Hogy lehet úgy "elmenekülni" otthonról, hogy ne legyen belőle harag?

Anyám is ilyen. Mikor anno egyetem miatt költöztem, akkor egy héttel előre bejelentettem, hogy találtam lakást, és egyik (általa is ismert) ismerőssel együtt költözünk. Az első kiakadás után segített.

Egyetem után először munkahiány, később kényelem miatt otthon éltem évekig. Nemrégiben költöztem össze párommal.

A megoldás most is az volt, hogy teljesen normális hangnemben közöltem vele, hogy találtunk lakást és költözöm. Nem hisztiztem, a beszólásait meg a szájhúzást "észre sem vettem", párnaponta felhívom jópofizni, és haza is járok, mint normális esetben tenném. Továbbra sem tett le róla, hogy majd veszünk egy nagyobb házat, és akkor visszaköltözöm, otthon élek életem végéig, viszont az első kb. két hetet leszámítva, mikor többször végighallgattam, hogy neki most milyen rossz miattam, egészen normalizálódott a dolog.

Szóval tényleg az a megoldás, hogy "anya-apa, kaptam egy munkát X helyen, odaköltözöm. Segítesz pakolni?" Attól, hogy határozott vagy, még nem kötelező rájuk csapni az ajtót.

Szerintem csinálj úgy mindent, mintha normális lenne a családod. Néhány héttel a költözés előtt mond el, hogy találtál munkát és lakást. Kérdezd meg, hogy apa segítesz a költözésben, anya hogy készül a rakott krumpli.

Ha ők furán reagálnak, te akkor is maradj normális. Egyetlen védekezésed az legyen, hogy itt az ideje önállósodnod és a saját tapasztalataidból tanulni. Egyébként kedves mosoly és nagyon fogtok hiányozni a szöveged.

A költözés után hetente keresd fel őket, ha megenyhültek, akkor ebédre, ha nem akkor csak ugorj be hozzájuk 5 percre. Ne érhessen az a vád, hogy feléjük se nézel, de ha neked esnek azonnal lépj le, minden helyzetben. Ha nem komplett elmebetegek, akkor idővel megbékélnek, ha azok, akkor meg úgyis itt volt az ideje, hogy hátra hagyd őket.

Meg tudnád tenni, mégsem teszed, hanem itt rinyálsz 24 évesen.

Kislány vagy te még a költözéshez :D

De ha neked jó, hogy zsarolnak... én nem bírnék ilyen helyen, ilyen emberekkel élni.

Fel kell nőnöd, tényleg! És most nem feltétlenül arról van szó, hogy el mered-e mondani ezt az egyébként tök természetes és időszerű dolgot, hanem hogy mennyire foglalkoztat a véleményük. Persze nem kell hálátlannak lenni, de ez a te életed. Ha van munkád, lakásod, stb, el vagy egyedül, akkor nem fogsz belehalni abba se, ha pár hónapig esetleg mosolyszünet lesz.

Egyébként pl unokát hogyan szeretne anyukád? Ha ott élsz velük, ott dolgozol, nem mehetsz el a Tescoba se egyedül, akkor szerinte hogyan fogsz ismerkedni, párkapcsolatot kialakítani, gyermeket szülni?

Szörnyű, hogy milyen életképtelenné nevelik sokan a gyermekeiket. :(

azért kedves kérdező

ha nagyon sok a veszekedés és szinte mindenre megtudnak haragudni

ne felejtsd el hogy nagyon szerethetnek

ha nem is akarják hogy elköltözz

nálam másabb ők lehet szeretnék hogy elköltözzek

de én nem megyek egy darabig el:)

van még 2 ház várom hogy renoválják csináljanak valamit

vagy el lehessen adni stb

és ez hogyha szeretnék hogy elköltözz rosszabb lenne

lehet te sem akarnál elmenni

Mert nem véleményt kérsz, hanem rinyálsz, hogy jaj de szar neked, amiért tök jogosan gyerekként kezelnek!

Amíg úgy viselkedsz, nem kell elvárni, hogy egyenrangú partnerként tekintsenek rád!