Ti megengednétek, hogy a kiadó ingatlanotokba a testvéred és a családja beköltözzön úgy, hogy csak a rezsit fizetnék?
Van egy kiadó két szobás ingatlanom.
A testvéremék a bedőlt hitel tartozásuk miatt el veszítik a házukat.
Igazából meg kért, hogy oda költözhessenek. Csak nagyon sok rossz dolgot hallottam tapasztalatok alapján az ilyenről.
Nem igazán volt jó soha a kapcsolatunk, más életvitelt folytatunk.
Félek ha ebbe így bele megyek, nem fogom tudni soha kitenni őket és nem is fognak úgy fizetni.
Ez így van, de nekem ebbe nem tisztem bele szólni.
Ha három gyereket vállalok akkor vállaljam a kötelességeket is.
Én is mikor terhes lettem a lányommal nem álltunk fényesen anyagilag sőt.
De mindent megtettünk, túlóráztunk és minden plusz munkát bevállaltunk, hogy meg tudjuk oldani a helyzetet.
Igen, igazából meglepődtem.
De látja a helyzetet és meg érti, hogy ez már nem az a rész ahol nekünk kell segíteni.
Nekünk is van egy lakásunk. A férjemmel meg is beszéltük, hogy rokonnak nem adjuk ki, mert azon nem tudom úgy követelni a lakbért mint egy idegenen, nem tudom úgy szekálni hogy fizesse a számláit vagy kiteszem.
Amúgy nem a nővérednek kellene téged önzőnek nevezni, hanem pl a férjét elküldeni normális munkahelyre dolgozni, és azt meg is tartani.
Amúgy meg hiába írja valaki , hogy jogot tanult és szerződés stb.. Egy az , hogy egy szerződés sem olcsó, szóval gondolom azt is neked kellett volna állnod.
Akik ennyire nem tudnak bánni a pénzzel, azoknak az a legnagyobb segítség, ha nem segít nekik senki. Ha mindig megsegítik őket, akkor sosem fognak önállóan lábra állni, mert mindig csak a markukat fogják tartani.
Nagyon jól és felelősen döntöttél kérdező, hogy nem engeded oda őket, mert ennek csak rossz vége lett volna. A tesód egy felelőtlen ember, hogy ilyen trógernek 3 gyereket szült, és ráadásul még gerinctelen is, hogy a saját testvérének a lakására pályázik. Nekem nem lenne pofám a testvéremen élősködni, nem hogy még 2-3 évig a nyakán lógjak. Ha odaengedted volna őket, szinte biztos, hogy a rezsit sem fizették volna már pár hónap után, és nem tudtad volna őket sehogy sem kirakni. Ha anyukád hálátlannak és önzőnek nevez, akkor tartsa el ő őket. Undorító, ha valaki a testvérét a saját gyerekeivel zsarolja lelkileg. Sajnos esélyes, hogy a testvéred meg a férje örökre ilyen felelőtlen buta ember marad, te is írtad, hogy a segítséget sem arra költötték amire kellett volna.
Ismerek ilyen esetet.
Az illető beengedte a testvérét, aki hasonló mentalitással rendelkezett, mint a testvéred és a férje. Fél évig ingyen lakott, majd 2 évbe telt, mire nagy nehezen sikerült kipateroltatnia a lakásból. Nem fizetett albérleti díjat, és több mint 1 éves közüzemi számla elmaradást halmozott fel, amit persze nem nagyon akart kifizetni, és a lakást is eléggé lelakta, mindezt úgy, hogy le volt papírozva minden. Nem hiába mondják azt, hogy üzletben, pénzügyekben nincs család, se rokonság. Jól tetted, hogy nem engeded oda őket, nagyon rosszul jártál volna vele. Aki meg leönzőz, értetlenkedik, az fogadja őket be a saját lakásába bérleti díj nélkül. A felelőtlen életvitelük miatt kerültek oda, ahova, ezt nem másnak kell megoldani, hanem saját maguknak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!