Attól lesz valaki a testvéred, mert közös a vérvonal?

3 fél testvérem van. Én vagyok a legkisebb, sose éltem velük, már rég külön, felnőtt életet éltek, amikor én még kisbaba/gyerek voltam. 18-20-23 évesen szülte anyukám a gyerekeit, engem 42 évesen, így baromi nagy korkülönbség van köztünk. Ezért se voltunk egy háztartásban. Ők édestestvérek, én fél.

Mivel sose voltak velem, sose jöttek át, amikor pl apám rendszeresen megvert, és nem sokszor azt se tudtam kivagyok, mivan, sose kérdeztek meg hogy érzem magam... de amikor átjöttek vagy én átmentem (egy faluban laktunk 5 percre egymástól, mind 3-tól) akkor baszogatást kaptam, miért vagyok rossz tanuló, miért nem tudok többet segíteni a házimunkában, miközben tudták, hogy ez megy otthon.

Egyikük néha napján elvitt moziba - 1-2 évente-, és bedugott valami táborba, és kisebb koromba csak azért jött át, hogy modellt álljak neki a fotókhoz, de amúgy ennyi...

és pont ő, a legfistalabbik aki igazából ennyit adott nekem, de lelkileg semmit, nem akar velem beszélni, MERT: kimondtam amit ki akartam.. megmondtam hogy sajnos nekem nincsenek testvéreim, nem érzem hogy lennének, és ennyi.

vérig sértődött, nagyon rég nem láttam, nem mehetek el hozzá.

Ja azt megjegyezném, én elmentem hozzájuk, látogattam mindegyiket... és igyekeztem, de mindig fekete bárányként éreztem magam, de talán adtak is rá okot.

Anyukám egyébként sose tartotta össze a családot, mindegyik lányára mutogat, hogy hát azoknak kéne beszélni egymással, neki ehhez semmi köze, meg egyébként is, ő az anyjával foglalkozott, nem volt ideje a családdal törődni.

Kérdem én: miért rám vannak megharagudva, mikor igazam van abban, hogy az ilyen emberek nem nevezhető testvéreknek?

nem bunkón, vagy lenézően mondtam, puszta tényként.

Anyukámat se keresik egyébként. Anyák napját rendszeresen "elfelejtik". És ami érdekes, családanyák, tudják, milyen, ha családod van, mégse akarnak együtt lenni velünk, anyu, én, és a "testvéreim"...

nekem rendszeresen igényem lenne erre, de nem tudom egyedül megoldani.

a másik: mivel nagyon későn születtem, sok mindent nekem kell anyunak segítenem, míg ők nem jönnek, nem telefonálnak, semmi törődést nem adnak anyu felé.

Jogom lenne haragudni a saját anyámra, hogy hagyta, hogy apám üssön vágjon, és nem hagyta ott a kapcsolatot, csak akkor amikor már nem bírtam kommunikálni, és féltem a saját anyámtól is... de nem teszem, mert fontos számomra, és vannak hibái, nagy és sok hibái, de nincs más anyám a földön... és sokat aggódok az egészségéért, sok mindenben próbáltam hatni rá, életmód változtatás stb.

Nekem ennyi telet, biztosan vannak akik jobban többet segítenének, én ennyit tudok adni neki.

És ami mége durvább ezek után: én kapom anyámtól a legtöbb panaszt, hogy nem eleget segítek, hogy ő mennyit segített nekem, mindig ott volt nekem - sose volt melelttem, mert mint írtam és ahogy ő is mondta, az anyja fontosabb volt mindig mindennél-. Szóval már elegem van az egészből..

Ti testvérnek tartanátok őket? én nem, és szerintem egymásnak se jó testvérek.

üvöltözték az utcán, hogy még teherbe se tudsz esni, annyira nyomorék vagy... ilyet hogy képes valakinek mondani????

nekem ők csak emberek, akik nem jelentenek számomra semmit sem. Mégis elvárja anyám, hogy a vérvonal miatt igenis kezeljem őket testvérnek. Ahogy elvárja, apámat is rendszeresen hívjam fel, mert örökölt pénzt, és az apám emiatt meg amiatt is fontos, mert az apám...

mindenkinek jár automatikusan a szeretet, tisztelet, miközben ők a saját anyjuknak se adják meg?

nem értem anyámat, nem értem az egészet.... nem lehet, hogy a kora miatt gondolkozik így? fogalmam sincs már hol áll a fejem.

nekem egyszerű a képtel: minden nagyobb ünnepkkor MINIMUM (karácsony, szülinap, esetleg névnap) összejön a család, eszünk, beszélgetünk, és mesélünk, jót rosszat, ami jön. Kultúráltan, normálisan...

ha ezt ők nem akarják ettől elzárkóznak, csak ismételni tudom magam: nem testvérek, nem család, csak emberek, akik semmit nem jelentenek számomra.