Örökre zárkózzak el vagy mi lehetne a megoldás?
A problémám két részből áll. Egyedül élek, szinte semmilyen kapcsolatom nem volt eddig.Ez önmagában is nagyon rossz, de még elviselhetetlenebbé teszi, hogy a melegebb időszakokban nem is szívesen megyek ki az utcára, mert a látvány szinte elviselhetetlen. Mármint a nőneműeké, akik gyönyörűek és persze elérhetetlenek.
A másik rész: az egyik szomszédom, akivel sajnos elég gyakran összefutok, egy ritka bunkó ember. nap mint nap megkérdezi, hogy mikor voltam utoljára nővel , legutóbb pedig már azzal jött, hogy levághatnám a férfiasságomat, úgysem jó semmire, vizelni meg anélkül is tudok. Félek, hogy egyszer eldurran az agyam és valami olyat teszek, amiért börtönbe kellene mennem.
Van megoldás? Mert jelen pillanatban kizárólag a bujkálást és elszigetelődést tudom elképzelni, mást nem. Ha kell, akkor olyan jellegű munkát fogok végezni, ami ezt lehetővé teszi.
Barátnőt szerezni; akivel kölcsönösen bejönnénk egymásnak;nem tudok.
Tudom, hogy elvileg ezt írhattam volna máshová is, de talán itt van egy-két ember, aki járt már hasonló cipőben és tud komoly választ adni.
75 %
Talán igazad van és tényleg egy véletlen fogja megoldani ezt a problémát.Másban már úgysem nagyon bízhatok.
A cymbaltáról viszont azt olvastam, hogy erősítheti az öngyilkossági gondolatokat és nem is lehet vény nélkül kapni. Úgyhogy ezt az utat nem érzem járhatónak sajnos.
Ami az értékes ember kifejezést illeti, én már gyűlölöm. Ez nem jelent többet, mint az erkölcsi győzelem a sportolóknál. szépnek szép, de pokolian fájdalmas is., mert azt jelenti, hogy az érdemeid elismerése mellett mehetsz a süllyesztőbe. Semmit nem érsz az "értékes ember" mivoltoddal, ha nem vagy férfi a másik nem szemében.Nem vonzz a BDSM és hasonló dolgok, egyszerűen csak annyit szeretnék, hogy nekem is legyen egy kis örömem ilyen téren is ebben az életben, ne kelljen úgy néznem másokra, hogy ők magasabb rendűek nálam.
Nem vagyok elborult elme, másként gondolkodom, mint a nagy átlag, emiatt nem tudnak a legtöbben mit kezdeni velem, úgy érzem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!