Mit csináljak a sunyi fogyatékos testvéremmel?

moonlightsentinel - azért ne hasonlítsuk már már össze a cukorbetegséget az autizmussal. Itt nem arról van szó hogy néha rosszúl van mert pl. leesik a vércukra hanem hogy nem beszámítható. Nem mindegy hogy jogilag/emberileg felelőségrevonható-e vagy hogy képes-e felmérni tetteinek lehetséges következményeit.

Nekem volt cukorbeteg évfolyamtársam az egyetemen, kedves okos lány volt aki a szakmában is megállja a helyét.

A kérdező tesója meg az utcára nem mehetne ki egyedül ez azért nem ugyanaz a kategória.

Autista, tehát hiába próbálna az ember vele leülni és megbeszélni, mert nem értené meg a dolgot.

A kulcsokat kéne megkeresni mindet és a nyakadban hordani őket, vagy zsebben, így hiába keresgélné. Jól hangzik az ilyen-olyan széf, csak aki nem találkozott még fogyatékos emberrel az nem tudja milyen.... hogy napokig képes lenne ám előtte ülni és próbálgatni a kódokat.

Nekem volt "szerencsém" fogyatékosokhoz, pl. volt egy bácsi, akivel nem lehetett megértetni, hogy a kakiját ne kenje a falra. Egy másik pedig fogta, kiborította a kukát és játszott a szeméttel. Ha egy percre nem figyeltél oda rá már futott, hogy újra kiboríthassa és játszhasson vele, akárhogy próbáltál beszélni vele (nem fogják fel...).

Aki itt írja, hogy ne adják intézetbe, annak nem volt még közeli élménye velük. Igen, vannak érzéseik, de csökkent értelmi szintjükből kifolyólag ők nem olyanok, mint egy átlagember. Ha beadják intézetbe, első pár nap még hiányzik nekik a család, aztán ugyanúgy elkezdenek ragaszkodni a gondozókhoz. Őket éjjel-nappal felügyelni kell és az ápolók a 8-12 óra után váltáják egymást. ők nem készülnek ki, mert minden 12 óra után van egy szabadnapjuk, amikor kipihenik őket. Egy családban viszont a családtagok Sose tudják kipihenni magukat normálisan, mert a fogyatékosok éjjel-nappal figyelmet igényelnek. Aztán persze, hogy elfogy a türelmük... míg egy gondozó a munkaidejében tud türelmes lenni.

Ezért tényleg jobb lenne beadni, ott több idő is lenne rá, mivel nem munak mellett stb. kellene rá figyelni, hanem olyan helyen lenne, ahol az a munkájuk a vele foglalkozóknak, hogy csak őt foglalkoztassák. Szinte egész nap ráérnek velük beszélgetni, játszani, törődni.

A kérdésed alatti komment alapján én nem mondanám hogy intézetbe kell dugni, annyit nem tudtunk meg az állapotáról, hogy ezt ki merjem jelenteni. Persze ha tönkreteszi a család életét akkor nincs más megoldás, de itt írod hogy a szüleid jókat röhögnek ezen. Én is azt mondom, hogy vegyél széfet és dugd el a dolgokat amikre rájár.

Írhatnál az állapotáról tud-e dolgozni, hány éves szinten van, stb. AZért másnak tűnik ez az eutizmus mint egy vegetáló ember akit pelenkázni kell. Ez utóbbinál én is az intézet mellett vagyok.

Azt kell intézetbe dugni, aki közveszélyes, vagy már egyébként is egy zöldség szintjén él, így nem jelent neki nagy változást a dolog. Az autizmus viszont közel sem ilyen, nem szabad így beállitani!

Egy fogyatékos embert, akinek egyébként lenne lehetősége a saját szintjén fejlődésre, önmegvalósításra, nem szabad bezárni, csak azért, mert a tesójának kényelmetlen, ha otthon van -.-

Látom a legtöbb válaszadó még csak hírből sem ismeri az autistákat.Először is nagyon kis százalékuk kiemelkedően intelligens. A legtöbbje ép értelmű autista,és egy másik százalékuk értelmileg sérült is. Ha korai gyerekkorban irányba rakják a gyereket és nem olyan súlyos az állapota simán együtt lehet vele élni.Általában azok folyamodnak erőszakhoz,mint a kérdező tesója,akit túlságosan szabadjára engedtek kényelmi okokból.

Szerintem kérdező szerelj fel egy zárat a szobád ajtajára és valóban tartsd magadnál a kulcsot.Majd ha eltűnik a konyhaszekrény a szüleid tesznek valamit.

Újfent vitatkoznom kell, Moonlightsentinellel. (nem személyes) Itt nem arról van szó hogy kényelmetlen a kérdezőenek.

Kényelmetlen nekem a macska után az almot takarítani. A kérdező tesója viszont a mindennapi életvitelet nehezíti meg olyan szinten ami már veszélyes a kérdezőre nézve. Az mondja a tesója nekimegy ha rászól.

Hány pofon után mondja azt valaki hogy elég? Vagy türnie kellene merthogy beteg meg családtag?

Ne keverjük már a birkaságot a szerettel. A "majomszeretet" vagyis az ész nélküli védeni akarás a legrosszabb amit gyermekeinkkel vagy állatainkkal tehetünk. Szabályokra, keretekre szükség van, és nem aazért mert irányításmániás vagyok hanem hogy tisztában legyenek vele az embrek/állatok hogy mit tehetnek és mit nem. Ha ezek hiányoznak nem tanulnak sem viselkedni se a felelősségtudat nem fejlődik ki az egó meg elszáll az egekbe. Én nem élek/dolgozok autistákkal lövésem sincs a nevelésükről ezt elismerem. Viszont van egy határ amit már szerintem nem lehet és nem is kell tolerálni akár autista akár nem. ( a rendszeres verekedés, és a folyamatos károkozás ilyen). Nem támogatnám az intézetet ha tudnák kezelni, csakhogy a kérdező leírásából nekem nem ez látszik.

Kedves Kérdező!

A szüleidnek nagyon fáj, hogy a testvéred értelmi fogyatékos autista, ezért ilyen irreális mértékben elfogultak vele. Mi több, valószínűleg egy illúzióba menekültek. Bemesélték maguknak, hogy annyira nem is súlyos eset, nincsenek is vele nagy problémák, stb. stb. Vagyis: a homokba dugják a fejüket, mert szerencsétlenek nem mernek a kegyetlen valósággal szembenézni. Nem figyelmeztették, nem dorgálták meg soha semmiért, anyátok csak röhög azon hogy az értékes holmikat a kukába dobálja, valamint még a retardált testvéred pártját fogja mikor ő támad rád, csak mert rászólsz azért, mert - valószínűsítem - az emberi együttélés valamely alapvető szabályát nem tartja be. Ezek a tények mind a szüleid struccpolitikáját, a valóság elől való menekülését támasztja alá.

Nagyon ismerős ilyenkor az az eset - sőt én személy szerint már rohadtul unom is - hogy az pár álszent, képmutató gyökér ilyenkor az empátiáról pofázik.

Megoldás:

Először:

A szüleid szemének a felnyitása, bármilyen fájdalmas is lesz nekik. Építkezni csak a valóságra lehet.

Másodszor:

A testvéred intézetbe adása, azonnal.

Hosszútávon sokkal jobb lesz így mindenkinek.