Hogyan kell kommunikálni egy borderline személyiségzavarral küzdő emberrel?

Én nő vagyok, heteroszexuális. Van egy borerline barátnőm. Ellenállhatatlanul vonz (nem szexuálisan), imádok vele beszélgetni, mert k.rva okos. Bármikor, bármiről, bármennyit tudunk beszélgetni.

Nagyon nehéz egy idő után vele, mert megsértődik, félreért. Mindig szomorú. Mindig magányos. Nem bírja elviselni a hanyagolást, őneki kell a legfontosabbnak lenni.

Stb. stb., a többiek leírták.

13

Igen! Egyértelműen és nagyon sokkal jobb a bordi, mint a nárcisztikus. Van egy nárcisztikus anyám (tényleg az, nem csak beképzelem) és áááááá, hát egy lapon nem lehet említeni a barátnőmet meg anyámat.

11-es voltam

A 4-es tökéletesen leírta a sablon szöveget, amit szinte minden ilyen brossúrában/tájékoztatóban megtalálhatsz. Valójában szeretnéd tudni, és nem csak a demagóg hlyeséget? Úgy kell kommunikálni, mint egy „normális” személlyel. Az életkor és maga az alap attitűd sokat változtat a „tüneteken”. Egy 23-24 éves fiatal felnőtt valószínűleg más reakciókat fog adni egyes szituációkra, mint egy 18-22 éves. A másik nagy dolog ami markánsan megfigyelhető, főleg felnőtteknél, hogy egy szimpla ember nem fog belőle érzékelni semmit, hogy az adott illetőnek sz. zavara van, mivel kell egy bizalmi kapcsolat ahhoz, hogy vki egyáltalán olyan heves érzelmi reakciót kiváltson, h az szélsőségekbe forduljon át. Magyarán, az utca emberével nem fog egy borderline-os drámázni, érzelmi manipulációba kezdeni stb..., mert miért is tenné? Nincs pszichológiailag haszon belőle. De, ha viszont vki már úgy áll hozzá, mint egy értelmi fogyatékoshoz vagy egy porcelán csibéhez (igen, sokan vannak akik így kezelik a sz. zavarosokat is tévesen), akkor a bpd-s volt nincs a láthatáron. Tapasztalat sokat számít, ahogy az életben mindenben, hogy az ilyen konfliktust/szituációkat ki hogyan oldja meg, és egyes markánsabb viselkedésmódok se feltétlenül maga a borderlineból fakadhat, hanem az elmaradottság/tapasztalatlanság/életkori sajátosságokb (nem került még az illető ilyen helyzetbe, ergo nem tudja mi a helyes reakció, már ha egyáltalán van), + kettőn áll a vásár, ezt nagyon sok „egészséges” ember nem hajlandó belátni. Ezért is nagyon nehéz diagnosztizálni, és a komorbiditás is elég gyakori, plusz nagyon sok átfedés van más mentális betegséggel is. De ezt nagyon, de nagyon hosszasan tudnám taglalni akár terapeutaként, akár mint bpd-s (+adhd). Tehát ha jót akarsz magadnak, akkor ismerkedni kezdesz Vele, és saját tapasztalatot kezdesz el gyűjteni Te is. Nagyon jó, ha megszeretnél vkit érteni, meg hogy empatikus vagy, de ami nagyon fontos: azért kerülik sokan a borderlineosokat mint egy rühes állatot, mert Ő saját maguk azonusulnak az illetővel (kb. együtt halnak meg a bpd-sel, amikor az öngyit emlegeti v az elmúlást) és a saját labilisságukat is áthárítják kifordítottan a bpd-re (vagy más sz. zavarosra). Az semmilyen formában nem vall egészséges pszichére (persze, definícióját az egészségnek nem fogom leírni, csak a lényeget: „dinamikusan változó”), ha vkinek az érzelmi világát ennyire befolyásolni tudja egy másik személy, akár mentális beteg, akár nem az a vitapartner. Sokan félnek ezt belátni, mivel mai napig stigmatizálva van, az ha mentálisan van valami problémád, meg hát természetesen az ego közbe szól, könnyebb másra mutogatni, mint magunkban keresni a hibát.

