Tönkretették az életemet ezek a koronavírus miatt hozott teljesen felesleges korlátozások, és mostmár legszívesebben öngyilkos lennék! Van esély arra, hogy öngyilkosság nélkül kimeneküljek ebből, és ismét egy normális, sallangmentes életet élhessek?
16 éves fiú vagyok. Sokáig nagyon szerettem élni, mert mindenem megvolt, amit csak akartam: jó anyagi körülmények között éltem, voltak barátaim és az iskolában is kiváló, összetartó osztályom volt! Ha voltak kisebb nehézségeim az életben (bár ez is ritkán történt), akkor a barátok és a családtagok mindig segítettek helyrehozni! Nem közösített ki senki sehol (annak ellenére, hogy SNI-státuszom van), ráadásul mindent megadtak a szüleim, amit kértem. Komolyan, annyira jó dolgom volt, hogy azt éreztem, már nem is lehetnék boldogabb!
Aztán egyszer csak egy csapásra vége lett az egésznek! Amikor először hallottam a vírusról, azt gondoltam: na, ez biztosan nem jut majd el ide, de ha mégis, akkor valószínűleg nem lesz rosszabb egy kis influenzánál; de nem! Bezárták az iskolákat, otthon kellett tanulnom, emiatt lerontottam az amúgy sem túl fényes átlagom (mert ugye jó tanuló sosem voltam, ezt elfelejtettem mondani). Mivel a távoktatás a tanév végéig tartott, ezért mivel végzős, nyolcadik évfolyamos voltam, ezért nem tudtam az osztályomtól elbúcsúzni, ballagás és utolsó osztálykirándulás sem volt, és mivel nem sikerült túl jól a felvételi vizsgám, nem vettek fel oda, ahova akartam, ahova néhány barátom is jelentkezett, és mivel a depresszióban törtem ki, a barátaim elhagytak, szóba se állnak velem, az új iskolában pedig egy úgy barátot se találtam még eddig, pedig azt hittem, hogy könnyen barátkozós típus vagyok, hát tévedtem! Bár a tanév normális keretek között zajlott eddig, de a járvány nem ért véget (sőt, Bill Gates szerint COVID-katasztrófa előtt állunk!), így továbbra is fennáll a veszélye, hogy a távoktatás visszatér és mivel nehezebben megy nekem online, ezért meg fogok bukni (lehet nem is egy tantárgyból), és akkor mehetek a híd alá! Az új tanáraim meg sem közelítik az előző iskolámban lévőket, ráadásul az új osztályom közel sem olyan összetartó, mint az előző! A jobb gimnáziumba való bekerülést ráadásul meg is akartam könnyíteni egy szóbeli felvételivel, mert úgy gondoltam, képes leszek rá: Bár ne vállaltam volna el!!! Nagyon rosszul sikerült, mert leblokkoltam a félelemtől! A teljes összeomlás kerülgetett sokáig, és akármi is történik, ezt aztán ki nem heverem, amíg élek, az biztos!
Egyszer még barátnőm is volt, de az új iskola miatt Őt is elvesztettem, pedig ő volt számomra álmaim barátnője! Ezért mostmár nem akarok egész életemben sem barátnőt, sem feleséget soha, mert senki sem lehet hozzá hasonló!
