Az öngyilkosságot miért ítélik el?

"van-e értelme élni és lelkileg szenvedni, ha soha nem lehetsz boldog ! ?"

Egyszerűen téves az a megállapítás, hogy soha nem lehetsz boldog. Még határozott időre előre látni sem igazán lehet az események forgandóságát, nemhogy határozatlan, végtelen távolban.

Én miért ítélem el az öngyilkosságot? Mondjuk inkább úgy, hogy sajnálom. Ítélkezni nem szeretek mások felett. De valahányszor öngyilkosságról vagy annak szándékáról hallok, megismerve valamennyire az illetőt, mindig értékesnek, sokszor rokonszenvesnek találom. Ezek után érthető a sajnálat, illetve, ahogy kevésbé empatikus emberek mondják, az elítélés.

Sajnálat, és nem elítélés, mert az én személyes érzéseimet nem kívánom szembeállítani a te érdekeddel, mely szenvedéseidnek vetne véget. Nem ezt kívánom szembeállítani, hanem racionális érveket. Ugyanis szerintem megtalálni azokat a dolgokat az életben, amelyek örömet okoznak, nem oly nehéz, pláne nem lehetetlen. Ha pedig keressük, de nem találjuk, akkor idővel azok találnak ránk.

Nem üres közhelyeket mondok, példákat is tudnék rájuk adni, mind a sajátomat, mind másokéit.

Ha véget vetsz az életednek, megszüntetsz egy rossz állapotot. Te nem biztos, hogy megbánnád (ha figyelmen kívül hagyjuk a halál utáni élet lehetőségét, milyenségét), másoknak viszont fájna a veszteség. Ha azonban a fenti módon, a várható szebb jövő szem előtt tartásával az életet választod, illetve az életed jobbra fordulását, azzal is megoldódik a helyzet, olyanformán, hogy az neked is jó és mások is bizonnyal örülnek neki.

Kaptad ezt az egyedi, megismételhetetlen életet. Ha van rá lehetőség, úgy oldd meg a jelenlegi állapotot, hogy benne maradj ebben, mert ez csaknem korlátlan lehetőségeket tartogat. Nem tudnád, mit veszítenél, ha elvetnéd.

És hogy van-e lehetőség így megoldani? Mint írtam, van.

Ez a véleményem.

Szeretettel üdvözöllek.

Már lassan azt mondhatjuk, h hónapok óta rengeteg ember próbál meggyőzni téged.

Ez neked nem elég ok arra,h elgondolkozz azon,h tényleg jó-e élni?

Mert az h foglalkozunk veled,azt jelenti,h szeretnénk ha boldog lennél...

"Mások számára nem okoznék fájdalmat, mert nincs sok ember aki ismer"

Hidd el, hogy akik ismernek, sajnálnák, valószínűleg jobban, mint gondolnád.

"Boldogság számomra elérhetetlen, mert olyan dolgokra vágyom, amik lehetetlenek"

Egyfelől, nem biztos, hogy elérhetetlenek, másfelől, idővel változhatnak a kitűzött célok, a boldogság forrásai – olykor nem is kellenek célok a boldogsághoz. Tehát olyan események történhetnek az életedben, amik az előbbi mondatot több ponton is hatálytalanná teszik.

"Szeretnék barátnőt, de ez sem lehetséges, mert nem vagyok helyes pasi"

A leírt paraméterek alapján "viszonylag ronda" sem lehetsz. Márpedig a "viszonylag rondáknak" is összejöhet a kapcsolat ALKALMAS személlyel, hiszen nem(csak) a külső számít! Miért ne lennél "viszonylag helyes"? És akkor mi a kérdés? A hozzáálláson és a keresés módján kellhet esetleg változtatni, de valószínűleg elég a hozzáállás változása, mert az magával hozza a többi szükséges dolgot is.

"Sosem voltak igazán barátaim se"

De ebből nem következik, hogy nem is lesznek.

"sosem volt bulizós korszakom"

Talán jobban is jártál vele. De mindenképpen, miért hiszed, hogy ezzel veszítettél valamit? Helyette mást nyertél vele, nyilván. És egyébként is, nem késő elkezdeni ebben a korban... ó, hogy is lenne késő?!

"mert nem volt rá pénzem, se társaságom"

Változható tényezők.

