A testvéremnek nem lehet gyereke és ezért engem utál. Jogosan?

Hello!

Nem te vagy a hibás ebben az esetben. Akármit is mondjanak. Nem tehetsz róla, hogy a testvérednek nem lehet gyereke. És ahogy leírtad nagyon figyelmesek voltatok, hogy diszkréten vártátok a kicsit. Az meg gondolom a testvérednek is világos, hogy nem tőle függ, hogy vállaltok-e gyereket a pároddal.

Ez kéne legyen életed egyik legboldogabb időszaka. Szóval próbálj meg vele mégegyszer beszélni. Ha kiabál, kiabálj te is. Ne fogd vissza magad. Gondold meg, a gyermeked még kicsi nem ért semmit ebből az ügyből, legfeljebb a rossz hangulat lehet rá hatással. De ha a testvéred nem változik meg, de legalábbis a hozzáállása, később mi lesz? Amikor kint fog szaladgálni az udvaron? Vele is bunkó lesz.

Szóval én a helyedben a sarkamra állnék, és megmondanám neki, hogy biztos nehéz meddőnek lenni, de nem te vagy a hibás az állapotáért, és vegyen vissza a stílusából.

Ezt ugye te sem kérdezed komolyan, 29 éves nőként?

Attól, mert úgy hozta a sors, hogy az ő szervezete nem alkalmas gyermeknemzésre, és mellette még mentálisan gyenge is, miért más lenne a hibás?

Sőt, inkább neki kellene szégyenkeznie a viselkedése miatt.

Én továbbra sem értem miért akar évek óta a tesó gyereket, ha saját magát sem tudja eltartani és a szülőkre van szorulva? Az elmúlt években simán félretehettek volna annyit, hogy el tudjanak költözni, ha a szülőknél laktak idáig.

Érdekes a kérdező meg tudta oldani hogy felhúzzon egy házat a szomszédba.

Szerintem a szülők is helyre tehetnék kicsit, nagyon elszállhatott magától az utóbbi években. Természetesen szomorú dolog, ha nem jön össze a baba, de komolyabb egészségügyi problémája kb. minden második embernek van mégse lelkibeteg a fél ország. Cukorbeteg se sértődik meg ha sütit eszünk előtte és akinek nincs lába az se dorongolja le a testvérét, ha az meg futóversenyre megy. Ez van sajnos, meg kell tanulnia vele együttélni, nincs joga a család többi tagjának életét tönkre tenni. Sajnáltatja magát és érzelmileg kizsarol mindent amit akar,mint egy 3 éves amikor hisztizik a cukorka miatt, nekem ez jön le...

Lelkiismeret furdalásra semmi okod, amennyire tudtatok, tekintettel voltatok a testvéred érzéseire.

Akárhogy fáj neki, hogy neki nem adatott meg az anyaság, és akármennyire is nehéz ezt feldolgoznia, semmi joga így viselkedni veletek. Ráadásul ezzel a hozzáállással nem csak a ti örömötöket próbálja megmérgezni, hanem a saját életét és a férje életét is.

Valószínűleg nincs olyan állapotban, hogy bárki meg tudná vele értetni, hogy amikor nem fogadja el a ti gyereketeket, nem kíváncsi rá, sőt irigy és ellenséges veletek, amiért nektek megadatott, - túl azon, hogy rátok mennyire nincsen tekintettel - a saját esetleges jövőbeli anyaságára mond nemet ezerrel, torka szakadtából üvöltve.

Tényleg mindenképpen pszichológusra lenne szüksége, ha nem olyan a pszichés megküzdőképessége, hogy ezen önmaga úrrá tudjon lenni, és helyre tudja magát billenteni lelkileg, mentálisan.

Csak az a helyzet, hogy ahhoz, hogy odáig eljusson, terápiás segítséget kérjen és elfogadjon, alapfeltétele lenne, hogy először vagy önmagától felismerje, vagy a környezete visszajelzésein elgondolkozva beismerje, hogy nagyon nincsen rendben, ahogy viselkedik, és indokolt lenne a terápia.

Az általad leírtak alapján pedig a testvéred jelenleg nagyon nincs olyan állapotban, hogy erre a felismerésre eljusson, rákényszeríteni meg nem lehet.

Szerintem a legnagyobb mozgástere még a párjának lenne abban, hogy rábírja, hogy forduljon pszichológushoz, ha lenne kellő tekintélye a testvéred szemében, és nagyon egyértelművé tenné számára, hogy ha nem kér segítséget a meddősége lelki feldolgozásához, akkor ő így nem marad mellette, mert ezzel a viselkedéssel az ő életét is megnyomorítja, nem csak a sajátját.

Ha hormonális háttere van a meddőségének, akkor meg főleg jó lenne tisztában lennie vele, hogy a stressz emeli a prolaktin szintet, ami már önmagában megnehezíti vagy lehetetlenné teszi a teherbeesést - ugyanúgy, mint a szoptatás alatti magas prolaktin szint - többek között ezért is szokták a jógát, a meditációt és bármifajta relaxációs technikákat ajánlani azoknak, akik babára várnak, és már önmagában a hiábavaló várakozást és az emiatti frusztrációt, tehetetlenséget is stressznek élik meg.

"De itt is mi voltunk a szemetek, hogy költözzünk el."

Én gondolkoztam azon is, hogy ha a szüleid helyében lennék, még az is lehet, hogy ha ez a helyzet, illetve a testvéred hozzáállása nem változik (és őszintén szólva nem tudom, hogy ha eddig sem változott, ti meg gyakorlatilag tehetetlenek és eszköztelenek vagytok ez ügyben, mitől változna meg), akkor én őket kérném meg, hogy költözzenek el a mi otthonunkból, és kapnának rá egy reális határidőt. A nővéred felnőtt ember, dönthet úgy, hogy viselkedik, de akkor viselje a következményeit.

Lehet, hogy a tesódnak ez lenne az a pont, az a pofon az élethez, ahol - ha be nem is látná, hogy mennyire igazságtalan veletek - kénytelen lenne szembesülni azzal, hogy neki sem fognak mindent tolerálni az iránta való együttérzésből, és nincsen joga másoknak érzelmi sérülést okozni nap mint nap, beléjük rúgni azért, mert az ő életében valami nem úgy sikerül, ahogy szeretné.

Tesód hány éves?

Az mondjuk szomorú, ha ennyire szeretne gyereket, de nem próbál meg (orvosilag) mindent.

Valószínűleg nemcsak a gyerekről szól ez, hanem hogy ő nem elég jó és ügyes és értékes. Így érzi.

De hát neki kell kezelnie. Én 4 gyerek közül vagyok a legidősebb, a többieknek mind van gyerekük, nekem nem sikerül, elmúltam 40 nemrég, de nem őrjöngök.

Mikor 1 hete az öcsémék bejelentették, hogy jön a második, akkor gratuláltam, és utána elmentem sírni valahová.