Miért lenne érdemes életben maradnom? Egyáltalán egy ennyire elcseszett életet rendbe lehet valahogy hozni?

Szeretnék nyelvvizsgázni (bár egy német középfokúm már van, de a németet érettségi óta nem használtam, így sokra nem megyek vele), és egy másik emelt érettségit tenni, de lásd, első pont, momentán nincs rá pénzem. A szüleimtől nem akarok kérni, örülök, ha átmenetileg a pszichológust/pszichiátert fizetik.

Ezekre legfeljebb akkor kerülhet sor, ha újra lesz munkám.

Ugyanakkor a jogsit nem terveztem letenni, mert nagyon könnyen lankad a figyelmem, szerintem nem vagyok az utakra való.

Az angolt napi szinten használom, így abban látok némi rációt, meg esetleg a japán vagy a némettudásom felfrissítése is jól jöhet.

Egyáltalán hogyan tudnám kideríteni (egyelőre pénz nélkül), hogy mik a kompetenciáim, miben vagyok jó, ha felnőttként soha nem dicsérnek meg semmiért és zéró pozitív visszajelzést kapok? Anno a tanáraim gyakran megdicsértek, többek között ezért is vágyom vissza az oktatásba. Ezzel szemben a művészeti képzésen rendre azt éreztem, hogy hiába igyekszem és képzem, fejlesztem magam, ha vért izzadok sem tudok olyat alkotni, hogy bárkit is lenyűgözzek vele. És technikai szempontból nem rosszak a képeim, de alighanem hiányzik belőlük az a bizonyos plusz.

A hagyományos oktatásban nem érzem azt, hogy valamennyi igyekezetem hiábavaló lenne, a tudás és a befektetett idő/energia ott legalább valóban kifizetődik.

Mindenesetre egy pszichológus tud segíteni arra rávilágítani, hogy milyen erősségeim, rejtett erőforrásaim vannak? Nem hiszem el, hogy semmiben, pontosabban semmi olyanban nem vagyok jó, amit pénzre lehetne váltani. :(

Az előző munkahelyemen fizikai munkát végeztem, ami átlag napi 8 óra non-stop talpalást jelentett, plusz biciklivel jártam dolgozni. Cseppet sem éreztem magam tőle jobban.

Tudom, sok helyen olvasni, hogy így hasznos a mozgás, meg úgy hasznos, de én a saját bőrömön nem ezt tapasztalom. A mozgás nem fogja megoldani a problémáimat. Utálok izzadni, úszni meg nem tudok egy gyerekkori trauma miatt. Háromszor próbáltak megtanítani (óvodában, ált. suliban, középiskolában), de senkinek sem sikerült, pedig még fizetős különórára is jártam. (Mielőtt még, nem vagyok túlsúlyos.)

Ettől függetlenül lenne pár mozgásforma, ami tetszene pl. kirándulás, túrázás. Országbérletet is vettem erre a hónapra, de még mindig gusztustalanul meleg van, amitől rosszul vagyok, meg egyedül amúgy sem különösebben szórakoztató. Régebben legalább barátokkal, volt párommal, családdal mentünk ide-oda, de manapság már senki nem keresi a társaságomat. Facebookon is keresgéltem ilyen kirándulós csoportokat, de szinte csak fizetős túrákat láttam és abból sem túl sokat.

Meg néha (értsd: gyakran) kedvem lenne izomból szétverni egy boxzsákot, akkora feszültség gyűlt bennem össze így az évek alatt.

De momentán ez sem kivitelezhető, mert nincs pénzem.

A futást próbáltam egy időben, de elég hamar feladtam. Nem tudom mi motiválhatna, hogy ne adjam fel. Gyakorlatban úgysem old meg semmit, a kedvemen sem javít.

És szinte mindig oda lyukadok ki, hogy mindenhez, aminek értelme van, pénz kell. Ami meg nekem nincs. Munka nélkül nem is lesz. Alkalmazni meg nem akarnak, csak legfeljebb ilyen "nem túl nívós" helyekre hívnak be néhanapján próbanapra. Azt is azért, mert alighanem akkora a fluktuáció, hogy nem akarnak a ki-beléptetésekkel bajlódni.

De egy ilyen hely az önbizalmamnak sem fog jót tenni, hiába lesz némi pénzem. Mégis, hogyan érezhetném jól magam, ha a legjobb esetben is kizárólag olyan munkákat vágnak hozzám, amelyeket bármelyik random, utcáról behívott ember el tudna végezni, akinek van két keze meg lába? A kicsit is nívósabb helyeknél, persze amelyekre papíron is megfelelnék, esélyt sem kapok. De még a kulimunkás interjúkon is nehéz jól szerepelnem, mert nem tudom (hitelesen) bekamuzni, hogy már pedig én bizony szeretnék ott dolgozni és nem lépnék le az első adandó alkalommal. Próbálkozom ugyan, de senkit nem tudok átejteni.

