Mit csináljak a sunyi fogyatékos testvéremmel?
Tesóm (25) értelmi fogyatékos (autista), de már eldobom az agyam attól amit leművel néha. Se anya, se apa semmi nevelést nem adott neki mert "beteg", 3 éves kora után mindent erre fogtak. Ahova szokta anya vinni fejlesztőbe, ott meg nem tudom mennyit foglalkozhatnak vele. Na mindegy, nem is ez a lényeg.
A minap arra lettem figyelmes hogy eltünedeznek dolgok a házból (evőeszközök, illatgyertyák, pendrive meg ilyen kisebb tárgyak) és hogy a lakáskulcs is mindig más helyen van, nem ott ahol hagyom. Utána már rájöttünk anyáékkal hogy a tesóm kimegy az utcára és kidobja a nagy kukába ezeket a holmikat. Anya csak röhög ezen, mert szerinte vicces.
Ma is eldugtam a kulcsot a nappali bútor fiókjának mélyére, gondoltam ott csak nem találja meg tesóm. De aztán csak hallom, hogy nyitja az ajtót, rászóltam, elvettem a kulcsot és magamnál tartom. De továbbra is ez ment, úgy sejtettem hogy van neki valahol valami dugi-kulcsa. Be is jött a sejtésem, eldugott magának két kulcsot, sőt amikor mondtam neki hogy "kérem a többit is" akkor még a táskámba is belekotorászott és onnan is kivette. Ez inkább azért volt megdöbbentő mert 1) nem tudtam hogy tudja hogy ott tárolom a kulcsomat, 2) úgy tudtam hogy oda sose nyúl. Már nem tudom hova eldugni a kulcsokat, meg nem tudom hogy van-e még nála valahol és csak sunnyog. Csak zuhanyozni megyek el, ő meg már lehet hogy kutat is a kulcs után.
Már szóltam anyának, hogy valamit csináljon, mert csak rá hallgat, ha én rászólok akkor nekem támad és verekszik. Egyszer majd arra fog eszmélni, hogy a pénzt dobja ki. Ha meg ne adj isten egyedül vagyok vele és nem hallom hogy kimegy (mert pl zenét hallgatok vagy telefonálok) akkor én leszek a bűnös, ha elüti egy autó.
Aki bantja a kerdezot legyen szives egy kicsit belekepzelni magat a helyzetebe. Majd ha az is hosszu evekig el egyutt ilyen tipusu betegsegben szenvedovel es az evek ellenere se jut eszebe 1rossz szo....vagy negativ jelzo se akkor legyen szives ugatni!
Koszonom!
#4:
" ...hogy normál, vagy kiemelkedő intelligenciával bírhatnak, az autisták háromnegyede értelmi fogyatékos is."
"... hogy normál, vagy kiemelkedő intelligenciával bírhatnak, az autisták háromnegyede értelmi fogyatékos is..."
aspergeresek között van sok kiemelkedően magas intelligenciaszinttel rendelkező
de az a kijelentés, hogy az autisták átlag feletti intelligenciával rendelkeznek az nem igaz
azok az autisták tudnak érvényesülni, akiknek kifejezetten magas az intelligenciája 120 feletti minimum, lehet emiatt van néhány emberben ez a dolog, hogy okosak
téged kellett volna nevelni.
egyébként szokj le a na mindegy... szófordulatról, mert minden kamudban ott van és elàrul.
Behalok itt néhány emberen, hogy ennyi szociális érzékenység nincs sokakban! Itt egy értelmileg sérült emberről van szó, viszont közel sem annyira sérült, hogy intézetbe kellene zárni. Egy autista is fejlődhet, elérhet dolgokat a maga szintjén, de ha bezárják, akkor annak annyi, onnantól kezdve egy 0 az élete! Nem tudom, jártatok-e már ilyen intézetekben, hát ott körülbelül egy zöldség szintjén lehet elvegetálni élete végéig. Semmi értelme.
Egyébként láthatóan a szülők jól kezelik a dolgot, nincs porblémájuk ezzel az egésszel, a testvér meg előbb-utóbb úgy is elköltözik. Ha meg van két szerető szülője, akkor minek intézetbe dugni?
Szerintem a legnagyobb baj, hogy a tesód mellett téged nem jutott idő megnevelni! Érdekes módon a szüleid tudnak vele együtt élni, csak te nem!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!