Most legszívesebben megölnék valakit, vagy saját magamat szúrnám le. Hogy mászhatnék ki ebből?

Túl sok minden történt, ami miatt ezt gondolom.

Utálom az anyámat a viselkedése miatt, rühellem a fontoskodását és azt, hogy mindent jobban tud, mint a másik

(a társaságban mindig igyekszik a példás pedagógust játszani, miközben itthon egy házisárkány, aki magában beszél és a garázsban dugiban issza a bort). Kiszínezi a történteket, másképp adja elő őket, lehetőleg úgy, hogy ő jöjjön ki jól belőle.

Ha a nővérem elfordul, akkor utánanéz, vagy a mellét bámulja. Elég undorító. Csak sajnálni tudom, hogy így viselkedik.

Volt egy beteg lánya (genetikailag beteg volt) aki meghalt, ennek már több éve. Nem tudom, hogy milyen mértékben hatottak rá a történtek, de úgy emlékszem eléggé megviselte. De ha probléma van, akkor van a családban olyan akivel meg tudta volna beszélni. De pszichológushoz is mehetett volna, mindenki megértené.

Apám szinte mindig a védelmére kel, mert anya úgy mondja neki, hogy én vagyok a rossz. Olyan műbalhét levágott múltkor, hogy még én is elképedtem, mikor nővérem elmesélte. Apa egy kicsit szolgalelkű, ha vacsora közben csörög a mobilja, akkor felveszi, nem nyomja ki, hogy majd később visszahívja.

A nővéremet (21 éves) anya lelkileg terrorizálta, most már szinte megtört. Viszont nagyon jókat tudunk beszélgetni bármiről, ő az egyetlen menedékem.

Én nem akarok mást, csak menekülni itthonról.

Most pedig tiszta ideg vagyok. Nem tudok hozzáférni a hálózati azonosítómhoz, így szeptemberben nem lehetek kolis, keresnem kell albérletet (egyetemre megyek).

Legszívesebben agyonverném azt a marhát, aki kihagyta a neptun kódomat a tájékoztató levélből. Ma felhívtam minden telefonszámot, aminek egy kicsit is köze van az egyetemhez és hál' istennek, meglett a kódom. Tudom, ez még csak a kezdet, ettől nagyobb feladatok is várnak rám. Semminek érzem magam.

Kérlek segítsetek.

19/F