Szülők utálják a gyereküket és a párját?
Történt már ilyen valakivel rajtam kívül?
A mára már férjem, nagyon értékes ember, nagyon jó munkahellyel, autóval, lakással. Tanult, intelligens, nagyon figyelmes. Nem volt előttem sem menyasszonya sem felesége, gyereke sincs. Nem roma (félre értés ne essék, néhányan nagyon tiltakoznak ha a gyermekük "más" párt választ, csak ezt a felmerülést szeretném kizárni). Nagyon jó családból származik.
Szüleim a kapcsolatunk eleje óta nagyon ellenzik, így hamar össze is költöztünk, egyáltalán nem tartjuk a kapcsolatot a családommal. Soha nem tudták igazából megindokolni miért gyűlölik ennyire. Ott próbálnak keresztbe tenni nekünk ahol tudnak, mára már engem is utálnak.
Többször mondtak olyat, hogy el kellett volna engem vetetni, és hogy nem vagyok a gyerekük. Közvetetten "beszélünk", üzengetnek, vagy vissza hallunk dolgokat.
Nagyon csúnyán viselkednek velünk.
19 hetes terhes vagyok. Egyenlőre még nem tudják, nem is szeretném elmondani nekik. De biztos ezután sem érdekelnének őket, ahogy mindent kihagytak eddig is a közös életünkből.
Több éve vagyunk együtt, azóta nem tartjuk a kapcsolatot.
És előtte nem voltak ilyenek a szüleid? Előtte jóban voltatok?
Van, ami konkrétan nem tetszett nekik a kapcsolatotokban? Pl. túl fiatal voltál? Vagy ő öreg? Vagy otthagytad miatta az iskolát? Szóval volt valami konkrét, amitől megváltoztak?
"Többször mondtak olyat, hogy el kellett volna engem vetetni, és hogy nem vagyok a gyerekük."
Kirázott a hideg ettől. Gyakorlatilag szavakkal megöltek "el kellett volna vetetni -csak "nem sikerült". gyanús, hogy valami elmebaj áll mögötte...
Ilyet még nem is hallottam. Megszakítanék minden kapcsolatot - tudom, ez nehéz, általában megoldhatatlan, de ha lehet úgy elköltöznék, hogy ne tudjanak rólam.
Semmiképp ne jelezd a gyereket.
Mindenek ellenére boldog babavárást és legyetek boldog család!
Soha sem volt jó a kapcsolatunk, tinédzser korom óta szinte nem is beszélgettem egyikükkel sem. Nem voltunk igazi család. Nem hagytam ott az iskolát. Érettségim előtt költöztem el, sikeresen leérettségiztem és tovább is tanultam felsőoktatásban. 10 év korkülönbség van köztünk, de ezt én nem látnám problémának. Főleg mivel a családban 12 a top.
Kedves 2! Köszönjük szépen! 😊 Mélységesen egyetértek veled.
3: akkor szerintem alapból nem voltak normálisak.
Szerintem így nincs is értelme tartani a kapcsolatot. Bár tehetsz egy próbát, de azért ne legyenek hiú reményeid. De legalább elmondhatod, hogy te megpróbáltad.
Aztán majd ti a pároddal normális családot alakítotok ki a gyerkőcnek, amilyen neked nem lehetett.
Nálam csak akkor utálja anyám a választottam, ha nem úgy bánik velem ahogy kéne. Ettől Függetlenül sem utál engem.
Nekem az jutott eszembe hogy nem lehet irigy rád? Effektíve egy arany halat fogtál ki. Minden okés veletek stb. Nekem csak ez jut eszembe, hogy ő be van gyepesedve, megöregedett te meg életed elején vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!