Nem azért mondtam fel, hogy egy ugyanolyan pocsék, lélekölő munkahelyen kössek ki, mint ahonnan eljöttem. Szerintem nincsnek óriási elvárásaim: a fizetési igényemet direkt alacsonyan tartom, mert többet ér számomra egy optimális munka-magánélet egyensúly, mint a pénz. De elvárom, hogy ne legyen toxikus a légkör, ne kóstolgassanak, csak azért, mert új vagyok, ne akarjanak túlóráztatni vagy embertelen körülmények között dolgoztatni (pl. mosdóhasználat korlátozása, légkondi nélküli helyen fizikai munka végzése, több műszakos munkarend, stb.), ne kelljen egyik munkafolyamatból a másikba kapkodva ide-oda ugrálni, csak azért, mert spórolni akarnak az alkalmazottak számán. Inkább bevállalom a kevesebb fizut, csak legyen minél stresszmentesebb, kultúráltabb az adott munkakör, bánjanak velem emberként és ne rabszolgaként. A tanulási hajlandóság is megvan részemről és munkaidő alatt ténylegesen a munkával dolgozok, lelkiismeretes és precíz vagyok, a pörgés sem akadály, addig amíg, a szükségleteim elvégzésében (evés, ivás, mosdó) nem akadályoztatnak és biztosított számomra a lehetőség, hogy tisztességesen elvégezzem az adott munkafolyamatot, mielőtt bármi mást a nyakamba akarnának sózni.

Szerintem legalábbis ezek nem túl nagy elvárások, mégis, a végzettségemmel sajnos kevés ilyen helyet találok. Tényleg lejjebb kellene adnom a fenti igényeimből? Vagy legyek türelmes és keressek tovább?

Mert tisztában vagyok vele, hogy a kereskedelemben is vannak jobb hírnevű üzletláncok, ahol emberként bánnak a dolgozóval, de sajnos ezekre max. egy interjúig jutok el. Nem tudom, mit csinálok rosszul, miért nem vagyok a normális munkáltatóknak szimpatikus. Pedig sokat kérdezek, érdeklődöm, igyekszem pozitív lenni és mosolyogni, elfogadom a minimálbért is, de mégsem engem választanak.

Tudom, bocsi. :'D Mindig úgy indulok neki, hogy pár mondatos válaszokat adok, aztán sok esetben mégis ilyen több bekezdéses kisregények lesznek. A linkelt állás amúgy egész jónak tűnik, én is hasonlókat célzok meg. Bár hosszú távon előny lenne, ha találnék olyan munkahelyet, ahol kifejezetten támogatják az egyetemi tanulmányokat, továbbképzéseket a személyes szakmai fejlődést és nem csak egy biorobotnak vesznek fel.

Most, hogy így mondod, régen vezettem blogot, ahová főleg anime-kritikákat meg általam készített fanfordításokat posztoltam, illetve azt megelőzően egy rajongói weboldalt is, és mindkettőt imádtam. Csak sajnos manapság ezeknek már leáldozott, szinte senki sem olvas manapság blogot, így ez megint csak hobbinak lenne max. jó, megélni aligha lehetne belőle. A közösségi tartalomgyártás jelenje/jövője perpillanat a (rövidebb) videós tartalmakban van, de sajnos szóban kevésbé hatékony a kommunikációm, mint írásban. Persze gondolom ez is főleg gyakorlás kérdése.

Annak idején tanárok, osztálytársak is említették, hogy jól fogalmazok, szeretik olvasni az írásaimat. Egyikőjük javasolta az újságírói pályát is. Mondjuk szerintem ez sem egy atomstabil kereseti forrás, pláne, ha nincsenek az embernek kapcsolatai a médiában.

Jelen pillanatban kizárólag akkor orientálódnék ilyen, úgymond "rizikós" karrierek irányába, mint a rajzolás-animáció vagy épp újságírás, írás, ha több külső forrásból is megerősítést kapnék arra vonatkozólag, hogy igen, valóban (kiemelkedően) jó vagyok az adott területen és nekem való lenne ez a pálya.

De az is lehet, hogy jobban járnék egy stabilabb megélhetést és relatíve könnyű elhelyezkedést biztosító végzettséggel pl. gazdasági, mérnöki vagy infós diploma. De ezek közül úgy érzem egyik sem lenne nekem való, mert vagy túl matekosak, vagy szimplán hidegen hagynak. Ez vagy tényleg így van, vagy azért érzem így, mert kellő tapasztalat híján nem ismerem eléggé saját magamat.

Mindenesetre a fent felsorolt képzési területeknél kizárólag az motiválna, hogy ezekkel talán sikerülne egy jobb életszínvonalat nyújtó, társadalmilag megbecsült álláshoz jutnom, s egy ilyen munka mellett talán maradna időm, pénzem, energiám a hobbijaimra is.

De, mint mondtam, jelenleg annyira motiválatlannak, akaratgyengének és enerváltnak érzem magam, hogy kizárólag arra tudok koncentrálni és némi energiát fordítani, ami vagy érdekel/szórakoztat, vagy látom gyakorlati hasznát. Szeretnék erőt venni magamon, de nem tudom, hogy kell. Borzasztóan ki vagyok merülve mentálisan.

Remélem ebben egy pszichológus vagy pszichiáter tud nekem valahogy segíteni, mert így nem igazán tudom a saját sorsomat jobbá tenni. Nagyon irigylem azokat, akik folyamatosan és aktívan tudnak tenni a céljaikért, s nem adják fel, még akkor sem, ha esetleg időről-időre akadályokba ütköznek. Szeretnék én is ilyen emberré válni.