Felnőtteket kérdezem. Szereted a testvéred?

Szeretem a testvéreimet. Mindig is szerettem. Kiváló a kapcsolatom velük és még most is összetartó család vagyunk. Mind normális nevelést kaptunk. Senkivel nem volt kivételezés és a szüleink sokat foglalkoztak velünk. Nem az volt a családi élet, hogy mindenki másik szobában néz tv-t vagy gépezik. Nem volt mindenkinek külön szobája, de ez is előnyünkre vált. Legalább szociálisabbak lettünk. A szüleink házassága példás, boldog. Ilyen családban nem lelki roncsok a gyerekek sem. Más a légkör.

Még egy észrevétel. A családom tökéletesen összeillik a nyugati és keleti asztrológia szerint is. Ezt csak az érdekesség miatt említettem.

Igen!!

25 nő vagyok a tesóm 18 fiú. kiskorunkban sok vita, verekedés volt, azóta sokat változott a dolog. Imádjuk egymást, mindenbe segítünk egymáson, úgy anyagilag én őt, ő még tanul én dolgozok, rendszeresen adok neki pénzt, ő lecseréli a kocsimon a gumit, feltölti a vizet...kaját csinálunk egymásnak...őt szeretem a legjobban.

Nagyon szeretem mindkét testvéremet és sógornőimet is.

Összetartó, egymásra figyelő család vagyunk. Ezt láttuk szüleinktől, nagyszüleinktől is.

Sziasztok.

Nekem egy féltestvérem(bátyám) van, 31 éves.

Kicsi volt, mikor az apja elhagyta a családot, anyukám és nagyim nevelte 1-2 évig, mindent megadtak neki, elkényeztették, és ez sajnos felnőtt korára is megmaradt.

Kiskorunkban még egész szoros volt a kapcsolatunk.

Én gyakran voltam beteg, mikor kórházban voltam gyakran sírt, aggódott értem, és mindig örömmel fogadott mikor hazatértem.

Azonban nem igazán van felelősség tudata, pedig apu próbálta belé nevelni, de lehet már túl későn.

Nem ismeri a pénz értékét, mai napig otthon él, gyakran váltogatja kapcsolatait, belekezd dolgokba amiket hamar megun (pl. vett egy kocsit, fél év után eladta, kiment dolgozni külföldre, de 1 hét után haza jött).

Apukám halála után saját lábra álltam, elköltöztem, így kezdett megszakadni a kapcsolatunk, ha időnként haza utazom és meglátogatom anyukámat, akkor szoktunk beszélgetni pár szót, de semmi több. Sajnos nem tudok hatni rá, hogy változtasson az életmódján, mert csak kiabál és sértő megjegyzéseket tesz, sajnálom, hogy anyával is így bánik, pedig mennyi mindent megtett érte.

Azt nem mondom, hogy utálom, mert csak a testvérem, de szomorú vagyok, ha belegondolok, hogy milyen, és miket mond(ott) rám néha, és anyára. Van bennem egy félsz érzés is, mi lesz vele, ha egyszer meghal anya, ki fogja támogatni őt? Én biztosan nem, a fizetésemből élek..

26/L

Azt mondanám, hogy szinte teljesen közömbösek vagyunk egymás számára (69 és 72 évesen, férfiak). Egészen eltérőnek születtünk és gyerek- és fiatal korunkban külsőleg is eltértünk pl. hajszín tekintetében, már mostanában meg már rendkívül hasonlítunk egymásra külsőleg. Az iskolában nagyon eltérően teljesítettünk és valószínűleg a szüleink sem tudták megfelelően kezelni a helyzetet az eltérő iskolai teljesítés miatt, bár mindkettőnknek segítettek a tanulásban. Az öcsém 20 évesen, érettségi és szakmunkás bizonyítvány után elköltözött a barátnője családjához, ahol így egy kb. 50 nm-es lakásban éltek 6-an és 22 évesen gyerekük is született (lány). Én érettségi és szakmunkás bizonyítvány után egyetemet is végeztem és a szüleimtől csak 26 évesen költöztem el, amikor megházasodtam és beköltöztünk az apósom által szerzett lakásba. A mi gyerekünk születésekor (fiú) én 28 éves voltam. Egy darabig rendszeresen vettem ajándékot az unokahúgomnak születésnapjára meg karácsonykor, aztán abbamaradt a dolog.

Az öcsémék különböző lakásügyleteihez az apámék adtak pénzt, amit apám úgy próbált az irányomban ellentételezni, hogy vett nekem egy használhatatlan üdülőtelket egy északra néző köves hegyoldalban.

Időközben az öcsém megszerzett még egy szakmunkás bizonyítványt, felesége érettségi után semmiféle valós képzettséget nem szerzett (pedig gimnáziumi osztályukban jeles eredményt mutatott fel). Mi mindenféle címeket meg tudományos fokozatot szereztünk és a 80-as években még a szocializmus alatt pár évig magánvállalkozást is folytattunk mellékfoglalkozásban, ahol futtattuk egymás mellett a kapitalizmust és a szocializmust.

Amikor a szüleink meghaltak, akkor tudatosodott bennem, hogy a lakásukat időközben az öcsémre íratták(30-40 millió Ft értékben). Anyánk mondta nekem akkoriban, hogy vigyél el minden kisfiam, mert a testvéred be sem fog engedni a lakásba....Szinte szó szerint ez lett.

Most az van, hogy ők élnek ketten unoka nélkül (unokahúgom már 50-hez közelít és soha nem ment férjhez, bár van egy élettársa). Mi szintén élünk ketten, de van egy unokánk és egy ügyvéd fiúnk. Amikor az unokánk 3 éves volt, elvittem őt bemutatni az öcséméknek, de az unokahúgom nem látta még soha, nem is érdeklődik utána.