Anyukák, nektek milyen volt a gyerekkorotok? Mire emlékeztek a legszívesebben? Mi az amit ugyanúgy szeretnétek megvalósítani a saját gyermeketeknél?

A szeretetet, és az odaadást! Engem édesanyám egyedül nevelt fel, remélem nekem nem ez a sors jut. Mindent megadott a semmiből. Nagyon szeretem, és a mai napig mint barátnőm tekintek rá. Fiatalos, vicces, jópofa.

Most anyaként leginkább arra emlékszem, mikor kisgyermekkoromban felmásztam a tetőre. Volt létra a garázs mellett, garázstetőre fel, onnan meg a nagytetőre.

Bebújtam (volt oldalt egy kis bejátat a tető alá), és onnan kuncogtam anyámon, hogy eszeveszettül keres. Idegösszeroppanás szélén járt már, és ki volt teljesen vörösödve az üvöltéstől annyira keresett (utcán, szomszédok, környék). Végül megsajnáltam, és előbújtam.

Most hogy anya vagyok érzem át ezt az egészet, és hogy milyen kis piszok voltam. Lepergett anyukám előtt az élete filmje mikor nem talált, én meg a tetőn kuncogtam. ...... Bele se merek gondolni mit érezhetett......

Ami nagyon bennem maradt, minden nap délután vártuk aput Hugommal.

Mikor meghallottuk az autót, rohantunk ki elé, és minden nap hozott egy csokit, vagy cukorkát. Annyira örültünk neki!

Ha elmegyek valahová, mindig viszek valamit haza a lányomnak, még ha csak egy 50ft-os Pez cukorkát, de akkor is olyan jó látni ahogy örül neki, és még kezet is csókol érte!

Mindig segítettünk otthon mindenben, és most lányom is még csak 3,5 éves, de mondani sem kell nemi, nagyon szívesen tesz vesz, segít a ház körül.

Szeretném ha mindent megkapna, mint mi, Hugommal annó, de mellette tudja mi a munka, hogy segíteni kell a szülőknek.

9-10 évesen már megfőztem egyszerűbb kajákat mire anyuék haza értek a munkából.

Emlékszem, az első levesem olyan rossz volt, ástam egy gödröt a kertben, kiöntöttem, betettem, Anyu meg nem lássa!

De mindig ki volt adva, én a nagyszobát, Hugi a kis szobát takarítja ki, a konyhát közösen. Szívesen csináltuk, mire anyu haza ér had örüljön, 2 helyen dolgozott, Apu is.

Nekemmolyan fura hogy annyian ellenzik itt a tv-t, jól ott emlékszem mindig délelőtt néztük a meséket, utánnam kimentünk,

Kapuban bankosat

Folyt.: a kapuban bankosat játszottunk, a kertben segítettün locsolni, h lehetett kapálni( attólmfélt mama hogy bele vágunk a lábunkba) hyomlálhattunk. Mindig valami érett a kertben ribizli, Egres, málna amit kijártunknszedni, majd délután megint néztük a sorozatokat, Váratlan utazás, hétvégén ment a Disney matiné, Gumimacik, Dagobert bácsi Duck tales.

És mégis itt vagyunk, mosták Anyaként!

Szeretnék olyan türelmes és megértő anya lenni, mint Anyukám, csak határozottabb. Jól jött volna egy kis tanács, lökés, útmutatás néha. De olyan türelmes sajnos nem vagyok, ez már most látszik :(

Amire nagyon szívesen emlékszem vissza, az a nagypapámmal való szeretetteljes kapcsolatom, aki sajnos meghalt 11 éves koromban. Az én lánykámnak meg egy nagypapája sincs már.

Neki teljesen már gyerekkora lesz, mint nekem volt, mert alapvetően megváltozott a világ azóta. Szeretném most EBBŐL a helyzetből kihozni a legtöbbet, amit lehet.

Sok mindenben viszont jobb az ő helyzete, mint az enyém volt. Járhat majd mindeféle különórákra, tácra, ilyenekre, szeretném, ha megtalálná azt, amiben a legjobb, vagy amit igazán élvez - nekem ez kimaradt, én mindenből jó voltam, de semmiből sem olyan extra kiemelkedő. Ez nem jó.

Szeretnék olyan anyja lenni, aki felismeri, hogy NEKI mire van szüksége, elfogadja és segíti abban, hogy ezt megkapja. Szeretném mindig elfoagdni sz ő kisséküönc személyiségét, amit az apukájától örökölt (vízöntők).

De ami a legfontosabb: szeretném életem végéig szeretetben nevelni, azt akarom, hogy magától értetődő legyen neki, hogy rám mindig számíthat. Háttér akarok lenni, biztos pont, megnyugtató otthon a lelkének. Nekem is ez az Anyukám, akit Isten áldjon minden pillanatban!

Az első ami eszembe jut, az az anyukám illata. Minden hajnalban ébresztett és amikor fölém hajolt, meleg tej illata volt. Annyira nagyon szerettem azokat a hajnalokat! Mai napig, ha megérzem a forralt tej illatát elönt a szeretet, a biztonság, a boldogság érzése! Remélem nekem is van ilyen illatom, amit csak a kisfiam érez rajtam.

Aztán eszembe jutnak a szuper nyarak, amiket a húgommal és a rengeteg unokatesónkkal töltöttünk, a család öregjeivel. Mivel születésemre már csak egy nagypapám élt, így nekünk mindenki mama és papa volt a családban, aki a szüleim fölött volt egy generációval. Szóval, TÖKÉLETES nyarak voltak, csavarogtunk a faluban, pecáztunk, ettük az éppen érő gyümölcsöt mosatlanul. A mama vittek minket a Balcsira (6 gyerek+1 felnőtt a Skodában):)). Egész nap a búcsúban lógtunk, vagy a cukiban, vagy egy szomszéd néninél.

