Ilyenkor mi van? Most komolyan.

Sztem jol tetted, h bementel. Hiaba vagy fiatal, az agyverzes nem valogat sajns. Ha a szuleid nincsenek olyan anyagi helyzetben, akkor maskor hivd fel oket telefonon, h nem szukseges bejonniuk. ( Bar az lenne a normalis, h bemenjenek hozzad ). Gondolom nem ez az elso rosszulleted, igy senki nem szamolt a halaloddal. Viszont szulokent en tutti nem szidnam le a gyerekemet, hogy rosszul lett. Biztos te is jo dolgodban szenvedtel ott a korhazban...

A kerdesedre a valasz: jol tetted, h bementel. Soha nem tudhatod mennyire sulyos az allapotod.

Jól tetted, hogy elmentél a kórházba, a szüleid meg kussoljanak.

Először is, a te életed a TIÉD, és az életben a legfontosabb az egészség. Senkinek, még a szüleidnek sincs joga befenyíteni és megtiltani, hogy azt tedd, amit az egészséged szempontjából helyesnek ítélsz.

Másrészt a szüleid azok a tipikus prűdparasztok lehetnek, akiknél az életben a legfontosabb, hogy mit gondolnak róluk. Az ilyen emberek betegesen rettegnek attól, hogy kiváltják valakinek a rosszallását, és emiatt ájult tisztelettel akarnak fetrengeni mindenki előtt, akiket maguknál magasabb. fontosabb társadalmi pozícióban látnak. Tipikusan orvos, tanár, rendőr, és a többi. Olyan nincs, hogy azoknak ne legyen igazuk, és ordítva pofozzák fel a gyereküket, ha úgy gondolják, hogy megsértette ezeket a magasságos félisteneket.

Háborogjanak otthon, a tévé előtt, úgyis választás van. Neked meg ne az legyen az első gondolatod, ha rosszul vagy, hogy ők mit gondolnak, hanem hogy kezelésre van szükséged. A kórházban nem fognak lecseszni azért, mert súlyos betegen segítséget kértél, még akkor sem, ha végül is nem volt túl veszélyes a helyzet. Inkább menj el ötvenszer feleslegesen, mint egyszer ne menj, amikor pedig kellene.

A kislányunk lyukas szívvel született, ritmusszabályozó nélkül 2-3x-osa a pulzusa a normálisnak. 3 hetesen került először kórházba, mentünk napi 2x látogatni (kb 150 km oda-vissza), miután átkerült az intenzívről a sima gyerekosztályra, a férjem szabit vett ki, hogy a másik gyerkőccel legyen, én pedig beköltözhessek a kicsihez a kórházba. Így is jött minden nap látogatni.

Nekünk is odavágott az a benzin-mennyiség, ami abban a 2 hónapban fogyott, de eszünkbe se jutott volna, hogy ne menjünk be hozzá, v h ne költözzek be ápolni őt, amikor már lehetett. Még kicsi, de el nem tudom képzelni, hogy ha nagyobbként is rosszul lesz, akkor nehezteljek rá, amiért bemegy a kórházba. Ha élek még, 50 éves korában is bemegyek hozzá. És nem cseszem le, ha jól van, hanem örülök...

Ez a normális szülői magatartás.