Van kedvenc" gyereked, unokád?

Nálunk is van ilyen,hogy mama az egyik fiú unokáját nagyon szereti. Ez nyílt titok. A többiek valahogy semlegesek neki. Engem meg szerintem egyenesen utál. Én akármit csinálok semmi nem jó, minek csinálom ezt,minek csinálom azt. Mikor szóba került hogy majd szeretnék gyereket,aztmondta hogy minek neked gyerek. Persze ha a kedvenc unokája egész nap ül ,nem csinál soha semmit ,az nem baj. Én ha valamit nem csináltam meg,rögtön szóvá tette. Velem folyamatosan azt jászotta ,hogy pl : ha nem mostam fel akkor miért nem mostál fel? Ha felmostam , akkor minek mostál fel? Ha főztem,minek főztél? Ha nem főztem,miért nem főztél,mit fogunk enni? Stb...

Szóval igenis különbséget tesz.

Nekem van kedvenc gyerekem. A fiam. Szoktam is mondogatni neki, hogy

- Te vagy az egyik kedvencem

Erre a fiam mindig vigyorogva közli.

- Ja, meg az egyetlen fiad..

Na igen. 1 gyerek van , így ő a kedvenc :)

A lányom lánya (titkon) a legkedvesebb számomra. De soha, semmilyen körülmény között nem mutattnám ki, túl sok embert bántanék meg vele.

Sőt, talán vele még kritikusabb is vagyok.

Egy formán szeretem az unokáimat, de ő valahogy közelebb áll a szívemhez.

AA gyerekeimet viszont egyformán szerettem, annyira külömböznek, hogy összehasonlítani sem lehet őket.

Szerintem legtöbb embernek van kedvenc gyereke, unokája, szülője, nagyszülője, csak sokan még maguknak sem vallják be. Egyrészt mert nem akarnak megbántani másokat, másrészt mert maguk előtt is szégyellik. Holott szerintem teljesen természetes, hogy egyik gyerek, szülő, nagyszülő, unoka közelebb áll az emberhez, mert hasonló a természetük, jobban megértik egymást, gyakrabban látják egymást, és sokszor ez amolyan nyílt titok, mindenki érzi, csak senki nem mondja ki, hogy ne bántsa meg a többieket. Ami érthető.

Én apámnak vagyok a kedvence, hozzám pedig ő áll közelebb. Anyám és a tesóm egymással ugyanígy.

Két nevelt lányomtól, két unokám van. Egy fiú és egy lány, három hónap különbséggel egyidősek, 8 évesek. Nem tehetek róla, de a fiút imádom. Persze nem kivételezek velük, ha az egyiknek veszek valamit a másiknak is kap. Talán azért alakult így, mert a fiú jobb természetű. Igazi rosszcsont, de nagyon kitudja mutatni a szeretetét. A lány ellenben - sajnos - nagy undok tud lenni, ha rájön az öt perc és csak akkor kedves ha akar valamit. Pl. velük egy udvarban lakom. Hónapokig át sem

jön. Néha ha az udvaron találkozunk és durcázik még csak nem is köszön. De amint közeledik a karácson, névnapja, születésnapja egy hónappal előtte minden nap átjön. Reggel iskola előtt jön be, hogy szia mama és adja a puszit, este úgy szintén. Szóval úgy érzem ő sem szeret csak mutatja, hogy kapjon ajándékot. Ellenben a kis fiúval, aki ha eljönnek haza sem akar menni, vagy ha én vagyok náluk mindig el kell hoznom, mert jönni akar. Valószínűleg ezért szeretem őt jobban, de próbálom nem mutatni, hisz a kislány még csak gyerek, talán nem is tehet róla, hogy ilyen. Én az anyját hibáztatom érte.

Nekem is az egy szem lányom a kedvenc gyerekem és ez már így is marad! :)

A leírtakról a nagymamám jutott eszembe. Nagyon jó asszony volt, imádtuk mi, unokák. Hárman voltunk sokáig, pár év korkülönbséggel (később született még kettő, de ők már másik generációhoz tartoznak). A lány unokatestvéremmel egy háztartásban is éltek, nyilvánvaló volt, hogy ő a "kedvenc", de valahogy ez senkit nem zavart. Többek között azért sem, mert a nagymamám mindig gondosan ügyelt arra, hogy pontosan ugyanannyit juttasson nekünk mindenből, legyen szó ajándékról, csokiról, az idejéről, vagy hogy hányszor főzi meg a kedvenc ételünket, süti meg a kedvenc sütinket. Én nagyon tiszteltem és csodáltam azért. Mert attól, hogy volt egy "kedvencebb" azért még mi is kedvencnek éreztük magunkat, élvezhettük a szeretetét. Már 42 éves vagyok, de a mai napig azt érzem, senki nem szeretett úgy, mint a nagymamám.

Nincs igazad utolsó. Nekem 2 gyerekem van, és nincs kedvencem. Nem vagyok álszent, mélyen magamba néztem, és nem szeretem jobban egyiket sem. Ha választanom kellene sem tudnék választani.

Én feltétel nélkül szeretem a gyerekeimet, tehát mindkettőt ugyanúgy.

Az unokáimat valószínűsítem, hogy nem fogom tudni egyformán szeretni, mert mások lesznek a körülmények. Nem lesz napi kapcsolat, stb.

De az számomra elképzelhetetlen, hogy egy anya vagy apa kevésbé szereti valamelyik gyerekét.