Hogy fog rám emlékezni a gyermekem, ha meghalok?

Kérlek ne tedd meg... A gyerekeidnek szükségük van Rád! Nagyon szeretnek Téged, hiszen Te vagy az Édesanyjuk, szerinted milyen lenne nekik Nélküled felnőni? Te jelented számukra az egész világot, hogy mit érezzenek, hogyan érezzenek, mit gondoljanak!

"Az öngyilkossággal nem szűnik meg a fájdalom, csak továbbadódik másnak."

Ne tedd!

Ha szeretetrõl beszélsz,akkor benned is kell,hogy legyen,akkor mit bolondozol?

A férjed hol van?

A kétéves sehogy nem fog rád emlékezni, 14-15 éves korára még foszlányok se nagyon maradnak meg ebből az időszakból. A törés igen, amit az elvesztésed okoz, és hatni is fog valamennyire, amíg él. Valószínűleg a szokásosnál nehezebben visel majd minden változást az életében, rettegni fog az egyedülléttől, az átlagosnál jobban aggódik a szeretteiért. A 8 éves sokkal nehezebben dolgozza fel, ha te magad teszed meg, egész életében azt fogja érezni, hogy nem szeretted őt eléggé ahhoz, hogy vele maradj. Bizonytalan lesz önmagában, érzelmileg borzasztóan sebezhető, extrém módon próbál mindenkinek megfelelni, bármit megtesz, hogy elfogadják és szeressék. Akkor is, ha a saját érdekei ellen cselekszik.

Ha bajban vagy, kérj segítséget. Nemcsak miattuk, magad miatt is. Fogalmam sincs, mi van a halál után, de az, amire készülsz, visszafordíthatatlan.

Ha önként szeretnél távozni az életből:

Olvastam leírást olyan gyerekekről, akik szülőjével hasonló történt. Rendkívül mély fájdalom, kaotikus, ambivalens érzelmek voltak bennük, kezdve onnan, hogy "biztos azért tette, mert rossz gyerek voltam/nem voltam szerethető/engem nem lehet szeretni".

Az elhagyatás fájdalmát és az ezzel kapcsolatos érzelmek terhét sokáig cipelnék (ki tudja meddig, lehet egy életen át), amely megakadályozná őket az élet bizonyos területein való boldogulásban.

Kérdező, NE TEDD MEG!

8 éves voltam amikor édesapám szívbetegségben meghalt. 12 voltam amikor édesanyám felakasztotta magát.

Elmeséljem milyen gyerekkorom volt?

Annak ellenére, hogy a mamám a legnagyobb a szeretetben nevelt fel, soha nem voltam boldog. Hiányoztak a szüleim. Édesapámra szeretettel gondoltam vissza, de édesanyámra haraggal, gyűlölettel, mondván, hogy egyedül hagyott.

A legrosszabb és legnehezebb időszakom az volt, amikor 19 évesen a mamám is meghalt.

Akkor fogtam csak fel igazán, hogy egyedül maradtam a nagy világban.

Akkor minden napos lett az édesanyám vádolása,hogy itt hagyott. Mindig azt kérdezgettem, hogy miért. Erre nem fogok választ kapni.

Kapcsolatot nehezen alakítottam ki fiúkkal. Mindig túl féltettem őket. Anyáskodó lettem. Nem vagyok pszichológus, de gondolom a szeretteim hiánya vezetett oda, hogy túl féltettem mindenkit.

Kamaszként irigykedtem a többi gyerekre, hogy nekik vannak szüleik. Rossz indulatú és zárkózott lettem.

Kérdező, ha gondolod privátban folytathatjuk, mielőtt végzetes hibát követnél el.

Ne magadat nézd, hanem a gyermekeidet!

Nekem már nagy gyerekeim vannak. 22 és 19 évesek, de nem tudnám őket itt hagyni.

Még mindig erősen élnek bennem a 34 évvel ezelőtt történtek.

Üdv: egy árván felnőtt 46 éves nő

Utálni, gyűlölni fognak egész életükben. A 2 éves úgy hogy nem is emlékszik rád. A 8 évesnek pedig minden szép emlékeket beárnyékol majd a távozásod módja. Úgy érzik majd elárultad, elhagytad őket.

Tapasztalat.