A koronavírus elleni oltást kéritek egészségügyi dolgozóként?
Most olvastam,hogy dec.27-től kezdik az eü-i dolgozók körében a vakcina beadását.
csak azért érdekel,ki hogy áll ehhez,mert én gyakorlatom alatt minden orvostól és ápolótól azt hallottam,biztos nem fogják kérni.
Külföldiek is félnek többségében az oltástól, olvassatok fbn külföldi hozzászólásokat..
Nem kell azzal jönni, hogy csak a magyar ilyen lázadó, sőt, pont, hogy a magyar népre nem jellemző a lázadás hanem elfogadják azt amit a tvben mondanak és csak az lehet a szent.
De nagy a szájuk azoknak is akik azt állítják, hogy ha kötelező lesz se adatják be. Dehogynem adatják be, másnap már ott fognak állni libasort az orvosnál. Birka egy nép vagyunk. Félünk nemet mondani.
Kérni fogom, elméletileg jövőhéten oltanak be. Már várom!
Influenza ellen is minden évben kötelezően beoltanak, nem is szoktam soha beteg lenni.
Szerintem legalább az eü-ben kötelezővé kéne tenni.
Nem vagyok EÜ-dolgozó, de a jelenlegi tervek szerint rám majd csak március környékén fog sor kerülni. Szkeptikus vagyok én is, mint oly sokan. Viszont abban reménykedek, hogy mire rám kerül a sor, addígra lesz annyi tapasztalat, hogy örüljek az oltásnak, avagy elriadjak töle...
Egyébként elméletben nem félek az oltástól, de az eszem másik fele azt sugallja, hogy vajon valóban használ-e az oltás, vag a mellékhatásaiba fogok belehalni ?
Egeszsegugyben dolgozok, bar nem covid osztalyon.
A Pfizer vakcinat, ha lehet, beadattatom.
Szputnyikot nem kerek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!