Jogosan csalódtak bennem a szüleim?

20 éves férfi vagyok. Szüleim gyermekkorom óta igyekeztek megóvni mindentől, és megadni nekem mindent. Azonban, mivel ők vállalkozók, sokszor idejük nem volt rám, nem figyeltek rám, és háttérbe szorultam. Most náluk dolgozom, a cégükben. Ez egyébként most is észrevehető, hogy kérdezek valamit, és nem figyelnek és válaszolnak, míg feljebb nem emelem a hangom.Ha megteszek valamit, sokszor egy "köszönöm" sem jár érte.

Fura, de egyszerűen nem érzem magam biztonságban a közelükben. Nem szoktam velük megbeszélni az életem történéseit, max. a nagyon fontosakat. Mostanság odáig jutottunk, hogy a kommunikáció kimerül abban, mit csináljak aznap (Ugyanis náluk dolgozom, a cégükben.)

Kb két hete bejelentették, hogy azt szeretnék, hogy én vezessem tovább a (nagyjából nyereséges) cégüket. Azonban én ezt nem szeretném, hanem máshová mennék dolgozni, ugyanis a munkámért egy garast sem fizetnek. Elég jó szakmám van, és nyelveket is beszélek. Meg is mondtam nekik, mire azzal jöttek, hogy nem is kellek akkor nekik, meg ha nem ott dolgozom, akkor úgyis egy hajléktalan senki leszek. Ezen felkaptam a vizet, és egy barátomhoz költöztem, amíg munkát nem találok (Amit azóta találtam is). Most a magam lábán állok, de a harag még mindig megvan köztem meg a szüleim közt. Szerintetek jogosan haragszanak, és én közeledjek, vagy nekik kellene megtenni az első lépést?

Válaszotok előre is köszönöm!

U.I: Bocsi a novelláért, de rövidebben nem tudtam megfogalmazni a gondolataimat.