Tudom, tudom, az iskolás problémák gondolom még nem elégek a depresszióhoz, mivel Afrikában a szegényebb családoknak biztos rosszabb dolga van, de mivel az SNI-státuszom miatt gyenge idegzetű vagyok, ezért nekem már ez is bőven elég volt! De nem csak ez a bajom: még van néhány! A szüleim jövedelme annyira lecsökkent, hogy mostmár alig tudunk megélni, betevő falatra is alig tellik (kis túlzással), a nagy házunkat viszont lassan már nem bírjuk fenntartani; akkor aztán jöhet a bérlet vagy az albérlet, és mivel nekem egy lánytestvérem is van (akivel megromlott a kapcsolatom), ezért ott nem fogunk elférni, kicsi lesz nekünk túlságosan! Emiatt többet kell spórolni, és az életminőséget javító dolgok szóba sem jöhetnek! :(
De van ott még, ahonnan ez jött: a nagymamám kishíján a halálán van, akivel nagyon jó a kapcsolatom, és biztos nagyon csúnyát tennék magammal, ha meghal (a rossz anyagi helyzet miatt egyre nagyobb teher a kezelését kifizetni)! A szüleimmel is jó viszont tartok fenn az anyagi gondok és a rossz tanulmányi eredményeim ellenére is; az öngyilkosságtól eddig csak az mentett meg, hogy nekik ezzel hatalmas fájdalmat okoznék, ne adj’ isten még Őket is az öngyilkosságba kergetném; és Én ezt nem akarom, mert akkor annak tudatában halok meg, hogy másnak is tönkretettem az életét! A testvérem megutált, és ez már nagyon sok problémát idézett már elő! A budapesti unokatestvéreimet már február óta egyáltalán nem láttam, és mivel hátra van még a vakcina, ezért még bő 1-2 évig még biztos nem is fogom (pedig már leírhatatlanul hiányoznak!). A családdal a hobbink a külföldi utazás volt, most ezt is elvette a vírus! A maszk megőrít, mert néha úgy érzem, meg tudnék benne fulladni! Megőrítenek már a Covid-hírek, állandóan a hamis híreket terjesztő bírkákat látom már mindenhol!
Egyszóval a koronavírus miatt a tökéletes életemből egy az egyben a legrosszabb lett! Minden nap egy kihívás: sírva kelek fel, ha iskolába kell menni, mert hogy ugye nem haltam meg álmomban és túl kell élni még egy napot! Semmihez nincsen semmi kedvem, minden értelmetlennek találok; pedig korábban állandóan csináltam valami hasznosat! Rengeteget szorongok, Istenhez imádkozom a halálomért, sokat sírok és mindennap eszembe jut az öngyilkosság, mert már teljesen befásultam és megelégeltem mindent, amit korábban kedvesnek tartottam! Nincs étvágyam se, sokáig azt hittem, hogy ételfüggő vagyok, de mostmár csak kb. 14(!)-féle ételt vagyok hajlandó megenni!
Nos, jól kiadtam magamból mindent, de még most sem érzem magam jól és talán sosem fogom már többé! Semmi kedvem minimálbérrel élni az egész életem, mert az minden, csak nem igazi élet!
A legtöbb válaszoló, aki ezt végigolvasta, valószínűleg azt fogja mondani, hogy jobb lenne, ha megtenném, amit tenni akarok, de hátha mégsem reménytelen minden, és talán itt majd tud valaki egy néhány hasznos lélek öntő ötletet javasolni, amiért érdemes lenne élnem!!!
válasza:
válasza:Aki valóban meg akar halni az nem panaszkodik és nem hangoztatja SEHOL. Csak megteszi.
De persze ez csak vélemény és egy kis tapasztalat.
válasza:#23-as: Köszönöm a kérdést! :) Kicsit jobban, de nem sokkal! Kezdem végre megszokni a digitális oktatást! Örülök, hogy hamarosan megjelenik a Covid-vakcina, és újra együtt lehetek az egész családommal! Igazából már nem is nagyon akarok öngyilkos sem lenni (csak akkor akarok majd, ha netán megbukok egy tantárgyból, de persze tanulok most jó sokat!) Egyenlőre még közel sem vagyok egy hű de jó állapotban, de mostmár azért merem remélni, hogy lesz ez még jobb is! Most a nagymamám is jól van, kezd teljesen felépülni!
Úgy látszik, hogy azért mégsem reménytelen minden! Ha majd újra személyes oktatás lesz, akkor barátokat is próbálok majd találni!