"Sosem feküdtem le egy lánnyal sem"

Lásd fent.

"Rosszak a jegyeim is, pedig szerintem bármire képes lehetnék"

A fenti állapotok, körülmények változásával ez is változni fog. Én is tudom, hogy milyen különbség van a teljesítménynek a lelkiállapot függvényében. Szóval ez is helyrerázódhat a fentiekkel, sőt, minden bizonnyal helyre is fog.

"Nem akarok egy szánalmas emberként élni, aki feladja mindig"

Ha azért adod fel, mert úgy gondolod, nem elérhető, vagy mert már nem érdekel, azt nem nevezném szánalmasnak.

Ezt a túl bölcs dolgot azonnal szívd vissza! Ezt most vedd úgy, hogy egyik filozofálgató ember mondja a másiknak, ez most nem a csajozásról szól, hanem a világhoz való hozzáállásról. Egy bölcs ember soha nem viselkedik így, nem tekinti magát a világ tetejének, nem izolálja el magát "az alantas, brutális külvilág"-tól. (Aki tudja, hogy miből idéztem, az kap tőlem egy Piros Mogyoróst! :D )

Tiszta jó szándékból mondom, hogy a legizgalmasabb dolog felfedezni a másik emberben a határtalan bölcsességet, ami néha nagyon egyszerűen tud megnyilvánulni. Aki túl sokat filózik (mint pl én), az néha hajlamos lehet túlértékelni a hatalmas eszmefuttatásokat, és az "egyszerű emberek" bölcsességét alul értékelni, elintézni egy legyintéssel, hogy cöhh, közhely... Nem jó, ha másokban folyton az egyszerű embert látod, mert ez egyenes út az izolációhoz. Ha jól sejtem, te most ezen az úton jársz, piedesztálra emeled magad, hogy "hát hiába, ronda vagyok, magányos, de én megjártam a poklok poklát, és nagy tapasztalatra és bölcsességre tettem szert, ezáltal, bár a társadalom ranglétráján eléggé alul helyezkedek el, mégis szellemiekben a többiek felé tornyosulok. igen, az erkölcsi győzelem az enyém." Egy dolgot felejtesz csak el: a csúcson mindenki magányos.

Tuti, hogy ezt már írtam, sajnos nem emlékszem és most nem fogom visszakeresni, de a magány ellen a legjobb orvosság a kifelé fordulás. Őszintén érdeklődni a másik iránt, nem azért feltenni egy kérdést, hogy te majd jól megválaszold, nem kioktatni a másikat, nem kapásból elvetni mindent, ami nem tetszik, és azt adni az embereknek, amit vársz.

Még egy utolsó gondolat: azt vettem észre, hogy te szereted a különleges, magasztos dolgokat, szeretsz nagy szellemi magasságokba röppenni. Ez tök jó, csak sajnos kialakult benned egy olyan attitűd, hogy csak azt vagy hajlandó komolyan venni, ami átlagon felüli, fantasztikus, különleges, világraszóló, mega-giga szuper... Túl messze merészkedtél a szárnyalásban. Szerintem érdemes lenne kicsit más vágányra terelni a gondolataidat, és rászánni az időt arra, hogy elgondolkozz ezen az állításon:

A közhelyek igazak.

Nem is folytatom tovább. :) Ezt emésztgesd, biztosra veszem, hogy sok szép felfedezésed és nagy rájövésed lesz közben.

Kérdező, mi a helyzet azta?

Ismerős, csak nálam neccesebb. elég durva gyerekkorom és fiatal felnőttkoprom volt, minden nemű erőszakkal körítve...Valami csoda folytán sikerült végül kijönnöm belőle, eltakarodtam abból a szemét országból, most jól élek, jogsit szereztem (azt hittem sosem fogok), jó autóm vban, példás férjem, munkám:)

Mégis, majd minden nap kapok pofonokat a karmától/istentől, ez apró de idegesítő dolgokban nyilvánul meg. Évek óta ez van, és már én is sokszor elgondolkoztam hogy végzek magammal. Egyszer tényleg meg fogom tenni, így nem érdemes élni! Neked még van lehetőséged kilábalni, én az istennel nem tudok mit kezdeni, ha akar, úgyis szívat tovább :( Kilábaltam a legdurvább gödörből, de ez még nekem se megy...