tűntem el?
Feladtam, belefáradtam, bezároztam. Nem dolgozom, elég volt abból, hogy kell, egyedül vagyok és felélem amim még van, aztán ennyi volt az élet.
Nem akarok semmit, és nem érdekelnek a pszichiáterek, sem az üres dumák, hogy lesz még jobb. Elveszítetem mindazt amiért éltem, ami adott némi örömöt.
Azóta is ebben a fájdalomban élek, nem tudom elfogadni, és ahogy telik az idő, egyre jobban fáj. Csak fekszem, és bámulom a monitort, de már nem sokáig, mert nem tudom ezt sem fizetni, hajléktalan leszek, és remélem, még ezen a télen megfagyok, és végre jó lesz. Úgyis leéltem már életemnek több mint a felét, a másik felére, már nem vagyok kíváncsi.
Ne legyél soha így.
Nem viselnék el több sebet, ezért nem íróm ki, mert biztosan mások szemszögéből, ez semmiség, nekem meg a legnagyobb tragédia.
Felépítetem a semmiből, nagyon nagy, lemondások, szenvedések, és önfeláldozások árán, egy életet. Mindezt becsültessen, tisztességgel tettem. Otthon, család, munka, és megfelelő anyagiak. Mindezt önerőből, külső segítségek nélkül hosszú évtizedek alatt.
Életemben erre voltam a legbüszkébb, ez az egyetlen siker élményem, mert soha semmiben nem voltam jó, sem sport, sem tanulás, sem semmi.
Mikor mindezt elértem, ez egy hónap alatt elveszet és megszűnt, teljesen a hibámon kívül, és oly váratlanul, egyedül maradtam, és oda kerültem, ahonnét elindultam sok, sok évvel ezelőtt.
Elmúltam negyven, és már nem tudom ezt feldolgozni, nem érzem, hogy ezt megint meg tudnám valósítani, elveszt a nehezen szerzet kincsem.
Adtam magamnak egy évet, hogy talpra áljak, és nem sikerült. Ebbe a közömbös állapotba jutottam, aztán végül ebbe a sajnálkozós passzív állapotba.
Már védem ezt az állapotomat, nem vagyok az, aki voltam, és már nem is akarok lenni semmi.
És nekem ez tragédia, van akinek nem, van akinek nyavalygás, vagy tutujgatás, de az még nem érezte azt amit én.
Talán ha reggel elküldenének a munkahelyedről, felmondanának neked, aztán haza mennél, és azt látnád, hogy nincsen hova haza menni, és utána azt tapasztalnád, hogy nincs kit felhívni, eltűnt az egész családod, és a számládon se lenne, egy fillér. Ott álnál egyedül, egymagadban.
És mikor segítségért rohangálnál, akkor csak zárt ajtókat, vagy további pofonokat kapnál, akkor is azt mondanád, hogy nyavalygós? Vagy te nagyon erős vagy, mert neked előtte minden az öledbe hullott.
válasza: válasza: válasza:Van egy olyan mondás, hogy "Senkiért nem fordul kétszer a halottas kocsi". A vagyonosokért sem....
Az, amit eddig összeraktál, megdolgoztál érte a két kezeddel, az a vagyon, az nem Te vagy. Ilyen alapon egy háború, vagy katasztrófa után a sok nincstelenné vált embernek öngyilkos hajlamainak kéne lenni a Te logikád alapján, pedig nem így van. Ok, gyászold meg a veszteségeidet. Megértem, hogy sajnálod, amiket elvesztettél. Megértem, hogy most nincs kedved semmihez, de nem jött el a világvége, ezt már az életkori tapasztalataid alapján tudnod kellene. Ha tájékozott vagy a világ dolgaiban, láthatod, mennyi nyomorult sorsú ember van. Nem vagy egyedül a problémáiddal, sőt. Én manapság alig ismerek olyat, akit nem rengetett meg a válság. Az előbb beszéltem valakivel, akinek 40 éves koráig jól ment sora. Komoly üzemei voltak, nagy vagyona, sikeres élete. Most árverezik a vagyonát, felszámolják a cégeit, közben elhagyta a barátnője, meghalt sok kedves rokona az idén, megroppant az egészsége, mégse adja fel, pedig 50 éves lesz pár nap múlva. Igen, ő is nagyon szomorú, el van keseredve, de mégis élni akar. És még nagyon nagyon sokan vannak elkeseredve. Elég, ha itt beleolvasol pár emberi sorsba.
Én is újrakezdtem az életem 42 éves koromban, sokat bukdácsoltam, sok lelki fájdalom is ért, de úgy éreztem, semmi nem történik véletlenül. Biztos én is okozója voltam annak, hogy elölről kellett mindent kezdenem, hát akkor nincs jogom nyavajogni.
Nem kell mosolyogni, nem kell örvendezni, ha a helyzet nem rózsás, de igenis keresni kell a szépet, a jót az életben, mert van.
válasza:Na ide figyelj te szerencsétlen flótás! Nem tudom hány éves vagy és hogy mi a bajod, vagy mi történt veled! De az az egy biztos, hogy ha te nem akarsz magadon segíteni nem akarsz talpra állni akkor mi nem tehetünk érted semmit. Ne hogy azt hidd csak te szenvedtél életetbe, csak neked vesztek el fontos dolgok. Drága emberke ez a való világ, üdv benne.
Vagy küzdesz vagy a seggeden ülsz és sajnáltatod magad.
Csak tudod attól nem lesz jobb. Minden embernek megvan a maga keresztje, amit cipelnie kell. Rengeteg olyan ember van aki nagyon sokat szenvedet de nem adta föl. Szóval elég a nyavajgásból, emeld fel a valagad és tegyél azért valamit hogy jobb legyen!!!!!!!!!!!!!!
Nem olvastam végig a válaszokat, de én ezt utálom! Én nem foglak vígasztalgatni!! Nekem van egy hasonló családtagom, de belőle is elegem van! Nem bírod az életet? Tegyél valamit! Pl. fogj egy kötelet! Ne itt sajnáltasd magad!
Biztos a többiek lepontoznak, nem érdekel! Nem bírom az ilyen embereket. Mindenkinek vannak gondjai, talán nagyobbak is, mint a tieid, mégsem fekszenek és várják a halált.
Én is csak vegetáljak? GYED-en vagyok, a férjem dolgozik mégis fejtörést okoz, hogy számlákat fizessünk, vagy együnk? Mégsem várom a halált!
Nem hiszem el, hogy nem találsz semmit,amiért érdemes élni!!
válasza:Szánalmas vagy! Ahelyett hogy itt rinyálsz, probáld meg inkább rendezni a kapcsoladodat a családoddal. Keress munkát. Nem adhatod föl, mert az emberek mindig küzdenek.
Kudarc és talpra állás ez az életünk! Szóval ne sajnáltasd magad inkább harcolj. Vagy legalább orvostol fogadj el segítséget!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!