Tehát: majd (talán) szép lassan minden helyrejön! :) Jelenleg a félévi bizonyítványom miatt izgulok csak, próbálok pozitív lenni, és segíteni a szüleimnek, ahol csak tudok!
válasza:Mondjuk fura, hogy ha egyszer mindannyian azt mondjátok, hogy ezeken a nehézségeken minden korombeli ember átesik, akkor mégis hogyan lehetséges az, hogy a mostani iskolámban csak Én vagyok ilyen helyzetben? Legalábbis most a távoktatás előtt úgy láttam, hogy az iskolámban minden gyerek életvidám: röhögnek, káromkodnak, kávéznak, cigiznek, füveznek, vannak barátaik; normálisan élik az életüket, sallangok nélkül, meg minden (Na jó, azért cigizni meg füvezni nem akarok, csak úgy mondtam!), csak Én vagyok az, aki minden szünetben félrevonul egyedül, és úgy várja az órákat! Én voltam ráadásul idén az első gyerek, aki ebben az iskolámban pszihológushoz fordult, és azóta sem ment be oda más rajtam kívül! :( Hogy is van ez?
Félreértés ne essék, nem azért írom most ezt, mert megint panaszkodni támadt kedvem, hanem azért, mert erre azért még szeretnék választ kapni! Még mindig közel sem vagyok egy hű de jó állapotban, most is vannak hangulatingadozásaim, de már javulok!
De ezt azért most nem igazán értem (és nevezhettek megint butának, ha szerintetek értenem kéne): Ha (szinte) minden gyerek átesik ezeken, akkor elvileg az iskolámban most a gyerekek 80-90%-ának szorongania kellene, vagy nem így van? Minél hamarabb válaszoltok, annál hamarabb fogom abbahagyni az idegeskedést emiatt a tény miatt!
válasza:Mi lenne ha a szarkupac tetején történő kesergés helyett elkezdenél tenni valamit,hogy lemássz onnan?
Nézd,az élet nem egyszerű,ezt senki sem mondta,hogy csillámpónik rózsaszín fingfelhőjében élünk majd halálunkig. Szedd össze magad,mássz ki az önsajnálatból és kapj a hajadhoz. Mindenkinek van problémája,kinek ez kinek az. Van,akinek az a problémája,hogy gyógyíthatatlan beteg,van akinek az,hogy utcára került,neked az,hogy rossz tanuló vagy (tanulni kéne nyavalygás helyett),elhagyott a barátnőd(Istenem,mennyi elfog még),az osztályközösség nem jó(mit vársz,most kerültetek egybe) ,nem lesz karácsonyfa? És,sokaknak nem lesz,sőt,sokaknak ünnepi falatok sem,sőt,sokaknak étel sem. Nem lesz ajándék? Ajándék az,amikor élnek a szülied és melletted vannak. Nem mennek a rokonok? Hála Istennek,nem kell körbe ugrálni őket és kiszolgálni,csak karácsonykor mennek?Aki akar bármikor mehet nem csak amikor nagyot kell zabálni meg ajándékra számítani.
38 éves vagyok,nő..kétszer kezdtem már a nulláról újra.Nem élek luxusban jelenleg sem,csomó fizetnivalóm van,albérletben élek,de hála a jó Istennek élnek a szüleim,testvéreim,akik a családom,ha semmi másom nem lesz Ők akkor is többet érnek bármilyen anyagi vonzatú dologtol. Ha világ teljesen letérdel,akkor is számíthatok rájuk. Kell ennél több?
Nem kesergek,nem nyavalygok,holott lenne miért,helyette harcolok,nem adom fel. Szomorú része,tavaly év végén meghalt a 21 éves hugom,aki élhetett volna ha a dokik nem balfékek,túlvagyunk rajta,fáj de elfogadtuk. Mi ehhez egy karácsonyfa? Ki nem szarja le a karácsonyt,a barátokat(akik nem azok valójában) és az ajándékokat amik csupán tárgyak?
