Hallottátok hogy jönnek a kötelező szűrések? Főleg a nőknek.. Cecike szankcionálni is akarja :D
Bocsánat, véletlenül elküldtem, folytatom, nagyon egyet tudok érteni az előttem szólóval. A tüdószűrőnek (tbc szűrés) manapság nincs igazán sok értelme, mert másfajta elváltozást nem igazán mutat ki, de sugárterhelés, ha nem is túl nagy.
Civilizált országban ilyen törvény nem menne át, és sok minden egyéb, nem eü-i vonatkozású kényszerítés sem. Itt azért valósulhat meg minden agyament ötlet, mert az ellenzék csak arra volt képes, hogy magát felszámolja, érdemi munkájuk nulla.
184:
Akkor ide is:
Nem tudom, mi volt az eredeti állításod, de a probléma --legalábbis azok számára, akik tisztán látták a tényeket-- sosem azzal volt, hogy kötelező lesz, hanem:
1)A média azt hazudta, hogy kötelező lesz, pártállástól függetlenül, de még a TASZ is azt mondta, a kötelezőség rendben van/lenne, illetve egy ügyvédet is nyilatkoztatott a mediaworks, hogy ezt hazudja. Szakma is lelkesen támogatta az elképzelést.
Tehát PERSZE, hogy nem lehet, nem lesz kötelező, csak az ijesztő az, hogy mint az antiszemitizmusos viccben "igény az volna rá".
2)A munkáltató adókedvezményt kap, ha elmegy a munkavállaló, ezért érdeke lesz nyomást gyakorolni a munkavállalóra.
185: Azt jelenti, hogy a munkáltató nem lesz jogosult adókedvezményre, illetve azt, hogy ha a munkavállaló akar "önként" menni, akkor erre kötelező neki a lehetőséget biztosítani, szabadnapot kiadni, adminisztrálni.
Egyébként baromi jó, hogy ezt hírként hozzák le a médiumok ma. Mikor ez már a júniusi bejelentéstől sejthető, augusztus elejétől pedig tudható volt.
Inkább az adókedvezményes munkáltató által ösztönzött szűrés részleteit dolgoznák ki és árulnák el végre, de arról még mindig semmi, pedig azt be fogják vezetni jövőre.
2026 jan 1-től pedig a GDPR adatvédelem megszűnik és az EESZT adatainkat mesterséges intelligenciával fogják külföldi szerveren elemeztetni. Azt olvastam "1 egészségügyi adat" (jelentsen ez bármit) 1000 dollárt ér a piacon.
186
Az volt végig az álláspontom, hogy az emberek és a sajtó 99%-a funkcionális analfabéta. Mindig is arról szólt csak a rendelet, hogy lehetőséget ad arra, hogy Sanyi bácsi 2025-től külön rendelettel kötelezővé tehesse, nem pedig arról, hogy kész, passz, 25-től kötelező a szűrés (mint az indító kérdésben is).
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!