Hogy lehet úgy "elmenekülni" otthonról, hogy ne legyen belőle harag?

Apa, anya, beszélni szeretnék veletek.

Leültök az asztalhoz, majd szépen elmondod, hogy nem szeretnél ebből vitát, sem több éves haragot, hálás vagy azért amit eddig tettek érted, viszont már felnőtt vagy, elindulnál a saját utadon, és x időn belül el fogsz költözni. Ez nem engedélykérés, ez tény. Lehet úgy közölni, hogy ne legyen sértés. Ha ők annak veszik, az bizony már az ő szegénységi bizonyítványuk.

Hiába adunk itt tanácsokat, mert az emberek különbözőek, mindenkinek más a reakciója egy ilyen helyzetben, és nem biztos, hogy pl. ami xy szüleinél működött, arra a te szüleid is ugyanúgy fognak reagálni.

Nekem ilyen téren szerencsém van a szüleimmel. 18 éves koromig soha sehová nem engedtek el, még osztálytárshoz ottalvásra is csak akkor, ha jól ismerték az illető szüleit. De amióta nagykorú lettem, már mindent megengednek, minden döntésemet tiszteletben tartják. Nekem nem egy 50km-re való költözést kellett előadnom, hanem azt, hogy Spanyolországba költözöm bizonytalan időre, és a reakciójuk nem sértődés volt, hanem az, hogy együtt elmentünk bevásárolni olyan cuccokat, amikre szükségem lehet kint :)

De egyébként az általános tapasztalat az, hogy az ilyen sértődős szülők csak addig viselkednek így, amíg nem tudatosul bennük, hogy a gyerek bizony tényleg felnőtt és tényleg elköltözik, nem csak úgy mondogatja. Először lehet, hogy megharagszanak, de egy idő után hiányozni fogsz nekik, és majd örülni fognak, amikor hazamész látogatóba.

Egy cipőben járunk.

27 éves pasi vagyok, 3 éve megszöktem otthonról (szó szerint).

Fizikai munkás voltam havi 100.000 forintot kerestem, anyámék nem úgy bántak velem, ahogy szerettem volna, lehetetlennek tűnt, megcsináltam.

Egy állami cégnek dolgozok, Budapesten egy munkásszállón élek (szó szerint). Elvégeztem egy tanfolyamot, és ma már többet keresek. Emellett fogytam 15 kilót, eljegyeztem a barátnőmet és rengeteget tanulok.

A kérdés: hogyan csináltam?

"Eléggé" nehezen.

Titokban szerveztem az egészet, korábbi főnököm segített. Faterom azt mondta, hogy egyszer költözzek el otthonról, soha nem fog visszafogadni. Azt akarták a szüleim, higy szakítsak a barátnőmmel, hagyjam ott a céget és vállaljak munkát a szomszéd faluban, mert ha folytatom, otthon és a nagyszülőknél kevesebbet tudok segíteni, nekik pedig kell a segítség.

Depressziós voltam többször is a döntésem miatt. Anyám érzelmileg zsarolt, fater és Öcsi eltávolodtak tőlem.

Aztán megváltoztam. Más ember lettem. Egyedül az akkori barátnőm (ma már menyasszonyom) tartott ki mellettem. A barátaimat is elveszítettem a régi személyiségemmel együtt. A tükörből is egy másik fickó néz vissza rám.

Gyakran voltak rémálmaim a szüleimmel és a falummal kapcsolatban. Ezek egyre ritkulnak, ahogy egyre ritkábban megyek haza.

Kezdetben a szüleim haragudtak rám, ahogy én is rájuk, ma már szimplán " nagy ívben teszünk egymásra". Udvariasságból havonta néhány telefon, e-mail, havi egy skype és háromhavonta személyes találkozás.

Anyám és a menyasszonyom utálják egymást és ez már örökké így marad.

Ez volt a személyes történetem. Csak elmeséltem, hogy okulhass belőle. Lehet így is, lehet másképp is.

De a döntés végleges. Korábban hozzászoktam a felelősséghez, hisz egy rossz döntéssel százakat küldhetek halálba, minden reggel így kelek fel. Akkor azonban csak a saját életem és a leendő gyerekeim élete múlott a döntésemen.

Még nem derült ki, jól tettem-e. De határozottan javultak az életkörülményeim, és emiatt jobban érzem magam, sőt, a párommal is kitartottunk egymás mellett.

Valójában már döntöttél, és megerősítést kérsz. Remélem, hasznos volt.