16 évesen olyan gyenge kis semmi voltam mint Te,pszichiátrián voltam 2 hétig leszedálva csillámpóni fingban lebegve a nyugtatók miatt,hazaengedtek majd nyugtató függő lettem. Jött az újabb finomság,az elvonó,ha éreztél még fájdalmat,amikor a hajad is fáj,a mozdulat is fáj,a puszta lét is fizikai fájdalmat okoz. Ez az elvonási tünet. Tudod,ahhoz képest a szülés előtti vajudás,a császár utáni heg fájdalma elenyeszett.
Szóval szedd össze magad,ne azt nézd,hogy mi a rossz,hanem azt nézd mit lehet kihozni belőle és arra törekedj,hogy az meglegyen. Legyenek terveid,elsőként pl.hogy nem a lecke felett nyavalyogsz hanem csinálod,tanulsz,javítassz a tanulmányi eredményeiden.
A fiam lehetnél,ennyi idős pont a lányom is,de komolyan mondom orrbaverném ha ilyen nyafka lenne. Kemény az élet,de élhető csak ésszerű célok felállítása szükséges hozzá.
válasza:Utolsó vagyok...még valami. Több mint 3 éve homeofficeban dolgozom. Napi 1-1,5 órám van amikor a lakásból kitudok menni vásárolni,ügyeket intézni aztán kezdődik a meló. A 4 fal között. Akkor most essek depresszióba,mert "jajj nincsenek körülöttem a kollégáim (akik lehet a szemembe jópofiznának,a hátam mögött pedig ugatnának?) Kit érdekelnek? 😀 A családomtol 130km-re élek egy olyan városban,ahol egy db.barátom sincs,de nem is kell. Nincs szükségem sem koloncra sem pedig álbarátra. Ezek régen mind megvoltak,megtanultam,hogy jobb kerülni őket.
Látod? Másképp is fel lehet fogni a dolgokat,nem csupán úgy,hogy mindennek a rossz oldalát nézi az ember 😊
válasza:Bro, megértem, tőlem is minden örömöt elvettek ezekkel a szemét korlátozásokkal.
Neked annyi előnyöd van, hogy nem kell reggeltől estig dolgoznod, és még előtted áll az egyetem, ami a bulizás csúcsa, hátha az elkövetkezendő pár évben kellően sokan felébredünk, és szembe megyünk a vírus elnyomással.
#27/28-as: Úgy látom, szövegértési nehézségeid vannak! Akkor mondom egyszerűbben: a 26-os számú kommentemmel nem panaszkodni akartam a helyzetem miatt, mert már javulok. Csupán választ akartam kapni az ott feltett kérdésemre, miszerint:
“Ha (szinte) minden gyerek átesik ezeken, akkor elvileg az iskolámban most a gyerekek 80-90%-ának szorongania kellene, vagy nem így van?”
Ennyi! Mostmár csak erre akarok választ kapni tőletek, hogy ez mégis hogy lehetséges! Utána nem kell már itt többé elviselnetek az unott képem! A másik két kérdésemre, amit itt feltettem, ugyanis már választ kaptam, miszerint:
1. Van esélyem arra, hogy ismét jóra forduljon az életem? (válasz: úgy tűnik, igen)
2. Megoldás az öngyilkosság? (válasz: úgy látszik nem)
3. (A fenti kérdés) (választ szeretnék kapni erre is, engedelmetekkel, kedves válaszolók!)
Azt is mondtam már kétszer is, hogy igen is sokat tettem az elmúlt több mint 1,5 hónapban (amióta a kérdést kiírtam), azért, hogy felépüljek, és lejöhessek végre a szarkupacról! Most is igyekszem minél többet tenni ezért: tanulok mint a gép, segítek a szüleimnek ahol csak tudok, mentem pszihológushoz, stb.!
Ha a harmadik kérdésemre is válasz érkezik, még nyugodtabb leszek, mert már Március óta keresem erre is a választ, akárcsak a másik kettőre! Előre is köszönöm a válaszaitokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!