Lehetséges vajon hogy hipnózissal, vagy autogén tréninggel elfelejtjük egy emberi dolog létezését, ami nagy kárt okoz nekünk? Akik jártasak a témában, segítsenek.
Vagy bármilyen más módszerrel.
Ez furcsán fog hangozni, de a szex létezését szeretném teljesen elfelejteni.
Nincs már más mód hogy megnyugodjak, mert aszexuális vagyok és UNDORODOM ettől.
Elegem van hogy minden erről szól, hogy felnőttként ezt csinálni kellene, hogy a családom rám akarja erőltetni hogy legyen férjem, hogy mindenki képes rá csak én nem.
Undorodom attól hogy mennyi ember utalt már arra hogy ezt akarja tőlem.
Undorodom az érintéstől, már a köszönés miatti érintéstől is, nem akarom hogy ilyen megtörténjen többé velem.
Kényszeres vagyok sajnos és ha arra gondolok kényszeresen hogy a családtagjaim ilyet csináltak, el tudnám hányni, majd bőgni magam.
Képtelen vagyok elképzelni hogy ennyi ember ezt csinálni tudta/akarta és hogy ennyi ember született belőle.
Nyilván ezután is szembejönne velem, de legalább nem tudnám hogy mi az.
Olyan akarok lenni mint egy gyerek aki még nem tudja hogy mi ez.
Van olyan hipnózis amivel ezt el lehetne érni?
Amikor kiértékelték a kísérlet eredményét, akkor meg azt találták, hogy akiket ezek az elkövetők kiválasztottak lehetséges következő áldozatnak még csak nem is a legszebb vagy legcsúnyább vagy legkihívóbban öltözködők voltak, hanem az egyetlen közös jellemzőjük az volt, hogy úgy mentek az utcán, mint aki fél vmitől, nulla önbizalommal.
Csakhogy engem amik hozzam értek akaratom ellenére azt nem olyan helyzetben volt soha, hogy úgy álltam ott mint vki kis nyomorult, hanem direkt mindig engem néztek ki
Meg nem is a cigánysoron, ahol csak erőszakkal kaphat meg nőt lakatos marlonbrando, hanem olyan helyen ahol a reteknek volt sok lehetősége és miután én otthagytam a francba, vitte az olcsó kvat…
Másik helyzetben a baratno ott volt mellettünk, másikban felesége volt a kreténnek aki fogdosott…
Az utcán sem azért jönnek oda mert nyomorultnak nézek ki, hanem mert specifikusan hozzam akarnak jönni.
Sőt, több férfitől megkaptam már hogy félelmetes vagyok… mert olyan a tekintélyem.
Tehat megoldás az hogy bejön a balsors és direkt mindig olyan kreténnekkel hoz össze ez a mocsok élet akik retek állatok és nem bírnak az undorító büdös retkes faszukkal. Ennyi
Ezért IS akarom itt hagyni ezt a világot, vagy ahogy irtam elfelejteni hogy ennyi milliárd nő hajlandó hagyni azt hogy beléjük dugdossák azt az undorító izét, ráadásul milyen ocsmány pasiktol…
meg, kérdező, ha csak a férfi- és szexundort viszed magaddal mindenhova, akkor előbb vagy utóbb épp egy férfi szexuális reakciója lesz a válasz, nem mintha ezt kívánnám neked, de sajnos ez az élet rendje, akár akarod, akár ne
Ne haragudj de most ez megint mi?
Ha én undorodom a szextol meg a legtöbb férfitől, jogosan, az az én szuverén dontesem és nem fogom megvaltoztatni.
És majd az ÉN hibám lesz ha szted fixen meg fog történni hogy “szexuális reakciója lesz” vmi állatnak?
Ne haragudj de ez már tényleg sok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem a világot kell itthagynod vagy kiszedni magadból a szex fogalmának létezését, hanem ezt az általánosítást, hogy minden férfi disznó vagy minden szex szenvedés.
Nem az a baj, hogy aszexuálisnak tartod magadat, az tényleg szíved joga. Az a baj, hogy zavar téged a saját aszexualitásod.
Az előző válaszoló nagyon jól írta, hogy segíts magadon, Isten is megsegít más szavakkal.
Pszichológus a te embered, hidd el!
63 de megint azt ajanlgatod hogy verjem orrba azt aki zaklatni mer.
Verjem orrba, mikor van olyan fogdosásos sztorim amiből 1 mp-re emlékszem és képtelen vagyok elhívni a többit.
Utána semmilyen haragot, dühöt, undort nem éreztem, nyilván látjátok hogy így védekezik a tudatom ez ellen
Én nem szoktam sírni(akkor végig boghettem volna az egész gyerekkorom), nem szoktam szomorú lenni csak érzéketlen lettem.
És ha orrba verném és vissza verne, akkor jobb lenne? Ha még az orra is betörne egy nagyon hiú nőnek?