Közben eszembe jutott végre az a szó, amit kerestem: ne empatikus, túlféltő, meg leereszkedő legyél, hanem előzékeny. Ezen sokat múlik bármilyen emberi kapcsolat.

Még zárásként annyit, hogy nagyon sokan párkapcsolat reményében, vagy már maga a kapcsolatban eljátszák a fehér lovagot (aka White Knight Syndrome), amivel előbb-utóbb szabotálni fogja a borderessel a kapcsolatát. Na meg sokakat izgat szexuálisan egy „kattant csaj/pasi” a képregény/film/játékiparnak köszönhetően, csak az már nem szexi, amikor a bordi nem az „érted élek, szexuális vadállat vagyok” peremén van, hanem a „miattad halok meg, egy aszexuális krumpli vagyok” végleten. Ezeket egyébként érdemes végiggondolni, és elemezni, ha érdekel a téma.

16

Nagyon szépen leírtad a mondókádat. Csak az a baj, h nem igaz.

A bordik pont tök olyan betegek, mint a skizók és a bipolok.

Ha vki ezt bevállalja, akkor tudja ezt.

Ennyi.

16: négyes vagyok, és szerintem a borderline ilyen szintű relativizálása nemcsak káros, hanem bagatellizálja is a problémát. Nyilván nem minden borderlineos egyforma, valaki jobban, valaki kevésbé funkcionál a mindennapokban, de a diagnózist nem véletlenül kapják meg. Egy profi szakember meg tudja állapítani, és differenciálja a komplex PTSD-től, depressziótól, szorongástól, pszichózistól, egyéb személyiségzavaroktól.

A hétköznapokban jól funkcionáló borderlineok esetében is teljesen egyértelmű, hogy ilyen problémájuk van. A kapcsolataik továbbra is viharosak, a hangulatuknak pedig talán nincs akkora amplitúdója, de gyakran változik. Egyik percben még jó kedvük van, aztán hirtelen elcsendesednek, és nem nagyon érti a másik, hogy mi a baj. Gyakran kell őket felvidítani, hogy erőre kapjanak, de egy órával később már túl-túl energikusak, programokat terveznek (amit a nap végére legtöbbször lemondanak, mert addigra elmegy a kedvük). Hiányzik az egészséges önkép, testképzavarban szenvednek, a stílusuk eléggé fluid. Legalábbis egy külső megfigyelő számára feltűnik, hogy mindig valamilyen diétát követnek, folyamatosan elégedetlenek magukkal, nem találják a helyüket a világban (gyakori munkahelycsere, iskolacsere). Az teljesen természetes, amikor valaki karriert vált, de egy borderline estében gyakori lehet, hogy nem tudja, mit akar kezdeni az életével, nincsenek hosszútávú, stabil célok. Ha pedig állása van, akkor gyakran konfliktust generál a munkahelyén. Ott is ugyanúgy megjelennek azok a minták, amik egy párkapcsolatban: hirtelen még kedve van kávéra menni, de utána lemondja, nagyon érzékeny és nehezebben szabályozza az indulatait, emiatt konfliktust generál, például úgy érzi, hogy a többiek utálják őt, összebeszélnek a háta mögött, önbizalomhiánya van, könnyen megsértődik és magára vesz mindent.

Arról nem is beszélve, hogy milyen könnyen idomulnak a nárcisztikus, pszichopátiás karakterű főnökükhöz, barátaikhoz. Ők a legkiszolgáltatottabbak ezeknek a predátoroknak. Érzelmileg könnyen manipulálhatók, jobbra balra rángathatók, még annak ellenére is visszatáncolnak, ha tudják, hogy a másik bántalmazza őket. Egyedül nem érzik magukat teljesnek, és sajnos úgy vannak vele, hogy az egyedüllétnél még az is jobb, ha bántják, kihasználják őket. A fájdalmat pedig drogokkal, alkohollal tompítják.

Általában nagyon tragikus sorsú emberekről van szó, úgyhogy stigma ide vagy oda, semmiképp sem szabad lekicsinyíteni ezt a problémát.