Soha többet nem akarok a testvéremmel beszélni, de a szüleink nem értik meg. Te mit tennél?

Miután kiderült, hogy babát várok szemrebbenés nélkül azt mondta, hogy reméli halva születik, mint az Ő babájuk tavaly. Akkor mi mindenben mellettük álltunk, együtt gyászoltunk, minket is őszintén megviselt ez a tragédia. Értem a fájdalmát, de ilyet akkor sem lett volna szabad mondania. Nem ez volt az első eset, hogy szörnyen bunkón viselkedik, de az utolsó, hogy nekem bármit is mondott. Azóta le van tiltva mindenhol, ha összefutunk az utcán akkor sem köszönünk egymásnak. Szerinte nekünk meg kellett volna várni míg újra babát vár, szerintem meg egy önző dög volt mindig is. Ezelőtt sem voltunk jó testvérek, gyerekként is mondhatni utáltuk egymást, aztán a távolság jót tett nekünk, de nem tartott sokáig. A szüleink sajnos nem értik ezt meg, anyukám minden beszélgetéskor mondja, hogy legyek megértőbb a húgommal, nem úgy gondolta stb. Most karácsonykor minden áron azt akarja, hogy együtt legyünk, de ez részemről kizárt, és már szinte naponta veszekszem velük is. Lassan ott tartok, hogy nem is szivesen veszem fel nekik a telefont, mert úgy is rövid időn belül felhozzák, hogy nem szabad haragba lenni a testvéremmel. A férjemmel úgy döntöttünk idén át sem megyünk hozzájuk, mert tudom, hogy hiába kérem őket akkor is akkorra hívnák át tesómékat is, és nekem nagyon nem hiányzik a veszekedés. Tudom, hogy vérig lesznek sértődve, de engem is sért, hogy nem veszik komolyan a kérésünket.

Van itt olyan, aki inkább lenyelné a békát egy napra, minthogy megsértse a szüleit? Van bűntudatom, mert még sosem volt olyan, hogy nem együtt töltöttük az ünnepeket, de ebből nem akarok engedni.