Amikor leorditottam valakit telefonon keresztül akkor is tagadta…
Ha nem lennék érzéketlen akkor már gyerekként felakaszthattam volna magam amikor az apám agresszív volt és verte anyámat meg enyhén engem is. Erre is alig emlékszem
Vagy iskolában 2 éven keresztül olyanokat mondtak rám hogy más már kifeküdt volna a sínekre
Ha nem tűrtem volna higgadtan, akkor minden nap verekedhettem volna 4 emberrel 2 éven keresztül. Az jobb lett volna?
Most már van bosszúvágyam és akarok is tenni dolgokat
Nyilván nem lesz belőle semmi.
Es én is magamat hibáztatom mert mindig a nőtől kérdezik hogy minek ment oda???????!
Hát tényleg minek mentem el 8 ismerősömmel 23 évesen bulizni, nem tudhattam hogy a nálam 20 évvel idősebb retekg.eci akit ismertünk majd jól elkezd rángatni mindenki előtt… vagy ti így mentek el sok ismerőssel hogy na majd 100 ember előtt is meg fog fogdosni akit ismersz?
Ennyire rám van írva hogy ezt lehet fogdosni vagy mi a fax?
Orvoshoz meg nem megyek ezzel mert NEM akarok ilyet csinálni
El akarom felejteni hogy miket dugdosnak egymásba az emberek és hogy ezt elvárja tőlem a társadalom hogy menjek férfjhez és minden nap csináljam ezt… undorító bmeg.
Ki szeretném verni a fejemből továbbra is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nekem az az elméletem, hogy azért undorodsz óvodás szinten a természetes nemiségtől annyira, hogy kitöröltetnéd a fejedből, mert nem csak akkor zaklattak téged nemileg, amire emlékszel.
A fejedből semmit nem lehet kitörölni, sőt, képzeld el, hogy minél inkább ki akarod törölni, annál erősebben él benned, hiszen így működik az agyunk, a karma, a pszichológia, az orvostudomány, a világ.
Végtelenül szomorú mindaz, amit írsz, és én igazi, őszinte könnyeket is tudok sírni miattad, hogy milyen sok veszteség ért és ér téged nap mint nap.
Remélem, megéred azt a napot, amikor belátod, hogy itt az összes válaszoló jót akar neked, segíteni akarunk neked, de segíteni csak annak lehet, aki hagyja magát.
Ha te nem akarsz sem pszichológushoz, sem pszichiáterhez elmenni, akkor kergesd tovább bátran az óvodáskorú szintű képzelgésed, hogy lehet radírt vagy ollót fogni, és kivágni vagy kiradírozni bármit is az agyadból. Ez lehetetlen.
Én azt is kívánom neked, hogy egy nap tudjál nevetni eme saját kérdéseden és azon, aki ekkor voltál, persze csak azután, hogy túl tudsz lépni az óvodás szintű ábrándodon pl. sikeres terápia után, vagy esetleg anélküli személyiségváltozással. Tényleg őszintén kívánom neked, hogy vedd észre, hogy ha olyan dolgot szeretnél, amin az emberek többsége nevet, meghökken, akkor pont olyan vagy, mint az az autós, aki az autópályán szemben megy a forgalommal, és nem érti, hogy miért van mindenki ellene.
Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter, ugye.
A humor sokat segít ilyen nagy emberi drámákban, mint amit a te írásod is fest rólad.
Azaz kergesd bátran tovább a vágyálmod, volt varázsceruza mesefilm, bármit lehet rajzolni, de jó, akkor lehet varázsradír is, mesében igen, a képzelet és a valóság összemosása viszont megint csak pszichológus dolga helyrebillenteni.
Senki nem kötelez téged arra, hogy nemi életet élj, azzal meg ne foglalkozz, hogy mások hogy élnek, pláne, ha téged undorít!
Végtelenül szomorú mindaz, amit írsz, és én igazi, őszinte könnyeket is tudok sírni miattad, hogy milyen sok veszteség ért és ér téged nap mint nap.
Jezusom hagyjuk már ezt
Komolyan azt gondolod hogy ettől a drámai lesajnálástól majd jobban leszek?
És folyton akarod erőltetni ezt az erőszak sztorit
Ha meg egyszer rájövök hogy megerőszakoltak akkor helyben fejbelovom magam mert úgy nem lehet élni
A fogdosasok miatt is undorítónak és mocskosnak érzem magam örökre meg a bosszú után is, komolyan normális vagy hogy folyton az erőszakról beszélsz?
Mikor pont hogy meg az undorító szexet is el akarom felejteni, erre csak fújod.
Nem, nálam más a helyzet, ez genetikai, volt már ilyen nő a családban, meg olyan nő is van rengeteg akit tényleg megerőszakoltak és utána meg tovább szexel, nem undorodott meg a férfi fajtól örökre… nem is értem.
Fejbe kellene lőni az összeset.
