Hogy békélnél meg vele, hogy nem lesz unokád?

Azért önző, mert a nehéz részét, a nevelést, a felelősséget lepasszolja a gyerekeinek, neki meg marad a móka és kacagás.

Mellesleg, az egyik gyereke mentálisan beteg, a másik rbancokra bukik, akik szülés után már nem fognak qrvásan kinézni, úgyhogy csak programot csinál ezzel egy idegen nőnek. A kisfia meg megy a következő szopós szájú plasztikcsoda után.

A kérdező alapból csak nagymamának lett volna jó, nem szülőnek.

Alapvetően nem baj az, hogy vágysz a unokára. Sőt, teljesen rendben van. Az életnek ez a rendje.

A baj csa ott van, hogy ráerőszakolod másokra és ítélkezel.

Mi van ha a lányod nem akar gyereket? Nem tart ott az élete vagy esetleg leszbikus? Vagy arra nem gondoltál, hogyha ilyen befeléforduló nem is biztos, hogy az a gyerek jól járna?

A fiad párját se fogadod el. Mint írtad x év múlva úgyis lecseréli ha már nem lesz fiatal és vékony. Adok erre 5 évet. Szüljön a menyed (akit amúgy utàlsz, mint a büdös kakit), de arra nem gondoltál, hogy szegény gyerek min menne keresztül ha elválnának? Vagy ha együtt maradnak, de telik egymást?

Nem, ezek nem számítanak. NEKED kell unoka. És ezért vagy önző.

És azért, mert a gyerekeidet elcseszted ne az unokádon akard helyrehozni.

Szülőként pedig ezek alapján megbuktál. Szerintem egy szülő dolga az elfogadás és a támogatás. Elfogadni a döntéseit (szinte akármiben, ami a normál határokon belül van) és támogatni a céljai elérésében.

Amúgy igaza volt annak a hozzászólónak, aki azt írta, hogy vegyél egy macskát. Mindenki jobban járna.

48: "A fiam meg csak tipikus férfi, ameddig egy nő nádszál vékony plasztikcica addig szerintem nem érdekli miért,milyen áron."

Ez eléggé megdöbbentő mondat. Eszerint a fiad nem szereti szívből ezt a nőt. Hisz nem érdekli, hogy úgy nádszál karcsú, hogy emiatt teste-lelke beteg. Tulajdonképpen elhasználja a másik embert, mint egy portörlő rongyot. Aztán ha tönkremegy, majd kidobja.

A lányodról már megemlékeztünk.

Szerintem jobb is, ha nem lesz egyiküknek sem gyereke. Kizártnak tartom, hogy szeretetteljes, boldog gyerekkort tudnának neki adni.

Minek annak unoka, aki a saját gyerekeit se szereti? Mert egy jó szavad nem volt se a lányodról, se a fiadról se a párjáról. Nem vagy rájuk büszke, mindegyiknek csak a hibáiról olvashattunk.

Kérdésedre válaszolva: a meglévő szeretteidet próbáld meg szeretni, az életüket tiszteletben tartani, és megkeresni a jó tulajdonságaikat.

Kérdező teljesen természetes hogy vágysz unokára. Ugyanolyan természetes, mont az hogy az ember párkapcsolatra vágyik.

Sajnos tenni érte nem tehetsz semmit. Ha nekem nem lesz unojám, akkor valószínűleg vállalok gyerekvigyázást, pót-nagyiságot. Nyilván nem az igazi de ennyit tehetek

Vannak problémák a családotokban, de ettől még nem kell teljesen lemondanod az unokáról.Nagyon beleélni se kell magamad, de még ne borítékold hogy nem lesz és kész,bármikor fordulhat a kocka, fiatalok még a gyerekeid.

A lányodnál talán az lesz a megoldás ha talál egy hasonlóan komor, " sötét " szemléletű férfit, és azt fogja érezni hogy végre kibontakozhat, nem néznek rá furcsán. Ámbár szerintem ő inkább csak hisztis,makacs,dacból "csakazértsem" lesz olyan mint a többiek, "csakazértis" bunkó lesz mindenkivel. Aztán ha azt látja hogy valaki teljesen ráfigyel enélkül is,rájön hogy nincs szükség erre. Lehet elkelne egy pszichológus is, de én amondó vagyok hogy nem kell egyből a legrosszabbra gondolni. Én is arra tippeltem hogy a fiad az idősebb, de írtad hogy a lányod az. Még az is lehet, hogy ez a viselkedés annak a következménye, hogy gyerekként féltékeny volt az öccsére, hiszen 3 évig - míg a legintenzívebben fejlődik a gyerekek agya- ő volt a kis hercegnő, anya-apa szeme fénye,minden az övé volt. Aztán hopp, jött a kistesó, és ő kicsit háttérbe szorult. Minden nagytesó átmegy ezen, de a lányok érzékenyebbek rá. Pláne hogy fiú lett a tesó, és mondjuk azt látta hogy az apjukkal fiús programokat csinálnak,fociznak, kosaraznak,miegymás,amikből ő kimarad. Aztán kamaszkorban a fiúkkal több gond van,több figyelmet igényelnek, és afiadnak bensőségesebbé vált az apjával a kapcsolat,mondjuk söröztek,meccset néztek együtt, a lányod meg eltávolodott tőle, mint kamaszlányoknál szokás, "-apa,elmehetek a diszkóba" "-Nem!" "-Utállak téged!!" - típusú beszélgetésekre szűkült a kommunikációjuk. Aztán a fiad megnősült, nyílván pár hónapig minden az ő esküvője körül forgott, a lányod max.besegíthetett a szervezésben, de nem ő volt a középpontban, végül kiderült hogy a menyed bulímiás,és - nem tudom mennyi ideje tudjátok - jó ideig, vagy azóta is, ez van a középpontban, nem a lányod.Persze nem biztos, ez csak egy elmélet, próbálok olyan magyarázatot találni,ami elképzelhető és nem a lehető legrosszabb. És majd ha a lányodat megtalálja egy olyan férfi aki igazán szereti és végre ismét ő lesz a középpontban akkor remélhetőleg "megjavul", kinyílik magától.

A menyedet se írd még le, lehet mélyebb személyiség és jobb anya lenne belőle mint gondolnád. Reális persze az aggodalmad hogy már 38 éves és még nem is tervezi, hogy felveszi a harcot a bulímiával, mert amíg felismeri hogy beteg 1-2 év,mire teljesen kigyógyul 2-3 év, és már ott van 42-43 év környékén. De ha igyekszik akkor még teherbeeshet, Fejős Éva 49 évesen szült. Lehet hogy majd ha betölti a 40 évet ami lélektani határ szokott lenni, felismeri hogy gyorsan változtatnia kell. De az is lehet hogy a bulímia közepén teherbeesik és attól fog megváltozni,hogy tudja a gyermekét hordja a szíve alatt. Az is lehet hogy a fiad mást vesz el,de én szívem szerint nem kívánom ezt nekik. Ha nemcsak egy kaland van köztük ami a külsőségekre alapul - a "műnő" és a jóképű, fiatal selyemfiú- hanem össze is házasostak akkor biztosan szeretik egymást, szóval ne váljanak el a gyerek miatt mikor azt együtt is megoldhatják. És amúgy is, a 30-40-es műnőknek is kijár a szeretet szerintem. Az hogy 38 és bulímiás még nem jelenti hogy unoka kizárva.

Amúgy a menyednek van már gyereke?Nyílván korábbi kapcsolatokra gondolok? És ami még engem érdekel: Milyen a menyed és a lányod kapcsolata?