Hogyan kell kommunikálni egy borderline személyiségzavarral küzdő emberrel?

70

Tervben van, de most is csak 3 órát dolgozok, míg beállítják a gyógyszerem. Teljes idős munkával sem keresek albérlethez egyedül eleget. Ismerőssel vagy párral laknék együtt, de párom most nincs. Egyik ismerős fontolgatja, hogy szakít a párjával és 2 szobás lakáat bérelne velem. Meglátom hogy dönt. Sürgetni, erőltetni nem akarom, hisz szakítani szeretne. Ebbe nem szeretnék beleszólni.

Orvosom szerint olyanok ezek a betegség és személyiségkategóriák, hogy nem mindenkire passzolnak, mert vagy nem teljesíti a kötelező minimális kritériumokat, vagy olyan tünete is van valakinek, ami nem oda sorolandó, de más betegséghez önmagában kevés. Nem életszerűek.

Azért a C-PTSD a fő diagnózisom, mert ez egyértelműen van hangulatzavar és szorongás mellett.

Ez etiológiai megközelítés.

A traumatizáltság ezer féleképpen nyilvánulhat meg, ezek a tünetek további kategóriába nehezen sorolhatók.

Vannak egyértelmű esetek, jól besorolható személyek Pl bipol 1-es mánia.

Szerintem egyénfüggő, bár tény hogy nagy vonalakban vannak közös sémák.

Bár gyakran nem érezzük de nekünk is van személyiségünk, személyiségfejlődésünk tehát nem maradunk életünk végéig ugyanolyanok. Nekem anyám is borderline de külső szemlélők nem igazán mondanák meg, hogy vannak hasonló viselkedésjegyeink. Én viszont látom, hogy sok tekintetben ugyanolyanok vagyunk csak tök ellentétesen fejezzük ki amit érzünk, vagy volt olyan szakasz az életemben amikor én is így viselkedtem csak valahogy túlléptem rajta ő viszont még mindig ilyen, persze van amiben szerintem ő teljesít jobban.

Ha kulcsszavakat kéne írnom, akkor hiperérzékenység, nagyon erős érzelmek és indulatok amiket időnként nehéz kontrollálni, fekete-fehér gondolkodás, gyors hangulatváltás, instabil identitás, gyakran túlzott kötődés, vagy képtelenség a kötődésre.

Ez gyakorlatban annyit jelent, hogy szerintem elég sokan olyanok vagyunk akiket tipikusan hangulatembernek neveznek. Ha épp problémás akkor fokozott a kockázata hogy borul a bili. Ilyenkor próbálok nem nagyon kommunikálni másokkal, ha itthon voltam bezártam az ajtót, vagy szóltam páromnak hogy most pihentetem magam, vagy találtam valami alibit elmentem futni vagy bármi csak hagyjon kicsit mindenki magamra. Ilyenkor a lényeg, hogy ne mássz rá, mert attól szerintem a nem borderline-os is agyvérzést kap. Emlékszem anno egyik diákmunkás helyen pont ilyen állapotban voltam, munkaidőben egyébként végig vigyorogtam ahogy kell azzal nem volt baj, de amikor végre ebédszünet volt és leültem volna magamban egy kicsit nyugizni, és odajön valami idióta munkatársam, én az összes nem verbális jelzést bevetem amivel ki lehet fejezni hogy nem akarsz beszélgetni, tőmondatokban válaszolok, a telefont nézem, nem tartom a szemkontaktust ő meg csak azért is nyomul, hogy "te mindig is ilyen kis csöndes vagy?". Feltette az i-re a pontot, úgy elzavartam csöndesen egy hónapig hozzám sem szólt.

Szóval vannak ilyen triggerek, ez szerintem mindenkinél nálam például az olyan megjegyzések, viselkedés, szituációk ami miatt kínosan, megalázva, lekezelve érzem magam, vagy a kinézetemet kritizálják. Olyan dolgokat is sértőnek érzek, amit a legtöbb ember talán nem érezne annak. Például volt egy póló, amit mindketten felpróbáltunk haverommal, kérdeztem tőle hogy áll, mondta viccből hogy jól de rajta ez is jobban állt, én meg lebsztam hogy miért kell mindig kiemelni hogy nekem nincs jó alkatom mint neki. Rendesen szarul esik a vicc a mai napig. Szóval ezekkel óvatosan, meg egyébként bármilyen vita van ahol érzékelhetően kezd elszaladni a ló vele, akkor tapasztalatom szerint azt ott le kell zárni, "igen-igen, tényleg igazad van, belátom, meggondoltam magam" és amikor kevésbé van agyhalott állapotban akkor elmagyarázni ez miért nem volt oké. Én pl. tudom magamról hogy utólag rájövök ha hülye voltam, ha adott pillanatban elszaladt velem a ló akkor viszont vagy nem, vagy igen de a pillanat hevében nem érdekel.

Szoktam is vele viccelődni, hogy szerintem a szappanoperák az idegroncs drámakirály/nő szereplőkkel, eltúlzott beteges érzelmekkel amit valahogy mindenki normálisnak tekint és a végén úgyis mindenki szeret mindenkit a borderlineosok karikatúrája :D

https://www.youtube.com/watch?v=7ci8m6gPHD8

Még ami eszembe jutott, hogy fontos az érzelmek egyértelmű kifejezése. Örülök ha valaki szeret, túlélem ha valaki utál, de ha nem tudom eldönteni mi van az egy érzelmi hullámvasút. Volt olyan ember az életemben, aki nagyon fontos volt aki mindig szépeket mondott, de mást éreztem a viselkedéséből, a cselekedeteiből feldobott amikor beszéltünk, aztán csinált valami olyat ami számomra kiábrándító volt, aztán beszélgettünk, megnyugodtam, aztán megint nem. Nem direkt csinálta, de én ettől érzelmileg kiégtem.

Még annyi, hogy említették a viharos kapcsolatokat ez alapvetően nincs mindenkivel a legtöbbünknél. Nem volt intenzív viharos kapcsolatom az egyetemi csoporttársaimmal, vagy a munkatársaimmal vagy a szomszéddal. De sokunknál vannak ilyen "kiválasztott" idealizált személyek. Egy gyűrű mindfelett :D Velük viszont már megesik. Nem tudom másnál ez milyen érzés, nálam vannak emberek akikre ránézek, beszélünk esetleg kicsit és megihletnek, olyan mint a varázslat, mintha kilépne egy karakter egy regényből akire egész életemben vártam a sors akarta hogy találkozzunk, és ő különleges. Nem a szerelemre gondolok, ez tök más. Ha nem esel ebbe a körbe akkor lehet csak ellesztek egymás mellett.

Amúgy a viselkedésünkből elég sok dolgot, kb. bárki másnál is tapasztalhatsz, az egésznek a mértéke, intenzitása az ami gyakran túlmutat a normálison. Elég nagy amplitúdóval mozgunk, és a fejünkben gyakran a befőtt rakja el a nagymamát, így igazából szerintem annyit tudsz csinálni összefoglalva, ahogy az egy átlagos, empatikus, kulturált embertől elvárható úgy általában a barátai, vagy a szerettei felé és ha így sem működik akkor nyugi ott nem te rontottál el valamit, és ne hagyd hogy bárki az ellenkezőjéről akarjon meggyőzni.