Az anyukám kamasz koromban elvált, de előtte sem volt túl fényes a kapcsolata apámmal. Mindig próbált megállítani nekünk mindent, de ez teljesen kimerítette. Így utólag visszanézve, ami nekem hiányzott és a kisfiamnak szeretném majd megadni, az a támogatás, a bátorítás. Szeretném, hogy majd sok mindenben kipróbálhassa magát, ha valami érdekli, azt az első kudarc után ne akarja majd feladni. Azt szeretném, hogy felnőtt korában ne tudja majd azt mondani: szerettem volna űrhajós lenni, de nem jött össze. :))

Amit pedig ugyanúgy szeretnék, mint nekem volt az anyukámmal, az a bizalom, fiatalosság. Nem voltak tabu témáink, mindenről lehetett vele beszélni (most is, szerencsére!). A kamaszkori barátaim is imádták, nálunk lehetett lógni, hogy ne az utcán fagyoskodjunk a -20 fokban. Anyukám szívesen beszélgetett a haverjaimmal és fordítva. Szép kamasz kor volt... Nem is kallódtunk el!

tudom, hogy ez már nem az a világ! De remélem, hogy képes leszek a körülményekhez mérten szabadságot biztosítani a fiamnak, ha eljön az ideje.

anyukáról sajnos nincs mit mondanom. Dolgozott, mert dolgoznia kellett, a mamám nevelt fel. Apám elhagyott minket a halálos beteg öcsémmel magunkra. Mindíg úgy tudtam, hogy imádtam mamámat, ezt mesélte mindenki, de már csak arról vannak emlékeim, mikor már tinicskeként folyton háborúztunk (egyébként szerettem mindíg, de nagyon hasonló jellemünk volt, nem nagyon jöttünk ki felnőttkoromban). Anyukámmal kapcsolatban megmaradt az, hogy olyan szegények voltunk, hogy ha elromlott a tévé, anyukám mesét olvasott nekem este, míg én a kisszéken vacsoráztam, vagy hogy akkoriban mekkora szám volt a háromszögű sajt, és ha vett nekem egy utcai árustól, boldogan magamhoz ölelve hoztam hazáig. Vannak dalok, amelyekre emlékszem és amelyeket azóta a saját gyermekeimnek énekelek. Arra emlékszem, hogy belehalnék, ha ugyanolyan nyomoroban kellene neveljem a gyermekeimet, mint amiben én nőttem. Néha a sírás kerülget, ha eszembe jut. Úgy örültem annak, mikor újra férjhez ment, mintha legalábbis a testvére, nem pedig a lánya lettem volna. Nem éreztem úgy, hogy elveszítem. De megjegyzem, világéletemben nagyon magamnakvaló voltam, mentem a magam útján, nem hiányzott különösebben a szülői támogatás, gondviselés. Most nyaralni vannak, és onnan is szertartásszerűen kétnaponta felhív. Belehalnék, ha annyit kellene telefonáljak, mint amennyit ő. Mondtam is neki, hogy élvezzék a nyaralást, ne a telefonon csüngjön folyton:)

EGyvalami van, amit nem úgy csinálok, mint ő (vagy anyósomék). A párommal azt a felfogást utáljuk a legjobban, hogy "nem kell ezt apádnak tudnia", amikor az asszony a férje háta mögött oszt-szoroz. Anyám is és anyósom is csinálja még mindíg. Azt hiszem, tudod, mire gondolok. Mi mindent megbeszélünk, igaz, nlha már türelmünk sincs hozzá.

azt hiszem anyu nagyon sőt túlságosan is keményen fogott minket, mindig jó tanuló , szorgalmas , voltam, megbízható is, de úgy éreztem sosem felelek meg az elvárásainak, valahogy sosem volt jó az amit csináltam, mert mindig volt benne valami hiba.

ez a megfelelési kényszer sajnos néha még manapság is úrrá lesz rajtam, egyszerűen nem tudok kivetkőzni belőle.

természetesen mindig kiállt mellettünk és segített nekünk , de ott van a de, sosem éreztem, hogy elég jó lennék...

sokfelé vittek minket kirándulni, sok szép emlékem van, azt szerettem a legjobban, hogy , ha kitaláltak apuék valami hétvégi programot, egy óra alatt összepakoltunk és mentünk , akár sátorral is. szinte fél Magyarországot láttuk, annyi helyre eljutottunk , és nem azért , mert olyan gazdagok voltunk, kis pénzből is lehet jókat kirándulni.

én ezt akarom továbbvinni, hogy a gyermekeim is minnél többet lássanak, kiránduljanak, mint itthon a tv előtt kockuljanak.

továbbá , természetesen terelgetni kell a gyermekeket, fiatalokat, de nem irányítani fogom őket, szerintem ez nagyon fontos.

Nagyon jó gyerekkorom volt,bár anya egyedül nevelt fel,de mindenem megvolt főleg rengeteg szeretet és türelem.

Nagyon szerettem/szeretem az illatát, a hangját,ahogy simogatott,és nagyon szerettem reggel bebújni a még meleg ágyneműjébe amikor Ő már felkelt.

Nagyon szeretnék én is ilyen türelmes,nyugodt anya lenni,de sajna ez nem nagyon megy én sokkal türelmetlenebb vagyok,de remélem ha a fiam egyszer visszagondol a gyermekkorára akkor benne is olyan jó emlékek lesznek majd mint amilyenek nekem vannak.