Mit gondoltok arról, ha két generáció él együtt egy családi házban?

Nektek kell tudni, hogy olyan-e a kapcsolatotok és a természetetek, hogy ne legyen nagy gond. Ha nincsenek nagy viták, akkor a leendő gyerekeknek sokat ad, ha a közelben van a nagyszülő, már ha szellemileg ép. Ha viszont fizikailag vagy szellemileg már gond van vele, akkor egyfelől elég nagy teher a szülőknek, másfelől viszont sokkal könnyebb ápolni, mintha rohangálni kellene hozzá a város másik végébe és a nagyszülő szoc. intézmény helyett a családja körében van.

Én egyébként így nőttem fel, gyerekként nagyon élveztem és nem csak a közös programokat, hanem a sima beszélgetéseket is. Na meg nem volt azzal gond, ha a szüleimnek el kellett ugrania valahova, mert tudták, hogy a házban maradt még felnőtt ;). Ami viszont nagyon kemény volt az az, amikor a nagymamám szellemileg nagyon leépült és ezt másoknál is láttam.

Azt gondolom, hogy hihetetlen toleranciával és türelemmel rendelkeznek.

Én nem. Nem tudnék alkalmazkodni.

Ha jól értem, nem most tervezitek ezt, hanem már így éltek. Ha nálatok működik, akkor jó.

Vannak előnyei. Pl. egymást segíteni, ápolni egyszerűbb így.

Én nem érezném jól magam így, pedig nagyon jóban vagyok a szüleimmel. De valahogy gyereknek érezném magam, nem tudnám magam teljesen elengedni.

Egyébként ismerőseim között többen is élnek így. Mindenhol egyedülálló a szülő, a másik szülő már nem él. Gondolom, ezért nem akarták magára hagyni teljesen. Náluk jól működik. Nem panaszkodott senki. De azt hozzá kell tenni, hogy mindenhol külön lakrész van, és nem mászkálnak át egymáshoz csak úgy.