En is hiszek a karmaban, a lehető legrosszabbat kaptam, az is jobb lenne ha a legocsmanyabb no lennék, akkor soha semmilyen retek nem akart volna a közelembe jönni, de így hogy áldozat szerepben vagyok, retek verő “apa”, így ezek szerint ha kilepek az utcára akkor el kell tűrnöm, hogy engem lehet fogdosni mert ilyen szar a karmám
Persze ott van a többi szép nő, akik nem olyan szennyes családba szulettek mint én, nem rossz a karmajuk, ezért ok bármennyire is szépek, nem fogjak őket fogdosni mert nincs olyan szar áldozat kisugárzásuk mint nekem…
Ennyit erről
Benne vagyok a legszerencsétlenebb 0.1%-ban
És el kell csunyitanom magam hogy ne akarjanak hozzam érni, pedig szerettem szép lenni, masom nem is volt, csak ez. Hiszen a depressziom miatt tovább sem tudtam tanulni.
Gondoltam már rá hogy kopasz leszek és elhízok, vagy sebeket ejtek az arcomon…
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Végképp érthetetlen a számomra, hogy miért asszociálsz minden érintésről arra, hogy ki mit hova dug.
Egyszerre nem szeretnél áldozat lenni, de megvédeni sem akarod magadat. Ez egy gyermek esetében rendben is lenne, mert őt a szülei kötelessége megvédeni. Felnőtt esetében viszont már magunkon felül a gyerekeinket is nekünk kell megvédenünk.
Eszembe juttattad Merlétől a Védett férfiakat.
Én nem hiszek a karmában. Abban hiszek, hogy van dolgom és ez nem a rossz eltűrése, hanem jobbá tenni, amit tudok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Férfi faj"...???!!!
Emberi faj van, férfi, női és egyéb önmeghatározású egyedekkel. A "férfi faj" után jön a zsidó "faj" meg a cigány "faj"...? Az általános iskolát sem végezted el, kérdező...?
Ezen kívül rosszul értelmezed a karma szó jelentését: a karma a kiegyenlítődés törvénye, azaz ha te azon kattogsz folyamatosan, hogy minden férfi egy disznó és csak bántani akar téged, ami egy téves feltételezés, akkor ezzel a hibás feltételezéssel vonzod be magadhoz a karma szabályai alapján a következő bántást, hiszen a karma nem érti a nem szót!
Az is egy téves elképzelésed, hogy megerőszakolt ember ne tudná folytatni az életét, sőt, akár még boldogan is!
Ha megfordul a fejedben, hogy bántsd magad, az a leghangosabb segélykiáltás, hogy mentálisan beteg vagy és pszichológusra vagy pszichiáterre van szükséged. Miért rettegsz segítséget kérni szakembertől...?
Minden lelki betegségből fel lehet épülni és kiegyensúlyozott, boldog életet lehet élni megfelelő segítséggel.
Ezen kívül én nem lesajnállak lenézve, ahogy te teszed magaddal, hanem én őszintén sajnálom, hogy így szenvedsz a saját tévképzeteid miatt.
Ezen kívül azért vagy áldozat szerepben, mert te abban tartod magad. Áldozat az, aki nem tudja, mit csináljon, mit kellett volna csinálnia, hogy ne sérüljön, márpedig hol máshol lehet ezt megtanulni, ha nem önvédelmi tanfolyamon?
Nem én vagyok az áldozathibáztató, te nem vagy hajlandó kilépni az áldozat szerepéből, mert kényelmesebb tehetetlenül elterülni abban a tévhitben, hogy mindenki csak téged akar bántani! Már dühít a hülyeséged, komolyan!
Én is fizikailag erőszakos szülők gyereke vagyok, engem is ért bőven elég atrocitás, zaklatás, mégsem a férfiakat okolom mindenért, pláne, hogy engem lányok is vertek meg, képzeld, nyílt utcán, fényes nappal, forgalmas helyen, mindenki szeme láttára, és senki sem segített, akkor mondtam azt utána, hogy meg akarom tanulni megvédeni magamat. Sírhatnék a mai napig is azon, hogy minden ember milyen szemét, hogy senki nem segített, ehelyett elköltöztem külföldre, olyan helyre, ahol amikor turistaként voltam több olyan élmény is ért, amely épp az ellenkezője a negatív élményeimnek, pl. megbotlott egy idősebb nő, hatan ugrottak oda segíteni neki, hogy el ne essen, míg szülőhazámban fizikailag is és szóban is átlépünk a földön fekvő embertársunkon és elfordítjuk az arcunkat, ha segítséget kér vki.
A szépség pedig nem a külsőségeken múlik, írom le neked újra és újra, hanem az önbizalmon.
Beteg vagy, menj orvoshoz!!!
? Az általános iskolát sem végezted el, kérdező...?
Itt be is fejezhetjuk, te meg levezetheted a feszkot valahol máshol
Csak nehogy vki olyat találj be aki a küszöbön all
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!