24 éves lány vagyok, kb 1 éve hullik a hajam, emellett zsírosodik, korpásodik és gyulladt a fejbőröm. Eddig úgy gondoltam, hogy az összes lehetséges problémát sikerült nálam diagnosztizálni (vashiány, pajzsmirigy) + rengeteget hagytam ott magán bőrgyógyásznál, mégsem szűnt meg a probléma. Igen ám, de a manduláimmal mindig volt gond, az utóbbi években fura váladékot is éreztem a torkomban. A közérzetem is jelentősen romlott, néha olyan, mintha fájna mindenem. El is mentem végül gégészhez,ahol kimutatták a kórokozót, de a 10 nap dupla adag antibiotikum után sem volt változás, ezért most kiveszik a mandulámat. Mennyi esély van arra, hogy emiatt hullik a hajam, és nem valami kezelhetetlen hormonális probléma miatt (ez irányba is vizsgáltak, voltak rossz eredményeim, de helyrejött azóta, a ciklusom pedig mindig pontos) vagy "csak úgy"? Tartok tőle, hogy ez sem fogja megoldani, valakinek elmúlt a hajhullása mandulaműtét után?
Elhiszem, hogy nem lehet kellemes, de azért próbáld meg kibírni :/ Nekem is 10 napos adagot írtak fel, csak nekem naponta kettőt kellett szednem, a felnőtteknek ajánlott adag kétszeresét. Nem kívánom senkinek. Főleg, a baciknak ez mintha csak egy fejsimi lett volna :D Jobbulást! (Nekem amúgy a fagyi segít olyankor, amikor jobban fáj, bár erről lehet érdemes lenne a dokit is megkérdezni.)
2015. nov. 21. 18:03
22/75 anonim válasza:
Nem tudom,sajnos nem értek hozzá!Csak érzem, hogy szúr,kapar,fáj!És nagyon sok a nyálam.A dokinő is mondta nyeljem le a nyálam mikor tükrözött,de kitátott szájjal,kinyújtott nyelvvel azt se tudtam.Gondolom a gyulladás okozza.
Vettem Glycosept oldatot,megprpóbálom éjszakára ecsetelni a torkom.
2015. nov. 21. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
23/75 A kérdező kommentje:
Most jutott eszembe, régebben a Tantum Verde spray-t használtam, amikor fájt a torkom, és segített :)
2015. nov. 21. 19:52
24/75 anonim válasza:
Igen,ismerem.Használtam is már.Régebben a gégészeten mindig ecsetelték a torkom,Pharyngosepttel!Hamar rendbejött tőle!Csak kellemetlen volt mikor bekenték a az ember torkát!
2015. nov. 21. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
25/75 anonim válasza:
Mára majdnem teljesen megszünt a torokfájásom,pedig még a fele gyógyszer hátravan.A kamillás gargalizálás is hatásos!Most néztem a torkom,piros még de már csak alig érzékeny!A hólyagokra nekem se mondott semmit a doki,lehet mindenkinek olyan.Azért Elmegyek én is magánrendelésre.Te kinél voltál,mennyibe kerül a vizsgálat?Írd meg,mit tudtál meg a műtéttel kapcsolatban?
2015. nov. 23. 07:31
Hasznos számodra ez a válasz?
26/75 A kérdező kommentje:
Örülök, hogy jobban vagy. Ezüstfény Klinikán voltam, az Örstől van 2 buszmegállónyira. Ha jól emlékszem az első vizsgálatért 10.000-et fizettem (tenyésztéssel együtt). Sajnos semmi hír nálam, az orvos egyszerűen nem veszi fel a telefont (létezik ilyen?!). Most komolyan sosem lesz már ennek vége? :(
2015. nov. 23. 08:38
27/75 anonim válasza:
Köszi! Azt a magánklinikát én is néztem.és találtam egy másikat is,az ENT House Budapest,dr. Varga Zsuzsa fül-orr-gégész.Itt a vizsgálat 10 ezer és a kontroll 6 ezer.De először visszamegyek az SZTK-ba,megvárom mit mondanak.De utána mindenképpen megnézetem a torkom magánrendelőben is.
Az orvost próbálgasd hívni,előbb-utóbb csak felveszi.Most,hogy van a torkod,ebben a hüvös időben?Vigyázz nehogy begyulladjanak a manduláid vagy a garatod,mert akkor elmarad a műtét.Remélem hamar túl leszel rajta.Egyébként, a fogaidat is megnézetted,mert ha ott van valami gond,az is okozhat hajhullást?
2015. nov. 23. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
28/75 anonim válasza:
Jaj,rosszul írtam,az ENT House-ban 9 ezer a vizsgálat!
2015. nov. 23. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
29/75 A kérdező kommentje:
Fogaim rendben, az volt az első, amit megnézettem :) Most megyek a kórházba. Remélem nem lesz egy vagyon a műtét, mert bár állami intézmény, mégis magánorvos küldött oda.
2015. nov. 23. 09:26
30/75 anonim válasza:
Oké! Érdekel mennyi lesz a műtét és hogy zajlik.Lehet,nekem is az lesz a vége,bár nem fogom erőltetni.Most gargalizáltam,megint belenéztem a torkomba,egész türhetően néz már ki,csak az uvulám duzzadt kicsit de már nem fáj a torkom!Intézkedj,aztán legyél túl rajta minél előbb!
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!