Miért lenne érdemes életben maradnom? Egyáltalán egy ennyire elcseszett életet rendbe lehet valahogy hozni?

1) Nincs munkám. Pár hónapja felmondtam több évnyi kereskedelemben töltött idő után, azóta sem találtam semmit. A helyi városból vissza sem hívnak (megyeszékhely), Budapestre meg a környező településekre járkálok interjúkra, de végül oda sem vesznek fel. (Gondolom a távolság miatt.) A kereskedelmi tapasztalaton túl sajnos csak angol nyelvtudásom meg érettségim van, illetve felhasználói szinten értek pár programhoz (Office, Adobe programok, stb.).

2) Nincs pénzem. Azt a keveset, ami korábban volt, mindet drága művészeti cuccokba, meg digitális (rajz)eszközökbe öltem. Ezekből ugyan tudnék párat eladogatni, de ez csak átmeneti megoldást jelentene.

3) Szeretnék ugyan továbbtanulni, valami fixen piacképes szakon, de egyfelől állami félévem is kettő van már csupán, mert sajnos elvesztegettem egy FOSZK képzésre (egy év), meg egy bölcsész nyelvszakra (négy év), amiből csak abszolutóriumom van, mert nem láttam értelmét szakdolgozatot írni egy munkaerőpiacon értéktelen diploma megszerzéséhez, pláne úgy, hogy az adott nyelv sem megy valami fényesen.

Sajnos humán beállítottságom van, amihez nehéz piacképes képzést találni, s utána még annál is nehezebb állást szerezni. Tanárnak szerintem nem lennék jó. A pszichológia érdekelne, de egyfelől meglévő mentális problémákkal nem tudom mennyire jó ötlet, másfelől meg ez alsó hangon 5-8 évnyi tanulást jelentene (ami alapvetően nem gond, mert szeretek tanulni és ez a terület érdekelne is), viszont kapcsolatok nélkül nehézkes elhelyezkedni a pályán. Arról nem beszélve, hogy jelen állás szerint a felvételi pontszámom is kevés lenne hozzá, pedig van egy ötös emelt érettségim meg nyelvvizsgám is, pedig 4-es 5-ös lett mindenem, csak sajnos százalékban nem a legjobbak. Ahogy a kalkulátorban kiszámoltam, még plusz felsőfokú nyelvvizsgával vagy egy másik emeltszintű érettségivel is necces lenne, hogy elérjem a szükséges ponthatárt.

Lényeg, ami lényeg, perpillanat a rajzolás mellett a pszichológia lenne az a terület, amit egy életen át tudnék tanulni, viszont mindkettő rizikós pálya, amit kapcsolatok meg anyagi hátszél nélkül nem biztos, hogy megérné választani. A reálos területek meg a kétkezi szakmák pedig vagy nem érdekelnek, vagy nem vagyok bennük jó, persze, ha diploma után ezek fix megélhetést biztosítanak, akkor lehet, hogy kénytelen leszek erőt venni magamon és errefelé orientálódni.

3) Van ugyan hobbim (rajzolás, karakteralkotás), amit szeretek és élvezek, de tehetségem nagy valószínűséggel nincs hozzá, mert senkit nem érdekelnek a munkáim. Feltételezem, ha lenne bennem bármi potenciál, akkor alapvetően tetszenének az embereknek a műveim. Próbálom több felületen is megosztani a képeimet, de max. 1-2 lájkot/upvote-ot kapok rájuk, ami bőven az átlagon alul van.

4) Diszfunkcionális családból jöttem, a szüleim nem kedvelnek és érzelmi támogatást egyáltalán nem kapok tőlük. Sajnos csak megtűrt személy vagyok otthon, és ezt előszeretettel hangoztatják is. Viszont perpillanat ők az egyetlen esélyem arra, hogy tető legyen a fejem felett, illetve anyagilag is tudnának valamennyire támogatni, de erre csak a legvégsőbb esetben “fanyalodnék”.

5) Barátaim sincsenek. A régiek többnyire “lekoptak”, újakat szerezni meg nem tudok, mert saját magammal sem vagyok rendben és ez egészen biztosan megmutatkozik a kisugárzásomban.

6) A szexuális életem, mint olyan, nem létezik, mivel utálom a saját testemet. Sajnos főleg veleszületett genetikai dolgok miatt, ezeken meg max. a műtét segítene, de arra meg pénzem nincs, ráadásul rettegek a vértől meg a műtétektől. Mindenesetre magamhoz sem nyúlok és azt sem élvezem, ha mások szexuális jelleggel érintenek. Nem tudom, hogy ez veleszületett aszexualitásnak minősül-e, vagy szimplán a lelki problémáim eredménye (párkapcsolati csalódások, depresszió, önutálat). Szoktak lenne szexuális töltetű álmaim, ott többnyire tudom élvezni a szexet. A valóságban sosem sikerült. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy bárki is őszintén kívánatosnak találna és nem cserélne le az első adandó alkalommal egy nálam vonzóbb egyénre, így elengedni sem tudom magam.

7) A fentiekből következik, hogy párkapcsolatot sem tudok létesíteni. Undorodom tőle, ha fel akarnak szedni, rám akarnak mászni. Szó szerint hányingerem lesz annak a puszta gondolatától, hogy nekem nem tetsző emberek érnek hozzám. A barátibb, türelmesebb közeledésre lennék vevő, de kb. mindenki azonnal ágyba akarna vinni. Az önbizalomhiányomból adódóan én nem igazán merek nyitni számomra megnyerő egyéneknél, nálam viszont csupa olyan egyén akar kezdeményezni, akik kívül-belül taszítanak.

8) Próbáltam szakembert keresni (pszichológust és pszichiátert egyaránt), kaptam is időpontot, nyár végére (ezt is a szüleim fizetnék, pláne, ha addig sem sikerül munkát szereznem). Viszont tartok tőle, ha ez így megy tovább, nem fogom addig kibírni.

Ti mit tanácsoltok ilyen helyzetben? Jelenleg jó pár nyomós indokra lenne szükségem, hogy miért ne vessek véget az életemnek. :( És nem azért, mert nem szeretnék élni, hanem szimplán azért, mert nem látom jelen helyzetben a kiutat, a fényt az alagút végén.

Mostanra annyi mindent elszúrtam ebben az életben, hogy fogalmam sincs merre induljak el, hogy ki tudjak mászni ebből a gödörből. Momentán úgy érzem, hogy szinte semmihez sincs energiám, motivációm és hajlamos vagyok feladni a dolgokat az első adandó nehézségnél. Hogy lehet az ilyen mentalitáson változtatni? Honnan szerezzek lelkierőt, motivációt és kitartást?